Federico nyolcéves kisfiú, aki a szüleivel Olaszországban, Avezzanóban lakott. Ez egy kis városka, melyet hegyek vesznek körül. A község területén főleg családi házak vannak nagyobb földterülettel. A nagyszülei is itt éltek, nem messze tőlük. Nyaralásból érkeztek hazafelé, amikor a szerpentinen az autójuk megcsúszott, és a szakadékba borult. Szülei a helyszínen, azonnal életüket vesztették. Federico kirepült a kocsiból zuhanás közben, és egy faágán landolt. Kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet. A nagyszülők nem engedték árvaházba, hanem magukhoz vették, taníttatták és felnevelték. Nagykorúként már dolgozott, és ő segített nekik, azonban egy vírusfertőzés következtében mindketten rövid időn belül meghaltak. Federico magára maradt, de mindig becsületesen dolgozott, szerették a…Tovább olvasom…
Lisa a negyvenes éveiben jár. Pennsylvania államban, New Castle-ben él. Gimnáziumban humán tantárgyakat tanít. Csinos, fiatalos külseje egy igazi jelenség. Nagy, kerek, tengerkék szeme mindenkit magával ragad. Mosolya kedves, és a szeretet sugárzik róla. A lakása és az iskola között hatalmas park terül el, játszótérrel a közepén. Többnyire itt sétál át, hogy lerövidítse az utat. A lombos fák árnyékában az egyik pad különösen kedves számára. Ezen a helyen találkozott először élete nagy szerelmével. Hazafelé menet időnként elüldögél rajta, és fájdalmas könnyeit nem mindig tudja visszatartani. Ilyenkor visszaemlékszik találkozásukra. Úgy érzi, hogy ugyanúgy mellette ül Joseph. A ruházatát is látni véli, és a mozdulatait, hangját. Átjárja egész lényét az őket összekötő szeretetteljes…Tovább olvasom…
Örökkévalóságnak tűnik a szívgyötrelem, a kínszenvedés, amit számunkra a kapcsolatunk teremt (őszinte érzéseink valamiért elérhetetlenek). Egymással vívott indulati háborúinktól tömény bennünk a fájdalom (nem lesz a győztesnek babérkoszorú, a vesztesnek szánalom). Maradni, és elengedni sem tudunk (nincs hol együtt maradásunk, vagy hely, valahová egyedül elindulnunk). A hónapjainkat, az éveinket, te is szorongásban éled (meg fognak ölni bennünket az elfojtott érzések). Ha hajlíthatók lennénk, az életünk annyira nem fájna! (De mondd csak, mi az, ami kettészakítva, itt a Földön nem fájhat?) Az önfejűség, a makacsság, mindkettőnkben szürke folt (beárnyékolja fényünket, ami egykor közös és fehér volt). Reménysugár a szerelmünkhöz: egy lélek két testben is örökre egyetlen lélek…Tovább olvasom…
A szoba félhomályában már minden ellágyult. A függöny alján sápadt, gyöngyházszín fény derengett, az ágy körül megült a hajnal puhasága, te pedig végre elengedtél mindent, ami addig a válladon volt. Fáradtan feküdtél, melegen, lassan oldódva bele az érkező pihenésbe, abba a mély, súlytalan állapotba, amikor a test egyszer csak megérzi, hogy elérkezett az ideje az álomnak. Hirtelen megnyílt fölötted az Ég. Úgy érkezett hozzád, akár egy messzi csillagokból alászálló fényalak, aki hosszú utat tett meg érted. A hajnal halvány ragyogásában lassan emberi formát öltött, és ott állt melletted, élőn, valóságosan, mégis olyan különös szépséggel. A tekintetében ott izzott a távoli fények emléke, és valami mély ismerősség, amely rögtön elérte a szívedet. Leült melléd az ágy szélére. Minden…Tovább olvasom…
Keveseknek beszéltem róla, hogy kislányként képzelt dobozkát őriztem, amibe egyetlen vágyamat rejtettem. Azonkívül nem is volt másom (a szüleim korán meghaltak), csak az esténkénti sírásom. Attól megnyugodtam, és elaludtam. Álmaimban mindenütt a vágyott boldogság drágaköveit láttam: kigurultak a lelkemből, és a szívemben megálltak. Gyermekéveim várakozásokkal telve teltek, kamaszkoromhoz tereltek. Rendszeresen templomba mentem, hogy Istent megtaláljam, s minden rosszról megfelejtkezzem. Bizony, késő estig az üres padban ültem, és csendesen tűnődtem. Elmerengtem a gyertyalángok pislákolásán, az árnyékos feszület drámaiságán. A faragott angyalok mozdulatlanságán, s elgondolkoztam Jézus ígéretén, tanításán. Felnőtt nőként (mert belefáradtam) Isten keresését dühösen feladtam. A templom…Tovább olvasom…
Szerintem az igazi álompár létezik – csak ritkán úgy érkezik, ahogyan gyerekként elképzeltük. Sokszor egészen más arccal, más időben, más úton lép be az életünkbe, mint ahogyan valaha vártuk. Van, hogy valódi emberként egyszer csak ott áll előttünk, és valami különös csenddel felismerjük benne azt, akire a lelkünk már régóta emlékezik. Van, hogy sokáig csupán vágy marad, halk sejtelem, egy belső kép, amely újra és újra felbukkan bennünk. Van olyan is, hogy először csak képzeletben létezik, a szív titkos terében, ahol a legmélyebb vágyaink őrzik mindazt, amire igazán vágyunk. Az álompár számomra nem csupán azt jelenti, hogy valaki szép, különleges vagy vonzó. Sokkal inkább azt, hogy mellette hazaér a lélek. Hogy a jelenlétében ellazul a szív, és helyére kerül valami bennünk. Ahol a…Tovább olvasom…
A késő őszi reggel a tó fölött olyan köd ült, mintha a világ nem akarta volna elengedni az éjszaki álmát, s ezért inkább beleburkolózott egy misztikumos fátyolba. A nádcsomók és a parti, már sárguló fű deressége fehér szálakkal rajzolódtak ki a szürkeségben. A távoli erdő úgy állt a homályban, mint egy rejtélyes, felfedezésre váró sziget. Bálint, mint mindig, most is korán kelt. Szerette a hajnalokat, mert ennek az éjt váltó időszaknak volt egy különös csendje, amelyet az ember a nappalban hiába keresne. A férfi megállt az ajtóban, s hosszasan nézte a dérrel csipkézett tájat. Mélyet lélegzett. A hideg, friss levegőnek különleges, nyugodt illata volt. Bálint gyerekkorától kezdve szerette ezt a sajátságos, föld- és vízszagú illatot. – Jó reggelt! – köszönt halkan, bár jól tudta, hogy…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Már kislánykoromban meg kellett tanulnom a felnőttek nyelvét. Egyke révén csak felnőttekkel voltam körülvéve, és öt felnőtt sok volt. A szüleimmel, anyukám szüleivel és testvérével éltem. A mamám nevelt mindig is, vele aludtam, vele ettem, ő fürdetett, ő énekelt nekem, mondott mesét, vitt el az óvodába, majd később az iskolába, ő tanított, és ő segített mindenben. A szüleimtől óvott, mert nem akarta, hogy lássam őket részegen, ugyanis sokszor voltak azok. Kicsiként anyamaminak hívtam, hisz olyan volt, mintha az anyukám lenne. Persze voltam a szüleimmel is, de a mamám mellett nőttem fel. Tökéletesnek láttam őt. Ahogy teltek az évek, úgy láttam egyre tisztábban a dolgokat. Idő közben a szüleim elváltak, anyukám már nem iszik, de az apámat minden nap látnom kell. Anyukám később elmondta…Tovább olvasom…