1. Néhány könnycsepp gördült le a kisfiú arcán. Talán az ijedtségtől vagy fájdalmától, mert az sem lehetett kicsi. A játszótéren fogócskát játszottak a gyerekek, Bálint megbotlott egy fűkupacban és a homloka nekiütődött a mászóka csövének. A koccanás lendületből történt, iszonyú fájdalmat érezhetett. A körülötte lévő szülők kárörvendően nézték. Minek szaladozik össze-vissza ez a tíz év körüli gyerek. Talán még idegesítette is őket a futkározás, mintha nem tudnák, hogy a gyerekeknek létszükséglete a mozgás, az örökös ficánkolás. Édesanyja Bálint kisöccsével a homokozóban játszott, csak a zokogásra lett figyelmes. Odarohant a fiához, és miután szemrevételezte a sérülést, magához ölelte őt, aki ekkor már a hasát is fájlalta. Összeszedték a homokozóban lévő játékokat és hazaindultak. A…Tovább olvasom…
Na, tessék! Ilyen is csak velem fordul elő. Hat hónappal előtte, már készültem a nagy kalandra, hogy meglátogatom feleségemmel a külföldön élő lányom családját, akik nem is akárhol élnek, hanem a távoli, egzotikus Mexikóban, a magasra növő szúrós kaktuszok, a híres ital, a Tequila, és a hűvös misztikus templomok földjén. Előtte még soha nem jártam Európán kívüli országban. Izgatottan vártuk mindketten az indulás napját, ami végre, ha lassan is, de egy szép napon eljött. Huszonkét óra repülővel tett utazás után végre gépünk mexikói földön, Guadalajara város repülőterén szerencsésen leszállt. Megérkeztünk. Kezdődhet az egy hónapig tartó várva várt nagy kaland! És másnap elkezdődött. Azzal a különbséggel, hogy nem egészen úgy, ahogy azt elképzeltem: lázas beteg lettem, csaknem egész nap…Tovább olvasom…
Ági magányosan élt szépen rendben tartott házában. Udvarán sok szép virág virított, az öröm, a vidámság, mégis messze elkerülte. Egyedül volt az emlékeivel, a fényképekkel, a sok munkától megfáradt testével, az egyre többször kellemetlenkedő nyavalyáival, gondolataival. Azzal már rég nem foglalkozott, hogy haja megőszült, egyenes, büszke járása mára kicsit megroskadt, és bizony a ruhái sem a legújabb divatot követték. Gyuri fia, apja halálakor még kisiskolás volt. A gyászév letelte után ketten is próbáltak közelebb kerülni hozzá, de Ő mindkettő férfinak határozottan nemet mondott, mert nem akart egyetlen fiának mostohaapát. A csinos középkorú özvegyasszonyról hamar elterjedt a pletyka, hogy megközelíthetetlen. Nem törődött senkivel és semmivel, még magával sem, csak a munka, meg a munka…Tovább olvasom…
A férfi felesége halálát követően egyre magányosabban élt. Ezt persze nem lehet úgy magyarázni, hogy túlzottan is bezárkózott volna, sokkal inkább megválogatta az ismerőseit, hiszen barátai közül többen külföldre költöztek, mondván, az a fajta életvitel, melyet itt nem tudtak megvalósítani, maguknak külföldön valóságosan is megvalósíthatónak, és reálisnak látszott. Rengeteget töprengett, és még később is visszatérő téma volt a férfi életében az örök kérdés: vajon mi lett volna jobb megoldás? Elhagyni a nehezen megszerzett, később felépített otthont, hogy aztán a biztos bizonytalannal kelljen naponta megbirkózni, aztán egy-két éven belül talán külföldön is fel lehetett volna építeni egy valamivel elfogadhatóbb anyagi egzisztenciát. Ki tudja az ilyesmit összefüggéseiben áttekinteni? És…Tovább olvasom…
Kezét hátra kulcsolta a nagykabát fölött, fejét lehajtotta, sétált. Nem nézett fel. Minek? Hetek múlnak anélkül, hogy ismerőssel, esetleg baráttal, hozzátartozóval találkoznék, akinek köszönne, vagy visszaköszönne, vagy aki egyáltalán venné a fáradtságot, és meglátogatná lakásán, csak ígérgetne össze-vissza minden jólcsengő hazugságot, hogy majd. Hogy lett nyugdíjas? Állítólag a fokozatos, mindennapi stressz és az idegrendszeri sokkhatás következtében szervezete annyira megsínylette ezt a fajta felfokozott, embernek szinte egyáltalán nem való életmódot, hogy vészjelzésként váratlanul infarktust küldött egy buszmegállóban, és már csupán arra eszmélt, hogy zöldköpenyes emberkék műtik egy acélszínű tálcán, aztán vagy életben marad-e, vagy mehet a temetőbe. Egy temetés manapság egyébként is…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Mik azok a dolgok az ember életében, amelyek sötét, hatalmas hullámokká tudnak tornyosulni? Minden ember életében más-más: rossz házasság, munkahely, reménytelenség, céltalanság, vagy talán a magány. Az utóbbi miatt negyvenen túl már kezdhetünk aggódni. Keressük az okokat, először másokban, majd önmagunkban. Elveszítjük a kontrollt, és döntünk. Nincs miért tovább élni. Éva is így döntött. Évát még gyerekkoromból ismerem. Tehetős családban nőtt fel, orvos apuka, jogtanácsos anyuka, egy szem gyermekeként. Természetesen a neveltetése is különleges volt, nem olyan, mint egy átlag munkásgyereké, pedig igyekezett átlagos maradni, de nem hagyták! Csakis az orvosi- vagy a jogi pálya jöhetett szóba. Éva vágya mindig az volt, hogy légi utaskísérő legyen, álom is maradt mindörökre, csak nekem mondta…Tovább olvasom…
A párna sarka kissé megsárgult már az időtől, de a fehér anyagon pirosló apró hímzések még mindig ugyanolyan dacosan tartották magukat, mint azon a délutánon, amikor nagymama az utolsó öltést is elhelyezte rajtuk. „Ebbe belevarrtam a türelmet” – mondta akkor, és én gyerekként nem értettem, hogyan férhet el egy erény a cérnaszálak között. Most, harminc évvel később, a homlokomat a hűvös vászonnak döntve végre értem. Ez a párna nemcsak tollal van tele; benne van az összes el nem sírt könnyem, az összes tizenéves kori világfájdalmam és a felnőttkorom csendes magánya. Amikor ezen a párnán alszom, mindig ugyanazzal az emberrel találkozom: önmagammal, aki még hitt a tündérmesékben. Akihez ezen a párnán keresztül vezet az út, az nem egy szerelmes vagy egy barát, hanem a múltam tisztasága. Az…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Nézem az emberek arcát hajnaltájt a zsúfolt buszon. Némelyiké szürke, másoké unott és fáradt. Hasonlítanak a haláltáborokba elhurcolt zsidókhoz, akiket megsárgult fotókon láttam Auschwitzban. Pedig nem olyan drámai a sorsuk, mint nekik volt, mégis kiül arcukra az elmúlt napok, hónapok, évek keserűsége. Mintha azt éreznék, hogy útjuk nem vezet sehová, csak a kilátástalanságba. Dolgozni igyekeznek, netán vásárolni, vagy talán orvosi vizsgálatra. Csupán a diákok ülnek kényelmesen, mélyen beletemetkezve a telefonjukba. Nem létezik számukra a külvilág. Észre sem veszik, hogy egy aggastyán férfi a botjára támaszkodva áll felettük. A kisgyermekes anyuka látványáról sem jut eszükbe semmi. Legfőképp az nem, hogy át kellene adniuk a helyüket. Mintha ott sem lennének, levegőnek nézik őket. A…Tovább olvasom…