Csend volt… csend, mélységes mély csend. Igazándiból ez még nem volt annyira rossz, mint a sötétség. Komor, lehangoló és áthatolhatatlan. Valahol ennek az állapotnak a közepén létezett Lelkecske. Nem is tudta, mióta van ez így. Egyedül volt, magányos volt és félt. Reménykedett, reménykedett, hogy egyszer, valamikor megváltozik valami. Bármi, csak ez ne legyen. Nem tudta mérni az időt, mely eltelt, s már soha többet nem jön vissza. Egyszer csak valahol jó messze valami halványodott. Enyhe fény szűrődött át a semmiből. Aztán még messzebbről jött egy rezdülés. Ezt azonnal érzékelte. Furcsa érzés volt, ilyet még nem tapasztalt. Aztán még egy rezdülés és egy gyenge hangocska valahonnan. Van ott valaki? kérdezte Lelkecske. Én vagyok – jött a távolból a válasz. Lélek…Tovább olvasom…
Az esőcseppek sűrűn hullottak az égből, talán nem is akarják abbahagyni a végtelen zuhogást. Monoton zene volt ez Ákos füleinek. Ma nem mehet ki a határba, pedig nagy szükség lett volna rá. Szántóföldjeinek harmada várta még, hogy megmozgassa a talaját. Késésben volt már, a vetőmagnak már a földben lenne helye. Nem tudott mit tenni, az égiek szava erősebb a földi dolgoknál. Ma a csendes elmélkedés napja lesz. Dologidőben úgy sincs erre idő. Sok mindent kell átgondolnia. Sorsa válaszút elé állította. Amikor itt lett volna az ideje, nem talált magához illő párt. Negyvenes évei közepén járt már, amikor látókörébe került egy elvált asszony, aki egyedül nevelte két gyermekét. Nem volt könnyű közelednie hozzá, mert mindketten zárkózottak voltak. Egy közös rendezvényen tört meg a jég. Szóba…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Két álomgyönyörű hölgy beszélget az egyetem mélyföldszintén, tehát közvetlenül a felszín alatt, mintha szándékosan szeretnék kikerülni a legtöbb érthetetlen, avagy újonnan érkező, ügybuzgó, kíváncsiskodó embert, aki előszeretettel bámulják meg őket. Ülnek, miközben hevesen gesztikulálnak, suhog a ruhájuk, időnként egyszerre fölnevetnek. Jólesik szirénszerű, angyali nevetésük. Mintha magától értetődőnek hatna a titkos közvetlenség, mellyel nem csupán egymáshoz, de a szűkebben vett mikrovilághoz is mindketten viszonyulnak. Halkan és óvatosan köszönök nekik, de mintha nem akarnák meghallani, tovább beszélgetnek maguk között. Látszólag persze ügyet se vetve rám. Kicsit látótávolságukba kerülök szándékosan, és integetve jelzem, hogy legalább vegyenek észre; az egyik szőke kedvesen…Tovább olvasom…
Szerettem az erdőben sétálni. Mindig megnyugtatott a természet közelsége: a madarak csipogása, ahogy a szél suhogtatja a fák leveleit, a patak vizének csobogása. Most nagyobb szükségem volt a csendjére, mint máskor. A színek kavalkádja vett körbe: zöld, barna, fehér, kék, sárga és még megannyi, minek nevét sem tudom. Egyedül akartam lenni, ezért letértem az ösvényről. Messze besétáltam egy rejtett zugba, ahol reméltem, nem talál rám senki, hogy átadhassam magam a kínnak. Becsuktam a szemem, és mint mindig, az arcod láttam magam előtt, ahogy barna szemeiddel rám tekintesz, és mosolyogsz. Térdeimet átölelve ültem ott, remélve, a könnyeim elmossák a fájdalmat. Hiányzol.Tovább olvasom…
Nem szerette a reggeleket, mert elűzte éjszakai álmait. A szép álmait, amelyekre még felébredéskor tisztán emlékezett, de ahogy telt a nap, eltűntek a feledés homályába. Délután már hiába próbált visszaemlékezni, csak egy-egy képfoszlányt tudott felidézni. – Nem baj – sóhajtotta ilyenkor. Majd éjjel újra álmodom őket, addig is boldog leszek, meg fiatal, és örömmel megyek dolgozni. Szüksége is volt azokra a szép álmokra, különben teljesen összeroppant volna. Hetek óta céltalan volt az élete. Szép otthonában úgy érezte magát, mint rab a börtönben. Reggel lement az ABC-be, megvette a napi ennivalóját, és más programja nem volt. Az internetezés sem tudta lekötni figyelmét. Lakását kétnaponta újra suvickolta, már-már sterilen tiszta volt. A nem várt változás úgy jött életébe, mint…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Harmincon túl az ember közeli ismerősei, barátai és hozzátartozói egyre furcsábban, meglepetten néznek az emberre. Mintha legalábbis egyszerre lúzer, flúgos, vagy csupán egy olyan nagy senki lenne, aki jóformán majdnem a fél életét elvesztegette olyan haszontalanságokra, mint a szabadság, függetlenség minél erőszakosabb, radikálisabb megtartása, vagy hogy esetleg egy alsógatyát egy héten akár többször is felvegyen, miután a mosópor drágulásnak indult. A legtöbb ilyen eset egyben arról is szól, hogy ha az ember harmincon túl egyre kevesebbszer látogatja meg – persze kötelező jelleggel – barátait, akik bezzeg minden adandó alkalommal szinte égnek a vágytól, hogy jó alaposan kivesézzenek vele mindent, és kérdőre vonják, hogy: – Hogy van a dögös, szexi asszonyka? A srácok jól…Tovább olvasom…
A férfi kivétel nélkül rossz alvónak számított, ezért hamar megtanulta, hogy sose sértse meg az éjszaka nyugalmi csendjét. Apja hajdanán sokszor mondogatta, hogy mi a csudért használ valaki éjjeli edényt, amikor alig két méterre van a szobája a mellékhelyiségtől? – Édes fiacskám! Csak nem vagy lusta? – kérdezte ilyenkor, mire a legtöbb esetben egynemű választ kapott: – Nem szeretnék senkinek kellemetlenséget okozni! Apja is éberalvónak számított, tehát a legkisebb zajra, neszre, apró miccenésre szinte azonnal felriadt, és ezután már képtelenségnek tetszett, hogy nyugodtan visszaaludjon. Számos olyan kissé kiábrándító vagy szomorkás gyerekkori emlékkel rendelkezett, mellyel – bárhogyan is próbálkozott – nem tudott leszámolni, vagy ha tetszik, továbblépni. Most mégis levette a…Tovább olvasom…
Kellemes vasárnap reggel volt. Hétágra sütött a nap sugara, a tavasz illata átölelt szívet, lelket. Megkondult az öreg templom nagy harangja, csak úgy zúgott levegőt hasítva, mintha jelezne, külön jelezne valamit. Márpedig azt mindenki tudta, hogy a harmadik harangszót követve kezdődik az istentisztelet a templomban. Valakinek mégis a harangszó mást, mást is jelentett. Valami újat. Valami ismeretlent, egy kezdetet vagy egy véget. Mérgesen megcsörgött a telefon az irodában. A diszpécser fogadta a hívást, papírt, tollat vett elő, és úgy tett, mint én, amikor le akarok valamit jegyezni, le akarom gondolataim írni, nem tudok tovább várni. Azonnal le kell írni, hogy egy szó se vesszen el. Szinte kényszerítenek a sorra váró gondolatok, és miután az írást még át sem olvastam, már megnyugvást…Tovább olvasom…