Lánykérés szonettel 1.

Az esőcseppek sűrűn hullottak az égből, talán nem is akarják abbahagyni a végtelen zuhogást. Monoton zene volt ez Ákos füleinek. Ma nem mehet ki a határba, pedig nagy szükség lett volna rá. Szántóföldjeinek harmada várta még, hogy megmozgassa a talaját. Késésben volt már, a vetőmagnak már a földben lenne helye. Nem tudott mit tenni, az égiek szava erősebb a földi dolgoknál. Ma a csendes elmélkedés napja lesz. Dologidőben úgy sincs erre idő. Sok mindent kell átgondolnia.

Sorsa válaszút elé állította. Amikor itt lett volna az ideje, nem talált magához illő párt. Negyvenes évei közepén járt már, amikor látókörébe került egy elvált asszony, aki egyedül nevelte két gyermekét. Nem volt könnyű közelednie hozzá, mert mindketten zárkózottak voltak. Egy közös rendezvényen tört meg a jég. Szóba elegyedtek, és érdeklődve várták a másik reakcióját. Fél év múlva Ákos elhagyta az anyai házat, és összeköltözött Zsuzsával. Egy fedél alatt élve új feladatok vártak rá. Hirtelen lett két kamasz lánya és egy felújítandó háza. Minden energiáját annak szentelte, hogy maximálisan megoldja az előtte hegyekben tornyosuló nehézségeket, ügyelve arra, hogy saját gazdaságában is rendben menjenek a dolgai. Embert próbálóan sokat dolgozott. Esténként várta őt haza Zsuzsa, és próbált mindent megadni a férfinak, amire csak vágyott. Teltek-múltak a hétköznapok és az ünnepek, amiket nem igazán értek rá megülni. Szépnek indult a kapcsolatuk, de mindketten érezték, hogy valami hiányzik belőle. Talán a fiatalkori emlékeik, talán a közös gyermekek hiánya, de maguk sem tudták, hogy valójában mitől nem az igazi. Amikor összekerültek, mindketten örültek a találkozásnak, hiszen magányukat váltotta fel a közös élet. Az évek múltával azonban nap mint nap távolabb kerültek egymástól. Zsuzsa a gyerekei felnevelésére helyezte a hangsúlyt, Ákosnak pedig gondoskodnia kellett idős édesanyjáról, és a gazdaságában is szeretett volna minél több sikerélményt elérni. Már nem volt energiája Zsuzsa lányaival játszani és belefolyni a mindennapi életükbe. Néhány együtt töltött év elteltével észrevették, hogy eltávolodtak egymástól. Jobban érezték magukat külön társaságban. Elapadt az összes közös témájuk, kezdték idegennek érezni a másikat. Ilyenkor szokott jönni az a bizonyos harmadik. Ez náluk sem történt másképp.

Ákos huszonévesen építőmérnökként végzett az egyetemen. Az otthoni gazdasága mellett egy építészirodában is dolgozott. Nagy forgalmú, jól menő vállalkozásnak számított a megyeszékhelyen lévő tervezőiroda. Megrendelésre dolgoztak, a határidők betartására fokozottan ügyeltek az ügyfelek megelégedése érdekében. A mérnököket szorgos ügyintézők segítették, ők tartották a kapcsolatot a házukat terveztetőkkel. Ákos mellett Lilla végezte az adminisztrációt. Göndör, barna fürtjei a válláig értek, bájos arcának csodálatos keretet adva. Kék szemei vidáman csillogtak. Nem lehetett nem rá figyelni, amikor csilingelő hangján megszólalt, és igyekezett a főnöke kedvében járni. Sokszor estig benn kellett maradniuk, hogy tartani tudják a határidőket. Késő délután, amikor már lankadni kezdett a munkakedv, és az energiájuk is fogyóban volt, gyakran kávéval frissítették fel magukat. Amíg kortyolgatták, a munkahelyi témák mellett sok más dologról is szó esett.

Lilla egyedülálló nőként élt már régóta. Régebben volt egy félresikerült házassága, amelyből gyermeke nem született. Jobbnak látta szingliként élni tovább az életét, mint egy rossz kapcsolatban. Ákos bizalmába avatta kolléganőjét, elmondta, hogy kihűlő félben van a viszonya az élettársával. Lilla nem adott tanácsokat, csupán meghallgatta őt. Nem is várt mást a férfi tőle, hiszen csupán arra volt szüksége, hogy valakinek kiöntse a lelkét. Ahogy teltek az évek, egyre jobban megismerték egymást. Reggelente jókedvvel indultak a munkahelyükre, örültek, hogy ismét találkozhatnak. A délutáni kávézás sem maradt el soha, ami már nemcsak a fekete nedű ízlelgetéséről szólt.

Ákos egyre többet gondolt Lillára. Álmaiban is őt látta, vágyott a társaságára. Párjával mindennaposak voltak a veszekedéseik, a legkisebb apróságon is össze tudtak vitatkozni. Lassan elhidegültek egymástól az ágyban és az asztalnál is. Már csak a pont hiányzott az „i”-re. Nem sokat kellett várniuk erre. Zsuzsa szemére vetette párjának, hogy túl sok időt tölt a munkahelyén, és nem támogatja őt lányainak felnevelésében. A férfi azzal vágott vissza, hogy párja csak a gyerekeivel törődik, vele viszont alig foglalkozik. Mindkettőjüknek igaza volt, de nem tudták elfogadni a másik igazát. Szakítás lett a vége.

Az első tavaszi napsugarak beszűrődtek az iroda szalagfüggönyén keresztül. Ebben a ragyogásban még szebben csillogtak Lilla búzakék szemei. Lágy, selymes hangja mennyeinek tűnt, amikor megkérdezte, hogy erős vagy hosszú kávéra vágyik-e a férfi. Jól esett a lány kérdése Ákosnak, érezte belőle, hogy fontos számára. Másnap ő járt Lilla kedvében. Kávézásra invitálta, amelyet ő szervírozott fel, miközben Shakespeare 75. szonettjét szavalta el. A gyémántgyűrűt térden állva húzta fel Lilla ujjára.

„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze öl meg;
Csupa fény és boldogság tiszta elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.”

Apró könnycseppek gördültek végig a bájos arcon. A szerelmes férfi csókjai szárították fel Lilla örömkönnyeit. Másnap kéz a kézben érkeztek az irodába, és haza is együtt távoztak.