Írta:
Norbert Farkas
📅 2025. 12. 22. 15:15
Igaz történet
❤️ 0
👁️ 19
Az életben vannak azok a bizonyos ajtók, amik elől jobb volna Usain Boltot megszégyenítő lendülettel elhúzni a csába. Amik előtt az ember szíve gyorsvonat módjára zakatol, hogy:
– More ebbű baj lesz, More ebbű baj lesz! – mégis muszáj rajtuk átlépni.
Valami ilyesmi volt 19 évig minden egyes ajtó, ami mögött be kellett diktálnom a nevem. Egyrészt, mert esküszöm az összes létező delikvens amelyik az adminisztráció végett adatot vett fel, olyan szinten süket volt, hogy az valami világfájdalom, másrészt, a Farkas Norbert nem egy bonyolult név, viszont 19 éves koromig engem nem így hívtak. Erre majd később visszatérek.
Na most az egyik legkínosabb ilyen ajtón belépős szituáció az 2020 januárjában volt. Miután hétfőn végigültem sajgó fejjel és szaggató torokkal fasziként egy…
Tovább olvasom…
Írta:
Kendi
📅 2025. 12. 15. 22:36
Érzelmes
❤️ 2
👁️ 15
Reggel volt, de a szoba még éjszakát hordott. Az ablak függönye mögül arany fény csorgott, lassan, óvatosan. A lány az ágy szélén ült, fejét tenyerébe temette, mintha ott rejtezne minden válasz. Gondolatai súlyosak voltak, mint a levegő vihar előtt. Emlékek kopogtak benne: kimondatlan mondatok, elhalasztott döntések. A csend nem vigasztalta, csak figyelte. Aztán felállt. A fény megérintette a vállát, és egyetlen lélegzetben megígérte, hogy ma nem marad sötétben. Mert hitt benne, hogy a nap lassan türelmet tanít, sebeket csitít, és új irányt rajzol a félve induló szívnek, amikor végre meri választani önmagát a hallgatás helyett, csendesen remélve holnapra valamivel könnyebb reggelt.
Tovább olvasom…