Gábor megszaporázta lépteit. Egy randevúról nem illik elkésni. Mentségére szóljon, hogy valami oknál fogva késett a busz. De miért éppen ma, amikor neki fontos találkája van. Lillával fog találkozni. Lillával, aki a lila szín imádója, sőt egyenesen szerelmese. Három hete ismerik egymást, kapcsolatuk még csak alakulóban. Heti egy alkalommal tudnak csak találkozni: szombaton. Minden rendben is volna a lánnyal, de a fiú szerint Lilla betegesen imád mindent, ami lila. Beszélgetéseik alatt nagyon sokszor hangzik el a „lila” szó Lilla szájából. Sajnos, Gábor észrevette magán, hogy lassan-lassan allergiás lesz, ha meghallja a „lila” szót. El is határozta, hogy ma megmondja a lánynak, hagyjon fel végre a „lilázással”. Igen ám, de meggondolatlan volt, hiszen a lánnyal épp egy Lila orgona nevű…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A bevásárlóközpont hétköznapi, nyugodt életét élte. Péter beugrott, hogy megvegye hétvégére a sörét. Éjszakai horgászatra készült. Egész nap pokoli hőség volt, éjszakára sem hűlt le a levegő húsz fok alá. Alkoholmentes sört vett, mert reggel vezetnie kell hazáig, a jogosítványát nem szerette volna kockára tenni. A sörös polc mellett különféle üdítőitalok sorakoztak. Arra lett figyelmes, hogy egy barna hajú lány lábujjhegyre állva próbálja elérni a legfelső polcon lévő banánízű juice-t, ám bármennyire nyújtózkodik is, nem sikerül neki levenni. Nem bírta tovább nézni a lány tehetetlenségét, mellé lépett és megkérdezte: – Segíthetek, hölgyem? Hány darabot vegyek le belőle? – majd könnyedén átnyújtott egyet az óhajtott üdítőből. – Csak egyet szeretnék – válaszolta a nő. –…Tovább olvasom…