Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 22. 08:37
Romantikus
❤️ 1
👁️ 10
Osztálytársai, barátai hívták fel rá a figyelmét.
Az volt a híre, hogy kikezd azzal, aki megtetszik neki, az ujja köré csavarja, aztán dobja.
Szép volt: szőke hajú, barna szemű, babaarcú, fitos orrú, nagy mellű, karcsú, jó lábú. A serdülőkor nála kicsit előbb köszöntött be, mint a vele egykorú lányok esetében.
Olyan, vagy majdnem olyan, amilyennek álmaiban elképzelte azt, akire vágyott, akinek a lábainál szeretett volna heverni.
Ha azon túl megpillantotta a folyosón, vagy kint az udvaron, hevesebben dobogott a szíve, és féltékenység fogta el, ha szembejött vele az utcán valamelyik iskolatársával, vagy összesimulva táncolt a soros fiújával a bálban, ahol egyébként sosem merte lekérni.
Az pedig kifejezetten rosszul esett neki, hogy Sárának volt képe azt állítani, hogy Ádámmal együtt…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 22. 08:36
Dráma
❤️ 1
👁️ 10
Kilencvenes évek, lakótelepi ház.
A legtöbb nő otthon van; háztartást vezet, vagy épp gyereket nevel, a folyosón teregetnek, paprikás krumpli illata száll bele a frissen szárított ruhákba.
Közvetlen kapcsolatunk a szomszédokkal elkerülhetetlen: a folyosón elhaladva benéznek az ablakunkon. Anyám ezekben az években még kész bármilyen csevegésre a mai időkről és erről a felfordulásról, amit nekünk nem magyaráznak meg.
Hűvös a lépcsőház, ami itt ritkaságszámba megy.
Apám egy másik lakásban él, új nője van. Havonta megyek látogatóba, olyankor az új nő affektálva beszél, neki nincsen gyereke, és azt hiszi, hogy teljesen hülye vagyok. Anyu mindig megkérdezi, hogy mit mondott az a nő, ez a téma nagyon izgatja, ezért mindent el kell mesélnem.
Az a nő festett szőke, magas sarkút hord, és nem…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 22. 08:35
Romantikus
❤️ 0
👁️ 8
Valósággal ki nem állhatta azt a fajta személyiségtől totálisan vadidegen, már-már provokatívan tüntető feltűnősködést és exhibicionistaságot – mely sajnos a legtöbb esetben akkor jellemzi az embereket, mikor egyszerre valóságos tömegnyomorban kell helytállniuk, vagy ha adott esetben éppen ők az adott kis mikro-társadalom egyedüli prominens szószolói.
Egzotikus, nagyestélyit viselő hölgyemények vonultak fel az éppen aktuális kigyúrt testű pasijukkal, akik markáns és méregdrága Armani- vagy Dolce-öltönyöket viseltek, szinte kéjesen élvezkedtek, hogy méretes és dagadó bicepszeiket tornáztathatják ruhájuk alatt.
Elvégre egy nagyon drága ruhadarab tartósságát mi mással lehetne lemérni, mintha az adott izompacsirta edzéseket végez benne. Már csak a súlyzók hiányoztak volna.
A tömegben…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 22. 08:34
Igaz történet
❤️ 0
👁️ 13
Talán azzal kezdődött, hogy rendeltem egy piszok drága robotot az interneten.
Ha a dollárt 380 Ft-ban számoljuk, akkor körülbelül száztízezer forintot tett ki, és gyorsan kihozták.
Az adott robot Voltron volt, az Univerzum védelmezője című rajzfilmsorozat kultikus akciófigurája, méghozzá eredeti színekben, és robotoroszlánokból összeállítva, melyek bármikor visszaalakíthatóak egyszerű oroszlánokká, már ha az örök gyerek-ember úgy döntene, hogy kicsit már megunta aznapra az egész alakos robotváltozat bámulását.
Nem egyedül a saját magam örömszerzése járt a fejemben; sokkal inkább az, hogy igenis merjek önállóan cselekedni, ami boldogsághormonokat szabadíthat fel a szervezetemben, és ugyanakkor minden esetben kisebb önbizalomhiány felturbózásával is jár.
De hát kérdezem én a kedves…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 20. 08:11
Élet
❤️ 1
👁️ 10
Dr. Koppány Kálmán tökéletesen meg volt róla győződve, hogy mire betölti az ötvenéves kort, addigra nemcsak hogy gyönyörű felesége lesz és legalább két gyereke, de meg tudja valósítani régóta dédelgetett álmát, és önálló vállalkozó is lehet.
Néhány napja heves, szinte zsibbadó fájdalmat érzett előbb csak a mellkasa tájékán, majd aztán egyre fokozatosabban, míg végül teljesen elzsibbadt az egész jobboldali felkarja. Emellett hevesen kezdett dobogni a szíve, és úgy izzadt, akár egy muraközi tajtékos ló.
Éppen irodalomóra volt, és érettségire kellett volna felkészíteni saját tizennyolc éves diákjait, amikor csikorgó hangot adott a kréta váratlanul, majd egyszerre kapta fel a ricsajozó diáksereg a fejét, amikor Kálmán tanár úr hirtelen hanyatt vágódott kisebb robajszerű döndüléssel a…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 20. 08:10
Romantikus
❤️ 1
👁️ 10
A szupermodellből lett dél-amerikai, egzotikus vonásokkal rendelkező színésznő felnézett a kristálytiszta égboltra, ahol csupán egy-két elárvult vattacukorpamacsra emlékeztető kisebb, gomolygó felhőfoszlány vonulását láthatta. Kilépett minden extrával felszerelt, légkondicionált lakókocsijából, és – mivel a sminkes szobából jött – máris tökéletes Kleopátra-típusú bronzbarnás arcbőrrel és frizurával készen állt, hogy elbűvölje nem csupán az örökké arrogáns, mérgelődő rendezőt, hanem a kedves tévénéző rajongóit, mondhatni szerte a világon.
– Gyerünk, emberek! Mozogjunk, ha nem akarunk egész éjszaka is dolgozni! – adott egyértelmű utasítást az örökösen elégedetlenkedő rendező, aki úgy festett ilyen idegállapotban, mint aki könnyedén megfojtott volna bárkit egy kanálka vízben, ha úgy hozza…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 20. 08:09
Családi dráma
❤️ 1
👁️ 9
Fekete tallárban üldögélt, jócskán elgondolkozva a mahagónifából készült, tágas tárgyalóterem sarkában. Általában sokkal jobban kedvelte a kisebb, rejtettebb zugokat, kuckókat, ahova kicsit mindig visszahúzódhatott elmélkedni, vagy épp csak átgondolni a világ sokszor összetett vagy bonyodalmas, zűrzavaros dolgait. Fejében még most is jól hallotta azt a semmivel sem összehasonlítható zongoradallamot, amit egy gyönyörű, fiatalos, hamvas kéz játszott. Egyszerre volt erőteljes dallam, ugyanakkor kissé fájdalmas, és néhol szomorkás is…
Észre se vette, hogy a nagyon fiatal, csupán csak a huszas évei elején járó ügyvédbojtár – aki szintén hollófekete tallárt viselt –, óvatos hanggal őt szólítja:
– Bocsásson meg, ügyvéd úr… De a lánya keresi telefonon…
A középkorú férfi csupán csak most…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 2025. 12. 20. 08:08
Élet
❤️ 1
👁️ 7
Az utolsó, ami tinédzserkori lázadásából megmaradt, az a tüskére vágott, sötétbarna haja volt, melyben nagyon is hasonlított anyjához, ki ugyancsak valósággal gyűlölte a hosszú haját még anno a 70-es évek derekán; egyrészt a hosszantartó verejtékezés miatt, másrészt mivel modern stílusok követték egymást főként a nyolcvanas években, nem lehetett kérdés, hogy a frizurának is modernnek és sikkesnek kellett tűnnie.
Annyira izgult, hogy reggelizni jóformán teljesen elfelejtett. Csupán csak egy téliszalámis zsömleféleséget volt képes elcsámcsogni, azt is a nyílt utcán, hiszen élete talán legfontosabb meghallgatására készült egy nagymúltú zenei kiadóvállalatnál, mely elviekben azt hirdette, hogy előszeretettel vesznek fel tehetséges fiatalokat, akik „megreformálják” a zenei ipart. Sajnos a…
Tovább olvasom…