Marci egy este a szokásosnál is nehezebben aludt el. Pedig minden a megszokott módon telt aznap. A szülei hangos szó nélkül nevelgették őt és testvéreit a kis malom utcai házban. Játék után elpakoltak, majd miután kezet mostak, leültek vacsorázni a konyhaasztalhoz, ami picit dülöngélt olykor, ha a lába alól kicsúszott a gondosan összehajtott papírlap. Vacsora után Marci az apukájával elpakolt, anyukája pedig fürdeni vitte a kisebbeket. Nagyon szerette ezt a pár percet, hiszen ilyenkor édesapja csak rá figyelt, volt idő egy kis beszélgetésre. A kisfiú határozott kérdéssel fordult hozzá: – Apa! A felnőttek is kapnak ajándékot a Jézuskától? – kérdezte, korához képest komoly arccal. A férfi nem válaszolt azonnal, mert tudta, hogy fontosak a szavai. – Természetesen. Mindenki, aki jó, kap…Tovább olvasom…
Amélia Floridában, Orlando városában lakik. Az egyetemen filozófiát tanít. Két gyermekével egyedül maradt, mert tizenhárom év után a férje talált egy nála jóval fiatalabb nőt. Mary hat éves, George tíz éves. A válás nagyon megviselte mindhármukat. Az ex-férje Európába költözött végleg az új barátnőjével, így a gyermekeit sem látogatja. Teljesen megszakított minden kapcsolatot velük. Kolleganője Nancy, aki egyben a barátnője is, közvetlen szomszédságukban lakik, így sokat segít Améliának. Olyanok, mintha testvérek lennének. Marynek ő a keresztanyja. – Nancy, nem tudom mitévő legyek – kezdte a beszélgetést Amélia és könnyeit törölgette. – Miben segíthetek? – Nagyon sajnálom a gyerekeket. Sokat rontottak a tanulmányi eredményeiken, nem figyelnek, stresszesek. Nagyon nehéz velük…Tovább olvasom…
„Az igazi fény nem a szemnek, hanem a szívnek világít.”
(ismeretlen szerző)
A tél olyan lassan ült rá a városra, mint egy vastag, hideg takaró, ami nem melegít, inkább nyomaszt. A férfi az íróasztalánál ült, ujjai a papír szélén pihentek, de nem mozdultak. Már hónapok óta nem írt. A betegség nemcsak a hangját vitte el, hanem valamit a bensőjéből is, azt a szikrát, ami mindig ott izzott benne, és szavakba formálta a világot. Most csak csend volt körülötte, és a papír vakító fehérsége. Ő pedig csak ült az íróasztalnál, nézte a papírt, és érezte, hogy a szavak, amelyek valaha könnyedén jöttek, most elhagyták. Mint a madarak, mielőtt beköszönt a tél. A toll ott feküdt a papíron, mint egy megtört szárny. A szobát csak a köhögése és az óra halk ketyegése töltötte be. Kint lassan hullt…
Tovább olvasom…
Emeld fel a fejed. – Nem merem… félek, lelkemet veszítem. – Én vagyok. Nem látsz engem? Selymes kezem az álladat érinti, szemed tükrét csillogva figyeli. – Eressz… hagyj elmenni. Nem segíthetsz. A szívemet kés szúrja át, hiába a szép fény, mely odaát világít. – Én vagyok. Most már látsz. Itt a kezem, segít – boldogságba repít. A szívem már elszállt a széllel. Tova… a lelkemet nem látja senki soha már. A szó annyi csak: meg gyógyítalak. Álmodban, éjszaka, homlokod fogva, merengve, arcodat látva, gondolkodva, szeretetet adva. Adom neked a boldogságot. Sohasem maradsz magadra.Tovább olvasom…
A tél vastag, fehér takarót terített a kis falu fölé. A házak ablakaiban meleg fény pislákolt, az utcákon lassú léptekkel sétáltak az emberek. Mindenki tudta, hogy különleges este közeleg: karácsony. A falu szélén, a fenyőfák között állt egy kis ház, amelynek csöndes falai egyetlen lakót óvtak. Annát, a magányos nőt, aki évről évre egyedül töltötte az ünnepet. Fiatal korában boldog család vette körül, ám a sors kegyetlensége egy balesetben elragadta tőle férjét és gyermekeit. Attól a naptól kezdve minden karácsony ugyanazt a fájdalmas ürességet idézte fel számára. Idén azonban valami egészen más történt. Anna érezte, mintha egy halk, titkos hívás szólítaná, hogy ne zárkózzon el tovább. Mintha a szeretet valami más formában keresné az útját felé. Amikor reggel felébredt, egy kis…Tovább olvasom…
Igaz történet alapján mesélte nekünk drága édesapám sok-sok évvel ezelőtt… Pataki Sándor szorgalmas, kiváló munkát végző ácsmester volt. Munkahelyén nagy tiszteletnek örvendett, barátai is szerették, mivel őszinte, barátságos és mindig segítőkész volt. Sándor imádta a feleségét, csak neki és a munkájának élt. Egy napon nagy öröm érte: felesége egészséges kisfiúnak adott életet. Mivel a kisfiú Márton napján született, a Márton nevet kapta. Pataki Sándor ezután még szorgalmasabban dolgozott, hiszen a kis jövevény érkezése természetesen többletkiadást is jelentett. A kis Márton szépen fejlődött, édesanyja féltő gonddal nevelte őt. A szülők elhatározták, hogy építenek maguknak egy kis házat. Ettől kezdve Sándor keresete nagy részét a bankba tette. A karácsony a kis Mártonnak – aki…Tovább olvasom…
Mi ez a levegő, ez az illat? A múltba repít minden nap. Már nincs itt a horgászbotod, nem ég a tűz a bográcsod alatt, csak a víz tükre mutatja folyton arcodat. Megy az idő, mindig csak megy, a parton ülve, a víz tükrét figyelve várok. Mert emlékszem még, a szívem veled van a folyóparton. A hűvös szél a nyakamon mutatja, hogy velem vagy most is. Elalszom, látlak, szemem csukódik, de szívem virágzik. Ez a virág soha nem hullik el, szívedben él örökre velem, a szívemmel.Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A fantasztikusan csinos, mindig álomgyönyörűséges, leginkább Grace Kellyre hasonlító anyuka már egy tucat változatot készített víz- és temperafestményeihez, és kis grafitplasztikákat is, mégis, mikor nemrég tragikus hirtelenséggel eltávozott édesanyjáról kellett volna méltó festményt festenie, mintha teljesen földbe gyökerezett, és totálisan leblokkolt volna a keze. Mintha saját lelki fájdalmát is szándékosan át akarta volna ültetni a képre, melyet előbb türelmes, alapos gondossággal grafitceruzával szeretett elkészíteni, és csupán csak a végső simítások alkalmával kezdett magabiztossága látszata alatt víz- vagy temperafestéket használni. Időközben két tüneményes és imádnivaló gyereke is bekukucskált hozzá, hiszen gyerkőcök lévén nagyon is kíváncsiak voltak arra, hogy vajon mit…Tovább olvasom…