Írta:
Kurucz Árpád
📅 2026. 04. 06. 18:24
Élet
❤️ 4
👁️ 39
Reggel van. A nagy sárga tányér már felgurult az égre. Éhes vagyok, a Gazda még alszik. A Gazda! A világ leggyönyörűbb teremtménye. El sem tudok képzelni szebbet kopasz fejénél, dülledt szeménél, krumpliorránál, sárgán ragyogó fogánál, jókora pocakjánál. Még egy hatalmas húsos csont se veheti fel vele a versenyt. Fel kell kelteni. Azt morogja, „miért kell nekem minden reggel erre ébrednem?” Az emberek furcsák. Így jelzi, mennyire örül, hogy bökdösöm az orrommal, nyalogatom a képét és ugrálok kicsit a hasán. Pedig már nehezen mászom fel az ágyra, fájnak a csontjaim. De a gazda öröme a legfontosabb.
Végre nyílik a hűtőszekrény, megtelik a tányérom. Most már elkezdődhet a nap. A Gazda kimegy a kertbe, természetesen vele tartok. Segítek neki, szép gödröket kaparok és belehempergek.
A Gazda…
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
📅 2026. 04. 09. 17:04
Lírai mininovella
❤️ 1
👁️ 17
Élt a városban egy egyedülálló hölgy. Mindenki csak Macskás Miminek hívta.
Hogy honnan jött a név? Könnyen kitalálható: szerette a cicákat. Sőt, egyenesen imádta őket. Volt is vagy egy tucat macskája. Persze nem volt ez mindig így. Valaha egyáltalán nem kedvelte a cicákat.
Boldog házasságban élt férjével. Született három gyerekük: két kislány és egy kisfiú. A család élte a maga kis életét, mígnem egy napon közbeszólt a sors. A férj a gyerekekkel a nagymamát látogatta meg. Autóval mentek. Néhány kilométerrel a nagymama házától egy éles kanyarban egy teherautó nekihajtott a kocsijuknak. Mind a négyen a helyszínen szörnyethaltak...
Ettől a naptól minden megváltozott Mimi életében. Meg akart halni, kétszer is próbálkozott öngyilkossággal, de mindkét alkalommal sikerült őt megmenteni. A…
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2026. 04. 10. 20:51
Misztikus
❤️ 4
👁️ 25
Volt egyszer egy kert, amelyet csak este lehetett megtalálni. Nappal nem volt látható, mégis ott rejtőzött valahol. Amikor az emberek elhalkultak, és a házak ablakaiban sorra kialudtak a fények, a kert lassan megnyílt.
Seléna minden este ide érkezett. Megállt a kapuban, és egy pillanatig csak nézte maga előtt a tájat. Sötét haja a vállára hullott, az arcán pedig ott volt az a szomorúság, amelyet nappal gondosan eltakart. Ahogy belépett, a kert esti illata körülölelte. A tó fölött ezüstös pára lebegett, a füvek között apró fehér virágok bújtak meg, a fák lombjai között lágy szél fújdogált. Ilyenkor mindig úgy érezte, hogy benne is elcsitul valami. A fájdalom ugyan ott maradt, mégis veszített a súlyából.
A kert közepén egy kis tó pihent. A víz felszíne mozdulatlan volt, mint egy…
Tovább olvasom…
Írta:
Vizkeleti Erzsébet
💠
📅 2026. 04. 13. 08:53
Filozófikus próza
❤️ 2
👁️ 22
Többféleképpen gondolok az álomra. Úgy vélem, az álom nem egyszerűen pihenés, inkább hazatérés. Vagy visszatérés önmagamhoz, rejtett és titkos valómhoz – ahhoz a csendes belső szobához, amely nappal zárva marad, és csak éjszaka nyílik ki nesztelenül.
A lelkem legtöbbször a gyermekkorba tér vissza. Olykor régi, reménytelen szerelmek világába, ahol minden megvalósulhat, még Ő is szerethet és ölelhet. Boldogan kapaszkodom takarómba, amely olyan, mint egy csendből szőtt védelem, egy láthatatlan ölelés, amely megőriz a széteséstől. Néha olyan helyeken járok, ahol a valóságban még nem voltam – ismeretlen utcákon, amelyek mégis ismerősek, tájakon, ahol mintha már egyszer éltem volna.
Az álom olyan sosemvolt tereket nyit meg előttem, ahol rácsodálkozom a sok szépségre, ami létezik a világban –…
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2026. 04. 22. 03:54
Érzelmes
❤️ 3
👁️ 11
A reggel langyos fényei puhán szűrődtek át a kert lombjai között, s a harmatcseppek még gyöngyként ültek meg a fűszálak hegyén. Tomika óvatos léptekkel közeledett a házhoz. Kezében egy fonott kosár, benne a tavasz színes csodái: sárga, rózsaszín, ibolyakék és hófehér virágok. Minden egyes virágot ő maga válogatott a kertjükből – gondosan, figyelmesen, szeretettel.
Az ajtón belépett, s ott állt az édesanyja. A haja kócosan omlott a vállára, arca fáradt volt, mégis gyönyörű. Mert volt valami a mosolyában, amit sem az idő, sem a gondok nem tudtak elhomályosítani. Az a fajta szépség volt ez, amit csak a szeretet festhet meg: az anyai szív csendes, örök ragyogása.
– Neked szedtem, anyukám – nyújtotta át a kosarat Tomika. – Mert te vagy az én mindenem.
Az édesanya átvette a kosarat, és az…
Tovább olvasom…