Aznap este a város zajától menekülve a tó partjára sétáltam. A levegő friss volt, a víz tükrében a hold fénye lassan ringatózott, és végre hallottam a saját szívverésemet. Az elmúlt hónapok viharaiban annyiszor elvesztem a zajban, hogy már elfelejtettem, milyen az, amikor a lélek csendben marad. Már ott ült a fa árnyékában. Amikor felém nézett, a szívem megnyugodott, mintha hirtelen minden feszültség elszállt volna. Nem kellett szó, nem kellett dráma. Csak a jelenlét. Csak az a csendes biztosíték, hogy nem vagyok egyedül. „Jó estét” mondta halkan. A hangja olyan volt, mintha a levegőbe ültetett békét hozta volna. „Jó estét” válaszoltam, és éreztem, hogy a légzésem lassul, a gondolataim elcsendesednek. Az energetikai biztonság Ültünk egymás mellett, és néztük a tó felszínét. Rájöttem…Tovább olvasom…
Növekedett, bontogatta szirmait. Piros lesz, vérvörös, mint a többiek. Nem, nem, ő lesz a legszebb, a leghamvasabb, bársonyosabb. Illatosabb a többinél! Tudta a küldetését. Ajándék lesz a Nőnek. A nők gyönyörűek, fontosak, hisz nekik termesztik a rózsákat és tesznek meg mindent, hogy azok hibátlanok legyenek. Ő az lesz! A tökéletes! Amíg kicsi volt és gyenge, nem volt könnyű kitartani, néha megtámadták apró betegségek, gyógyszert kapott rá, ami nem volt kellemes, és az sem tetszett neki, hogy utána levágták néhány levelét. Győzni akart, ezért kitartott és mindent kibírt. Ahogy elég erős lett, ahhoz, hogy szép legyen, néha metszették a nem odaillő hajtásokat, a nem tökéletes leveleket. Nem bánta, a Nő mosolyáért bármit kibír. Eljött a „nagy nap”. Fájt ahogyan a metszőolló lemetszette a…Tovább olvasom…
Tíz év körüli, szelíd arcú fiú ballagott le a domboldalon. A gyalogút mellett virágzó fák álltak sorfalat, távolról nézve fehér és rózsaszín vattacukroknak látszottak. A gyerek beért a házak közé, s megállt a használt-cikk üzlet kirakatánál. Orrát nekinyomta az üvegnek, vágyakozva nézte a kiállított kerékpárt. A vázról sok helyen lepattogzott a halványkék festék, küllői, lánca rozsdásak voltak. De a krómozott kormányon, csengőn, táncot járt az áprilisi napsugár. Tavaly ősszel tették a kirakatba, s ahogy a fiú meglátta, szerelem volt az első pillantásra. Egész télen kuporgatta fillérjeit, üvegeket váltott vissza, ám alig került közelebb a szépséges biciklihez. Most megcsillant a remény. A városi kertészetben dolgozhatott a tavaszi szünetben. Úgy számolta, a szünet végéig meglesz a pénz…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Mik azok a dolgok az ember életében, amelyek sötét, hatalmas hullámokká tudnak tornyosulni? Minden ember életében más-más: rossz házasság, munkahely, reménytelenség, céltalanság, vagy talán a magány. Az utóbbi miatt negyvenen túl már kezdhetünk aggódni. Keressük az okokat, először másokban, majd önmagunkban. Elveszítjük a kontrollt, és döntünk. Nincs miért tovább élni. Éva is így döntött. Évát még gyerekkoromból ismerem. Tehetős családban nőtt fel, orvos apuka, jogtanácsos anyuka, egy szem gyermekeként. Természetesen a neveltetése is különleges volt, nem olyan, mint egy átlag munkásgyereké, pedig igyekezett átlagos maradni, de nem hagyták! Csakis az orvosi- vagy a jogi pálya jöhetett szóba. Éva vágya mindig az volt, hogy légi utaskísérő legyen, álom is maradt mindörökre, csak nekem mondta…Tovább olvasom…
Reggel volt. A konyha ablakán még alig szivárgott át a fény, de ő már talpon volt. A mozdulatai nesztelenek, szinte észrevétlenek, mintha a világ csendje is benne folytatódna. A keze, vékony, fáradt kéz, a megszokott rend szerint mozdult a bögréhez, a vízforralóhoz, a gyógyszeres dobozhoz. A külvilág számára ez csak egy újabb nap volt, de ő tudta, számára ez is fájdalmas és harcos lesz. Fájdalmas, mert végre megtudja majd fia állapotának végső okát és talán szó esik majd a jövőről is, mert minden biztos dolog jobb lesz már az eddigi találgatásoknál, még ha fájdalommal jár is. Harcos lesz, nem látványos, ami tapssal végződik, nem hősi indulókra írt, hanem olyan, amelynek minden lépése belülről fakad. Az út eddig is tele volt váratlan eseményekkel és ő mégis elindult rajta. Bizonytalanul…Tovább olvasom…
Karácsonyillatú volt a város. Általában decemberben mindig ilyen. Le is esett a tudja hányadik hó, és – bár alig volt tíz centi – úgy érezte, hogy feketeszínű, műbőr csizmája totálisan átázott, és egyedül csakis a jó meleg téli zokni kínálhat számára némi ütőképes védelmet. Talán nem is az ünnepek hangulatával volt kibékülve. Sokkal inkább azzal a megcáfolhatatlan ténnyel, hogy a szeretet ünnepe is, akárcsak a legtöbb valamirevaló ünnep, egész egyszerűen kiüresedett, értelmét vesztette, és már egyáltalán alig jelenthetett bármit is, hacsak nem vettek ajándékokat a karácsonyfa alá, vagy nem adtak pulykapénzt, prémiumot a vállalati vagy céges karácsonyi partikon. Már a gyerekek is szabályosan szinte kikövetelték, ha kellett, ügyes manipulátorok módjára a szüleiktől, hogy ha a Jézuska vagy…Tovább olvasom…
Volt egyszer egy vándor, aki egy hatalmas, ködbe burkolózó vidéken élt. Hosszú ideig azt hitte, a sűrű köd az egyetlen valósága, és minden lépését a félelem vagy a kényszer vezette. Kereste a válaszokat, küzdött az elemekkel, és próbált „valakivé” válni a sötétségben. Egy napon azonban elfáradt a harcban. Megállt, és egyszerűen csak mélyet lélegzett. Ebben a csendben egy halk hangot hallott a szívéből: „Dönthetsz úgy is, hogy mostantól csak a fény létezik.” A vándor elmosolyodott. Nem akart többé bizonyítani. Úgy döntött, minden mozdulata – legyen az egy kő félregyűrése az útról vagy egy kedves szó a szembejövőnek – nem kötelességből, hanem belső örömből fakad. Abban a pillanatban a köd oszlani kezdett, és a vándor rájött, hogy egy végtelen, buja kert közepén áll. Rájött, hogy nem egy…Tovább olvasom…
Már megint egy oltári nagy rohanós katyvasz. Előbb csak a reggeli tejeskávé fröccsent – persze csak –, merő véletlenségből az arcába, később pedig a baracklekvárral megtöltött tésztás táska, hiszen imádnivaló kislányának az volt a kedvence, és ugyebár egy jó reggelt jó reggelivel is szokás elindítani. – Kicsim! Merre jöszmékelész már?! Ugye te sem szeretnél elkésni?! – érezhetőbben, kicsit idegesebben, frusztrálva tette fel ezt a lényeges kérdést, bár szégyellte magának bevallani, ha nem volna annyira lényeges a külső megjelenése munkahelyén, talán kevesebb idővel is egész nyugodtan beérné a nagyméretű fürdőszobában. – Anyu! Nem találom a hátizsákomat! – panaszkodott a kislány, és lehetett hallani, hogy most valószínűleg az következik, hogy totál káosz fogadja majd, minek után a…Tovább olvasom…