A rózsák álma

Növekedett, bontogatta szirmait. Piros lesz, vérvörös, mint a többiek. Nem, nem, ő lesz a legszebb, a leghamvasabb, bársonyosabb. Illatosabb a többinél!
Tudta a küldetését. Ajándék lesz a Nőnek. A nők gyönyörűek, fontosak, hisz nekik termesztik a rózsákat és tesznek meg mindent, hogy azok hibátlanok legyenek. Ő az lesz! A tökéletes!
Amíg kicsi volt és gyenge, nem volt könnyű kitartani, néha megtámadták apró betegségek, gyógyszert kapott rá, ami nem volt kellemes, és az sem tetszett neki, hogy utána levágták néhány
levelét. Győzni akart, ezért kitartott és mindent kibírt. Ahogy elég erős lett, ahhoz, hogy szép legyen, néha metszették a nem odaillő hajtásokat, a nem tökéletes leveleket. Nem bánta, a Nő mosolyáért bármit kibír.
Eljött a „nagy nap”. Fájt ahogyan a metszőolló lemetszette a tövéről. De tudta, az álmok megvalósítása fájdalmakkal is jár. Büszkén, magasra tartotta a hatalmas, bársonyos szirmokkal ékeskedő fejét.
Finom, gyengéd kezek helyezték egy dobozba több társával együtt. Nem panaszkodtak, csendesen simultak egymáshoz, vigyázva a másikra, de biztos a többieknek is fájt a metszés. A dobozt egy hűvös
helyiségbe helyezték, mintha álomba ringatná a mozgás, de az alváshoz túlságosan izgatott volt.
Kellemes utazás után beértek a Virágboltba. Piciny kis sziromlelke repesett az örömtől, már csak megkapja álomszép ruháját és mehet a Nőhöz. Nagyon fognak neki örülni, gyönyörű vázába helyezik.
Hallotta a metszett kristály jobb, mint a műanyag, nem értette miért, hiszen az a fontos, hogy víz legyen benne, de ha már így van, ő is metszettet szeretne!
Gondosan, óvatosan bántak vele a virágkötők. Meg is dicsérték, hogy különlegesen gyönyörű. Kapott kiegészítőket, zöldet, ami lágyan átölelte, mintha csak rá várt volna. Fehér apró virágokat, amelyek remegtek az izgalomtól, hogy ők is a csoda részesei lehetnek, és még néhány hozzá hasonló társat. Mind gyönyörűek! A legvégén egy kis piros szívet is helyeztek közéjük. Egy Valentin-napi szívet. Nem tudta mi az, de jól érezte magát mellette. Feltartotta büszkén a fejét, a csokor közepén. Csak néhány pillanat és beteljesül az álma.
Érte jöttek. Egy magas, erős ember. Tudta, hogy ez nem a Nő. Ő a férfi. A férfi megnézte a csokrot, és azt mondta rá: tökéletes. A csöppnyi lelkek repestek az örömtől. Berakta az autóba, nem olyan gondosan, óvatosan, mint ahogyan eddig bántak velük, de nem törődtek ezzel, a lényeg, hogy nem esett bajuk. Rövid volt az útjuk, piciny lelkének nem volt ideje felkészülni a nagy találkozásra. Erős kezek szorongatták az összeillesztett szárakat, fájdalmat okozva. Már bánta, hogy lemetszették a tüskéit, jó lett volna védekezni. Még néhány pillanat és itt a Nő, biztatta magát és társait.
És végre, megérkezett a Nő.
Nem egyedül jött, egy másik férfival.
Nem mosolygott és nem örült a rózsáknak. A kis sziromléleknek ez
nagyon fájt.
Az emberek azonnal veszekedni kezdtek. A férfi kiabált a nővel.
– Miért jöttél ővele, mert új autója van?
– Talán elfelejtetted, hogy néhány hete mit tettél velem részegen? – kiabált vissza a nő – Eltörted két bordám!
Nagyon dühösek voltak az emberek. A nő sírt, a férfi ordított. A rózsák félelmükben remegve összebújtak.
A nő elment. Erős férfikezek tépték szét a rózsákat és dobták a földre. A kis szívecske letörött a tartó száráról, és messzire gurult. A virágok bánatukban könnyeztek. Nem az fájt a legjobban, hogy nincs mosoly, kristályváza, hanem, hogy az ember még nincs megérve a szeretetre, hogy adjon és elfogadjon.
A hideg, sötét estén a sziromlelkek szomorúan visszatérnek az álomvilágba. Újra rózsák lesznek jövőre, és addigra talán okosabb lesz az ember. Megtanul szeretni.
Megtanul adni, és kapni, nemcsak rózsát, hanem szeretetet is!