„szív” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 08. 21. 13:49 Önismereti ❤️ 0 👁️ 24

Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 09. 29. 22:27 Önismereti ❤️ 1 👁️ 26

A nap lassan merült alá a horizont mögé, az ég tüze szétterült a vízen. A hullámok közt egy horgony ringott, mint valami örök emlékeztető.
– Miért állsz itt, egyedül, az idő és a fény közepén? – szólalt meg a Nap, aranyló sugaraival simogatva a horgonyt.
– Azért, mert meg kell tartanom azt, ami sodródna – felelte a Horgony, mély hangon, amelyet a tenger is visszhangozni kezdett. – A hajók, az emberek, az álmok… mind hozzám kötődnek, amikor megállnak egy-egy állomáson az életükben.
– És nem nehéz ez neked? – kérdezte a Nap, mintha csak egy régi barát féltő szavait küldené.
– Nehéz. Mert sokan félnek megállni. Azt hiszik, ha horgonyt vetnek, eltévednek az útjukról. Pedig néha a megállás maga a cél – suttogta a Horgony, miközben a hullámok gyengéden csapkodták.
Ekkor a Tenger is…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 03. 01:51 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 31

Hangtalanul - Aurora Amelia Joplin
A madár a földön feküdt, mozdulatlanul.
Nem volt se nagy, se különleges, csak egy apró test, aki még nem adta fel.
A nő lehajolt, tenyerébe vette, és megérezte: él.
A szíve dobbanása olyan gyenge volt, hogy minden pillanat ajándéknak tűnt.
Nem gondolkodott. Csak ült vele a csendben, mintha tudná: nincs mit tenni, csak maradni.
A levegő lassan megtelt bizalommal.
A madárka szeme kinyílt, és egy ideig nézték egymást — két élőlény, akik hirtelen megértették, hogy a félelem és a szeretet ugyanonnan indul.
Amikor a madár megmozdult, a nő ujjai ösztönösen engedtek.
Nem tartotta vissza.
Csak nézte, ahogy elrepül, mintha magával vitte volna mindazt, amit ő sem tudott kimondani.
Utána még sokáig ült ott, üres kézzel, de valahogy könnyebben.
Nem…

Írta: Felső Tamás 💠 📅 2025. 11. 05. 13:01 Élet ❤️ 2 👁️ 47

Rózsa néni apró lakásában a homokóra lassan peregve mérte az időt. Minden egyes szem homok egy elmúlt pillanatot jelölt, egy emléket, amely Rózsa szívében élt. A szoba közepén egy öreg, kopott zongora állt, néma tanúja a múltnak. Ujjai remegve siklottak végig a billentyűkön, felidézve egy dallamot, ami egykoron megtöltötte a szobát élettel.
    A dallam, amit férje játszott, tele volt szeretettel. A zongorán érezte férje ujjainak simogatását. Rózsa néni mosolyogva nézte a homokórát. Tudta, az idő telik, de a szeretet örök. Amíg a zongora és dallama élt benne, férje mindig vele maradt. A homokóra az időt méri, de a szeretet időtlen.

Írta: Linda Penny 📅 2025. 11. 16. 21:40 Romantikus ❤️ 1 👁️ 23

Távolról hallgatom a vonat egyhangú kattogását. Szándékosan nem autóval keltem útra, remélem az érzékeny lelkű, kis bogárhátúm nem veszi zokon ezt tőlem. Ezer éve nem csináltam ilyet, viszont most annyi minden kavarog a fejemben, hogy képtelen lettem volna figyelni a vezetésre. Szétnézek az első osztályú fülkében, egy idősebb hölgy divatlapot nézeget, csak remélni merem, hogy nem kezd beszélgetést. Látványosan kiteszem az asztalra a laptopomat, bár telefonról is olvashatnám az adatokat, így hatásosabbnak tűnk. Talán nem zavar meg senki. Csendben újraolvasom, Mary néni levelét, amiben felkér, hogy mondjak néhány szót egy nagyon híres fotósról, az érettségi találkozó alkalmával. Volt osztályfőnöknőm, azt gondolja, mivel tanultam fotótörténészetet, simán megoldom. Igen, van egy galériám…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 02:45 Dráma ❤️ 0 👁️ 29

Emma boldog párkapcsolatban élt – vagyis azt hitte. Átlagos arcú, csinos nő volt. Egy nap párja, Zsolt elé állt, és azt mondta:
– Emma, vége! Megismertem valakit, beleszerettem, és babát vár.
– Ki az a nő? Ismerem? – kérdezte Emma zokogva.
– Nem – felelte Zsolt, gyorsan kiviharzott a házból.
Emma hazaköltözött a szüleihez, és sokat sírdogált. Pár hónappal később, elment a barátnőjével a városnapokra, felvette a legszebb ruháját Megérkeztek, koktélt vettek éppen, amikor valaki hátulról megérintette a vállát. Megfordult: Viktor, tinédzserkori szerelme állt előtte. Tizenöt éve nem látta, mégis azonnal tudta, hogy ő az igazi, mert a szíve hatalmasat dobbant, még lehet Viktor is hallotta.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 20. 03:08 Élet ❤️ 0 👁️ 30

Petra öt éve dolgozott egy könyvesboltban a kikötő mellett. Nem szerette különösebben, de nyugodt volt, és senki nem várta tőle, hogy csodákat tegyen. Reggel nyolckor kinyitotta az üzletet, este hatkor bezárta. Nap közben kávé, csend, rutin, semmi különös.

Egy csütörtökön, záróra előtt két perccel bejött egy férfi. Nem nézelődött, nem kérdezett. Levett egy régi tengerészeti naplót a polcról, és az asztalra tette.

– Ajándék lesz? – kérdezte Petra, mert ezt szokta ilyenkor kérdezni.

– Nem – felelte a férfi, aztán váratlanul hozzátette: – Indulok.

Petra már majdnem beütötte az árat, amikor megállt a keze.

– Hova? – kérdezte kíváncsian Petra.

A férfi elmosolyodott és válaszolt:

– Fogalmam sincs, csak megyek.

Csend lett. Petra nem értette, miért érinti meg ennyire ez a…

Írta: Ynela Zíléna 📅 2026. 01. 02. 15:26 Élet ❤️ 2 👁️ 23

A táblát jól ismerte. Nem kezdő játékos volt.
Sok variáció futott át rajta, mielőtt a keze megmozdult volna. Tudta, melyik lépéssel van esélye nyerni. Tudta, mit diktál a logika.
Az ujja megállt a sakkbábu felett.
Egy másik lépés képe villant fel benne – rosszabb, kockázatosabb, az a fajta, amire az emberek a fejükhöz csapnak. Olyan, amit sosem tanítanak.
Ha ezt lépi, veszíthet.
Ha nem, önmagát veszti el.
A terem csendje mélyebb lett.
A bábu megindult.
Ezt a játszmát ugyan elvesztette – szinte sose győzött.
De tudta, úgy emlékeznek egyszer majd rá, aki szívvel irányította a bábukat. 
Aki végül az életet nyerte meg.