„találkozás” – novellák címszó szerint

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2025. 11. 08. 11:51 Szomorú ❤️ 0 👁️ 38

Az ősz csodálatos színekbe öltöztette a tájat. A lenyugvó nap fényét a lassan leereszkedő köd homályosította. Lívia ráérősen sétált a lehullott avarban. Óvatosan lépett fel a gyönyörű, fából faragott hidra. Szemei a túloldalt kémlelték, mintha keresett volna valakit, de csak a mozdulatlanul álló fákról hull alá egy-egy megsárgult falevél. 
Még a máskor hullámokat verő folyó is csendes volt, most a part menti bokrok nézegették magukat a sima víztükörben. 
Lívia lassan, szinte araszolva haladt a híd közepe felé. Ott megállt és a korlátnak támaszkodva várt. Nem nézett sem jobbra, sem balra, lehajtott fejjel nézte tükörképét a folyó vizében. Csend és némaság vette körül, ezen a késő őszi délutánon még a madarak sem rikoltoztak. A nap már teljesen eltűnt, míg a köd egyre sűrűbb lett…

Írta: Hoffmann Ottóné Gizella 📅 2026. 02. 22. 15:25 Érzelmes ❤️ 3 👁️ 38

Pécs belvárosa lassan ébredt a nyári délutánban. A Széchenyi tér felett átnyúló árnyékok alatt a Janus Pannonius utca sarkán bújt meg a kicsi kávézó. Odabent minden illat – a fahéj, a kávé illata – a régi idők nosztalgiájának keveréke volt. Péter a sarokban egy asztalnál ült. A kávé már rég kihűlt, de kezét mégis a csésze szélén pihentette, mintha attól melegedne a szíve. Még mindig a kinti járda felé tekintett, ahol az emberek sorban haladtak el. Egyikük sem volt az, akit várt. Egyszer aztán hirtelen belépett. Igen, ez Edit volt, akire Péter várt. Fehér blúz, kócos haj és a tekintet, amit sohasem lehetett elfelejteni. A nézés, amitől a múlt, a jelen és a jövő egyetlen szívdobbanássá olvadt. Leült Péterrel szembe. Mintha csak tegnap köszönt volna el. Sok év telt el azóta, hogy…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 01. 05. 03:04 Önismereti ❤️ 6 👁️ 38

Aurora kényelmesen ült a zöld fotelben. A szobában csend volt. Este volt, a lámpa tompa fénye éppen csak annyit világított, amennyi a gondolatoknak elég. Nem várt senkit, mégis furcsa vibrálás volt a levegőben, tudta, valaki érkezik hozzá.
A fény egyszer csak megváltozott.
A szoba közepén halvány derengés jelent meg, majd abból lassan kirajzolódott egy alak.
A huszonéves énje állt ott. Ugyanaz az arc, csak fiatalabban, nyitottabban, kissé rémülten. Körbenézett, majd ránézett.
– Szia… – mondta bizonytalanul. – Ugye most álmodom? Mert ez túl valóságos.
Aurora felállt, lassan odalépett hozzá, és átölelte.
– Igen, álmodsz – mondta nyugodtan. – És azért jöttél, mert meg kell tudnod valamit. Erre emlékezni fogsz.
A fiatalabb felsóhajtott, mintha eddig visszatartotta volna a levegőt.
–…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 09. 00:06 Spirituális ❤️ 3 👁️ 32

Vannak pillanatok, amikor a világ túl hangos, és a kötelezettségek falai túl magasak. Ilyenkor nem egy másik helyre, hanem egy másik időre vágyunk. Arra az ellopott, szent tartományra, ahol a lélek végre levetkőzheti a mindennapok fáradtságát, és ahol a vágy nem csupán érintés, hanem sorsszerű felismerés.
A Vágyak Tetoválása projekt egyik legmélyebb vallomása ez az írás: egy óda az időhöz, amit egymástól rabolunk el, hogy végül önmagunkra találjunk.

Árnyékaink menedéke

„Időt akarok rabolni nekünk. Azt a szent időt, amit a világ megtagadott tőlünk; elrejteni egy titkos zugba, ahol csak mi lelhetünk egymásra. Belélegezni az illatod, mely a levegőben vibrál, és abból a tiszta jelenlétből élni, ami csak ott létezik. Elnémítanám a külvilág zaját, hogy ne halljam a hívásokat, amik…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2026. 04. 08. 23:45 Szomorú ❤️ 3 👁️ 29

A lány világéletében bizalmatlan volt, ebből adódóan nehezen barátkozott. Egy idő után családja elkönyvelte, már öreglány marad. A sors mégis tartogatott neki meglepetést.

Esős nyári nap volt, amikor megcsúszott a járdán, és segítség nélkül nem tudott felállni. Egy középkorú férfi sietett hozzá. Ügyesen felsegítette és hazáig kísérte. A búcsúzásnál hosszan néztek egymás szemébe, majd telefonszámot cseréltek.

Másnap felhívta a lányt, harmadnap szintén, a negyedik napon találkoztak. Az első hosszú beszélgetést egyre több követte. A lány szívének ajtaja lassan kitárult, hogy beengedje a boldogságot. Szeretettel dédelgette, de valami még hiányzott, nem tudta megtartani. Újra egyedül maradt, és örökre bezárta szívének ajtaját.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 04. 01. 01:18 Szerelmes ❤️ 3 👁️ 29

Az eső már elállt, de az utca még őrizte a nyomát. A macskakövek között apró víztükrök csillogtak, bennük a lámpák sárga fénye ringott, akár egy halk esti dallam. A levegőben friss földszag és nedves virágillat keveredett, az a fajta, amelyet az ember mélyebben beszív, mert oly tiszta.
Lilla a kis kávézó előtt állt meg. A kirakat mögött meleg fény derengett, a pulton frissen őrölt kávé illata szállt ki az utcára. Megigazította a kabátját, majd belépett.
Odabent csend volt. Egy férfi ült az ablaknál. Sokáig a csészéjét nézte, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor Lilla a pultnál megszólalt.
– Egy presszót kérek, legyen erős, mert hosszú nap van mögöttem, és még hosszabb gondolatok előttem.
A férfi halványan elmosolyodott. Felállt, odalépett.
– Az erős kávé jó választás, de a…

Írta: Kendi 📅 2025. 11. 23. 10:54 Lírikus ❤️ 1 👁️ 27

A róka úgy emelte az orrát az ég felé, mintha egy titkos imát mondana el, olyat, amit csak az erdő ért meg. A hajnal fénye még alig derengett, a levegőben pedig ott vibrált a télből ébredő természet visszafojtott lélegzete. A fűszálak közt harmat csillogott, s a világ egy pillanatra olyan volt, mintha megállt volna.

És akkor megérkezett a pillangó.

Törékeny szárnyain a fény úgy táncolt, mint egy rég feledett dallam. Óvatosan ereszkedett le, mintha pontosan tudná, hova kell érkeznie: a róka puha orra hegyére, egy olyan helyre, ahol az álom és a valóság találkozik.

A róka nem mozdult, mintha tudta volna, hogy az ilyen pillanatok nem sokáig maradnak velünk. Csak figyelte a kicsiny lényt, aki békét hozott az ébredő erdő zajába. Talán nem is értette, miért olyan fontos ez. Talán csak…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 03:15 Romantikus ❤️ 0 👁️ 24

A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon…