„találkozás” – novellák címszó szerint

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2025. 11. 08. 11:51 Szomorú ❤️ 0 👁️ 38

Az ősz csodálatos színekbe öltöztette a tájat. A lenyugvó nap fényét a lassan leereszkedő köd homályosította. Lívia ráérősen sétált a lehullott avarban. Óvatosan lépett fel a gyönyörű, fából faragott hidra. Szemei a túloldalt kémlelték, mintha keresett volna valakit, de csak a mozdulatlanul álló fákról hull alá egy-egy megsárgult falevél. 
Még a máskor hullámokat verő folyó is csendes volt, most a part menti bokrok nézegették magukat a sima víztükörben. 
Lívia lassan, szinte araszolva haladt a híd közepe felé. Ott megállt és a korlátnak támaszkodva várt. Nem nézett sem jobbra, sem balra, lehajtott fejjel nézte tükörképét a folyó vizében. Csend és némaság vette körül, ezen a késő őszi délutánon még a madarak sem rikoltoztak. A nap már teljesen eltűnt, míg a köd egyre sűrűbb lett…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2025. 11. 18. 15:00 Szerelmes ❤️ 1 👁️ 22

Remélem és tudom, hogy egy szép napon elérkezik majd az idő, amikor nem fogok tovább gondolkodni azon, hogy nem lehet és nem szabad, és hogy késő már boldognak lenni.

Nem fog érdekelni senki és semmi.
Egyedül csak az, hogy a szerelmet — amit ajándékba kaptam a sorstól — veled megéljem és átéljem, nemcsak álmomban, hanem a valóságban.

Egyszerűen fogom magam, és felülök arra a vonatra, amelyik odavisz, ahol laksz.
A végállomáson leszállok, elsétálok az erdőbe, ahol az őzikék vannak, és biztos vagyok abban, hogy ha te is szeretsz, akkor megérzed, hogy ott vagyok.

Odajössz majd — szólnom se kell.
Nézegetem a fák ágain átszűrődő fénysugarakat, hallgatom a madarak fáradhatatlan csicsergését, érzem az őszi napsugarak simogatását — ami teljesen a te simogatásodra…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 03:15 Romantikus ❤️ 0 👁️ 24

A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon…

Írta: Linda Penny 📅 2025. 11. 21. 07:58 Romantikus ❤️ 0 👁️ 18

Mira megáll egy pillanatra. Mélyen magába szívja a jellegzetes tengeri levegőt. Nem akarja elhinni, hogy itt van. A háta mögött négy kemény év áll, kezében a diploma. Nagyon büszke magára. Tanulás, munka, tanulás, vizsga, és kezdődött a kör elölről. Most vége, ez a nyár az övé. Na jó, csak ez a három hét, de akkor is az övé.
Fent a szerény szállodai szobájában ott van minden, amire vágyik, amire itt szüksége lesz. Két könyv, fürdőruha és naptej. Ja, és a fogasra felakasztva a kis koktélruhája. Sosem tudja az ember, mikor találkozik a lehetőséggel, meg hát van éjszakai élet is.
Lábát belefúrja a meleg homokba, arcát a nap felé fordítja. Mosolyogva fürdik a nap ölelésében. Lassan szétnéz, és elindul egy jó helyet keresni. Távolabb megpillant egy nádtetejű napernyőt, ami közelében nincs…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 21. 22:30 Romantikus ❤️ 0 👁️ 19

Bonnie mezítláb lépett a simára koptatott kövekre. A tengerpart még melegen őrizte a nap utolsó sugarait. A nap már lebukóban volt a horizonton, narancsba és rózsaszínbe festve az eget. A hullámok lágyan nyaldosták a sziklákat, a sós illat pedig minden lélegzettel betöltötte a mellkasát.
A kis falucska, Manarola, mint egy festmény terült el mögötte – színes házak kapaszkodtak egymásba, mintha attól félnének, hogy a tenger egyszer elsodorja őket.
Bonnie mindig is ide vágyott. A válása után hónapokon át keresett valamit – vagy valakit –, aki helyett csak saját magát kellett újra megtalálnia.

Aznap este, amikor már azt hitte, hogy csak a tengert fogja köszönteni... valaki más is ott volt.
A férfi a part szélén ült, egy vázlatfüzettel a kezében. A szél belekapott őszülő, hullámos…

Írta: Linda Penny 📅 2025. 11. 23. 07:06 Romantikus ❤️ 0 👁️ 16

Néhány perc és befut a busz a pályaudvarra. Elröppent az elmúlt félóra, néztem a tájat, kerestem ismerős képeket. Ott van a búzamező, ahol örökké, a tó sem változott, talán a benne úszó kacsák, már más nemzedék, mint amit először láttam.  A kis erdő is magasabb már. Visszafordulok az ablakból, próbálok az előttem álló négy napra gondolni. Nem kell erőlködnöm, arcomon mosoly terül szét. Végignézek magamon. Farmer rövidnadrág, spagetti pántos top, mindig jólfésült hajam, most egyszerűen lófarokba befonva, napszemüveg a fejemen. A csini tűsarkú helyett, most egy agyonmosott tornacipő van a lábamon, még jó, hogy ez a márka bírja a strapát. Már látom a buszpályaudvart. Érzem, arcomat pír önti el, a várakozás izgalma festi át. Megáll a busz, fél füllel hallom, hogy ,,köszönjük, hogy utazásukhoz…

Írta: Kendi 📅 2025. 11. 23. 10:54 Lírikus ❤️ 1 👁️ 26

A róka úgy emelte az orrát az ég felé, mintha egy titkos imát mondana el, olyat, amit csak az erdő ért meg. A hajnal fénye még alig derengett, a levegőben pedig ott vibrált a télből ébredő természet visszafojtott lélegzete. A fűszálak közt harmat csillogott, s a világ egy pillanatra olyan volt, mintha megállt volna.

És akkor megérkezett a pillangó.

Törékeny szárnyain a fény úgy táncolt, mint egy rég feledett dallam. Óvatosan ereszkedett le, mintha pontosan tudná, hova kell érkeznie: a róka puha orra hegyére, egy olyan helyre, ahol az álom és a valóság találkozik.

A róka nem mozdult, mintha tudta volna, hogy az ilyen pillanatok nem sokáig maradnak velünk. Csak figyelte a kicsiny lényt, aki békét hozott az ébredő erdő zajába. Talán nem is értette, miért olyan fontos ez. Talán csak…

Írta: Ynela Zíléna 📅 2025. 11. 23. 22:18 Lírikus ❤️ 2 👁️ 19

Mérhetetlenül hálás voltam, hogy ömlött az eső, amikor a tekintetünk egymásba botlott.
Így kevésbé tűnt fel, hogy azonnal könny szökött a szemembe.

Viharos volt minden köztünk – a kezdet, a vég,
mind a négy év. Elváláskor még a villám is belém csapott.

Esküdtem neki, hogy mindig szeretni fogom.
Én nem szegem meg az esküket.

Mindketten tudtuk, mire gondol a másik:
ha most egymás felé lépünk, felrúgjuk a nyugalmat.
De nem lépni lehetetlen.

Azt hiszem, az én életem nem akarja ismerni a szép időt.
Most, hogy egy pillanat múlva ideér a vihar, csak arra gondolok:
milyen jó, hogy megszülettem.