Kopog magassarkúm az esőáztatta aszfalton. Esernyőm alá bújva tekintetem a cipőm orrára szegeződik. Gyűlölöm a temetőt; az elmúlás és a veszteség fájdalma mindig mellbe vág, főleg temetéskor. Sajnos most is oda sietek. Könnyes szemem sír az éggel. Fel sem nézve követem a keskeny, már omladozó betonutat, és már hallom a gyászoló tömeg halk morajlását. A hangot követve emelem fel fejem az ernyőm alól. Átázott cipőmben klattyogok a tömeg felé, majd megállok. Tekintetem végigfut az arcokon, s hirtelen megáll egy kék szempáron. Mintha odaláncolt volna valami, nem tudok továbbsiklani. Kéksége belém hatol, és látja szomorú lelkemet. Sem a férfi, sem én nem nézünk félre. Furcsa érzés fog el. Ismerem? Pedig soha nem láttam még ezt a férfit, aki úgy érzem, a lelkemig hatol. Megrázom fejem, lenézek…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A folyosó mindig túl hangos volt a szünetben, mégis volt köztük egy csend, ami senki máshoz nem tartozott. A zaj átsiklott rajtuk, mintha víz lenne a kövön. Csak nézték egymást. Hosszan. Úgy, ahogy csak azok néznek, akik már rég kimondták egymásnak mindazt, amit hangosan nem mernek. A tekintete mindig egy pillanattal tovább időzött rajtam. Provokáltunk. Apró félmosolyokkal, felhúzott szemöldökkel, egy-egy elkapott pillantással, amitől a gyomrom összeugrott. Nem érintett meg, mégis ott volt a bőrömön a jelenléte. Mintha a levegő is melegebb lett volna körülötte. Nem pislogtunk. Mintha kihívás lenne: ki bírja tovább. A levegő vibrált, a bőröm emlékezett rá, milyen érzés a közelsége, pedig még hozzá sem ért. Mellém lépett. Közel... Túl közel... A hangja alig hallható volt a többiek…Tovább olvasom…
Amikor beszélgetni kezdtünk, már akkor éreztem, hogy valami különös történik. Nem tudtam megmagyarázni, mi az, csak azt, hogy más, mint bármi, amit addig ismertem. Természetes volt, mégis szinte természetfeletti. Olyan kapcsolat született köztünk, amelyet nem lehetett egyszerű szavakkal leírni. Az első perctől kezdve tudtam, hogy ő több lesz nekem. Amikor először megláttam, furcsa érzés futott át rajtam. Olyan volt, mintha nem először találkoznánk. Mintha minden nap láttam volna már őt, mintha mindig is ott lett volna az életemben. Ismerős volt a tekintete, a hangja, a jelenléte. Mintha egy rég elveszett darab került volna vissza a helyére. Mágnesként vonzottuk egymást. A hangja megnyugtat. Elég, ha csak rá gondolok, és máris mosoly jelenik meg az arcomon. Mellette a kezdetektől fogva…Tovább olvasom…