Vannak napok, mikor semmi nem jó, mikor semmi nem sikerül. Olyankor gyakran maga alá gyűr a negativitás. Hiába próbálom összekapni magam, erőt meríteni bármiből, amiből sikerülhet, de nem megy. A szürke hétköznapokban az a legrosszabb, hogy nem vesszük észre azt, ami a legfontosabb. A szürke is lehet jó és különleges. Gondoljunk csak bele abba, hogy amiért mi panaszkodunk, más éppen erre vágyik. Ha körülnézünk a világban, rájövünk, hogy mennyi ember vágyna csak annak a negyedére, ami nekünk már megvan. Kemény munka, erő és kitartás kell mindenhez, jól tudom, a saját bőrömön tapasztaltam mindezt. De sajnos vannak, akik rossz csillagzat alatt születtek, vagy éppen rossz helyre, nekik nem adatik meg a meleg otthon, a tiszta víz, a szerető család. És még sorolhatnám. Gyakran nem vesszük…Tovább olvasom…
Több mint fél évszázadot megéltem már, s örömmel mondhatom el, hogy legalább 99%-át boldogságban, békében töltöttem önmagammal és embertársaimmal. Kár azért az 1%-ért, amit másképp éltem át! Eszmélésem óta mindig a derű volt a legjobb barátom. Már az iskolában is tréfamesternek neveztek. Mindig megnevettettem a társaimat. Bizonyára a genetikának is köszönhetem ezt a tulajdonságomat. A szüleim pozitívan szemlélték a világot, édesanyám ma is köztünk él. Gyermekkoromban sokat jártuk a hegyeket, erdőket, mezőket. Hol gombát, hol mezei virágot szedtünk, de olyan is volt, hogy csak azért róttuk a vidéket, hogy gyönyörködhessünk a dimbes-dombos hegyoldalakban. Kertes családi házban nőttem fel, háziállatokkal körülvéve. Rengeteg gyümölcs termett nálunk, nyáron degeszre ettük magunkat a…Tovább olvasom…
Az erdő számomra hazatérés. Belépek, és átveszem a fák lassú lélegzetét, a ritmust, a Föld meleg súlya megtart és ellazít. A gyökerek történeteket hordoznak – régi lépéseket, elfelejtett neveket –, és amikor a talajhoz érek, érzem. A levelek között átszűrődő fény puha kézzel érinti az arcom, a madarak hangja összeköt eget és szívet, és én is csatlakozom. Itt minden él, figyel és befogad: a moha zöld csöndje, a fák kérgének érdes bölcsessége, a szél finom üzenetei. Az erdőben minden összetartozik, én is részévé válok a körforgásnak, ahol a jelen tiszta, a múlt békés, a jövő pedig fényben áll. Itt nyugalom, harmónia és tiszta szeretet van. Csak kapok az erdőtől mindent: energiát, szeretetet, és nem vár viszonzást. A Földön ez az egyetlen olyan hely, ahol nem elvenni akarnak, csak adni.Tovább olvasom…
Zeteváralján az erdő szélén, ahol a fény arany csíkokban szűrődik át a lombokon, különös csoda rejtőzik. A szarvasok békésen pihennek a puha avaron, de köztük van egy, akinek fehér bundája, akár a frissen hullott hó. A fehér szarvas nem csupán állat – ő a legendák hírnöke, a világok közti kapu őrzője. A régiek úgy tartották, hogy aki meglátja, annak megváltozik az élete. Nem azért, mert a szarvas bármit adna vagy elvenne, hanem mert tükröt tart a szívnek. Aki tiszta szándékkal figyeli, békét talál. Aki kapzsisággal közeledik, csak a saját ürességét látja benne. Ma egy vándor érkezett az erdőbe. Megfáradt, tele volt kérdésekkel és veszteségekkel. Amikor megpillantotta a fehér csodaszarvast, nem mert közelebb lépni. Csak ült a távolból, és nézte. A szarvas szemeiben nem volt félelem, sem…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Az élő, zöld szőnyeg lustán nyújtotta szét karjait. Felettük lassan érkeztek a sokszínű pillangók, a méhek és más rovarok. A kékesen gyöngyöző víz erőteljesen, mégis könnyedén tört utat magának, ahogy felébredt fagyos téli álmából. Vad csobogása még a kígyókat is felébresztette, miközben kövek és sziklák között száguldott, és a madarak, mókusok is előbújtak. Egy ember tűnt fel, hátán hátizsákkal, mire a táj egy pillanatra megállt. A férfi izzadságcseppekkel a homlokán leült egy fűz alá, hogy kifújja magát. Teste láthatóan tele volt sebekkel, haja kócos, arca beesett. Fáradt tekintettel végignézett az előtte elterülő tájon, majd lassan hátradőlt a fa törzsének. Az erdő ezután lassan folytatta ébredését: madárcsiripelés, a víz erőteljes csobogása és a rovarok zümmögése töltötte be a…Tovább olvasom…
– Jé! Ilyent még nem láttam hosszú életem során – így morfondírozott magában Szili bácsi. A kert végében magasló szilvafa szomszédos ágain két veréb ült. Az egyik láthatólag gyengébb volt, talán sérült is. Látszott rajta, hogy a bal szárnya eltörhetett, mert csak lógott a törzse mellett. A másik veréb a szájából próbálta etetni a sérült madarat, hiszen az nem tudott repülni, hogy élelmet szerezzen magának. Szili bácsi elmélázott ezen. Eddig azt hitte, hogy ilyent csak az emberek tesznek egymással. És lám, nyolcvanéves korára kellett rácsodálkoznia erre a tényre. Fiatalabb korában nem érdekelte a madarak élete és a természet szépsége sem, de mióta tolókocsiba kényszerült, szívesen figyelte az ég madarait és a kert növényeit a körtefa árnyékából. Naphosszat gondolkodott a semmibe…Tovább olvasom…
A róka úgy emelte az orrát az ég felé, mintha egy titkos imát mondana el, olyat, amit csak az erdő ért meg. A hajnal fénye még alig derengett, a levegőben pedig ott vibrált a télből ébredő természet visszafojtott lélegzete. A fűszálak közt harmat csillogott, s a világ egy pillanatra olyan volt, mintha megállt volna. És akkor megérkezett a pillangó. Törékeny szárnyain a fény úgy táncolt, mint egy rég feledett dallam. Óvatosan ereszkedett le, mintha pontosan tudná, hova kell érkeznie: a róka puha orra hegyére, egy olyan helyre, ahol az álom és a valóság találkozik. A róka nem mozdult, mintha tudta volna, hogy az ilyen pillanatok nem sokáig maradnak velünk. Csak figyelte a kicsiny lényt, aki békét hozott az ébredő erdő zajába. Talán nem is értette, miért olyan fontos ez. Talán csak…Tovább olvasom…
A kert lakóinak apró, de mozgalmas élete igazi természetfilmként zajlik. A következő történet a feketerigó napját követi nyomon, a reggeltől estig tartó apró mozdulatokat és a kert többi lakójának tevékenységeit. Reggel A kert ködös fénnyel ébredt. A feketerigó elsőként mozdult, a fűszálak között keresgélt apró bogarakat és bogyókat. Minden ugrása pontos és gyors volt, miközben a vakond a föld alatt kotorászott, friss kupacokat hagyva maga után. A levelek között hangyák vonultak, szorgalmasan cipelve a reggeli zsákmányt. A bokrok ágai között cinkék trilláztak, egy-egy rövid repüléssel átpattantak a következő bokorra. Egy mókus felkapaszkodott a tölgyfára, farkát egyensúlyozásra használva, majd hirtelen átugrott a szomszéd fa ágára, ahol újabb mogyorót talált. A rigó figyelte, és…Tovább olvasom…