Volt egyszer egy madár, amely nem félt a tűztől. Nem azért, mert erős volt. Nem azért, mert nem érzett fájdalmat. Hanem mert tudta, hogy a lángok nem valaminek a végét jelentik, hanem a kezdetét. A főnix nem úgy születik, mint más. Az ő élete nem egyenes vonal, hanem kör. Egy örök visszatérés önmagához. Egy történet, amely újra és újra hamuvá válik, hogy aztán újra életre keljen. Volt idő, amikor szárnyai fáradtak voltak. Amikor az ég túl messzinek tűnt, és a világ súlya túl nehéznek. Amikor minden egyes szárnycsapás küzdelem volt, és minden emelkedés mögött ott lapult a zuhanás lehetősége, és egyszer… eljött a pillanat. A főnix nem menekült. Nem keresett menedéket. Nem tagadta a vég közeledtét. Inkább csendben fészket rakott, nem ágakból, hanem mindabból, ami volt: emlékekből…Tovább olvasom…
Kiemelt
Az erdő szélén hajnalban még a levegőnek is más illata volt, mint bárhol máshol a környéken. Hideg avar, átázott kéreg, régi esők maradéka. A fák szürkén álltak egymás mellett, az ösvény tompán húzódott befelé, és aki idáig eljutott, többnyire visszafordult. A faluban azt mondták, ezen a részen elfáradt a föld. Shami minden hajnalban ide jött. Hosszú szoknyája alján mélypiros, kék, arany és zöld színek futottak végig. A színek éltek rajta. A kezében egy fémkannát vitt, egyszerűt, kopottat, olyat, amelyről senki sem gondolta volna, hogy különös dolog rejtőzik benne. Ugyanahhoz a bükkfához ment minden hajnalban. A törzs széles volt, világos, repedezett, a gyökerei vastagon ültek a földben. Megállt előtte, végigsimított a kérgen, aztán lassan önteni kezdett. A kannából sűrű, fényes szín…Tovább olvasom…
A hátizsák most is ott nyugodott a vállán, ahogy kíváncsi tekintettel lépkedett az elnyúló barlang felé. Léptei visszhangot vertek a köveken. A táj arcképét a szél mozgatta: barna, narancs, zöld és világos árnyalatok terültek el mindenhol, miközben a barlang szája feketén tátongott. A távolból egy folyó csordogálása hallatszott, amikor a férfi belépett a barlangba. Hideg szellő járta át, amitől megborzongott, de továbbment. A levegő nehéz és különös volt, a falak időtlenül nyújtóztak a semmibe. Cipője itt is zajt csapott a csendben. Beljebb azonban felfigyelt néhány, a mennyezeten alvó denevérre. Nem borzongott – kedvelte őket. Halkan továbbhaladt, látott hangyákat, más rovarokat, lehullott, eltört köveket, amikor odébb vérre lett figyelmes a földön. Ez felidézett benne egy kósza…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Az élő, zöld szőnyeg lustán nyújtotta szét karjait. Felettük lassan érkeztek a sokszínű pillangók, a méhek és más rovarok. A kékesen gyöngyöző víz erőteljesen, mégis könnyedén tört utat magának, ahogy felébredt fagyos téli álmából. Vad csobogása még a kígyókat is felébresztette, miközben kövek és sziklák között száguldott, és a madarak, mókusok is előbújtak. Egy ember tűnt fel, hátán hátizsákkal, mire a táj egy pillanatra megállt. A férfi izzadságcseppekkel a homlokán leült egy fűz alá, hogy kifújja magát. Teste láthatóan tele volt sebekkel, haja kócos, arca beesett. Fáradt tekintettel végignézett az előtte elterülő tájon, majd lassan hátradőlt a fa törzsének. Az erdő ezután lassan folytatta ébredését: madárcsiripelés, a víz erőteljes csobogása és a rovarok zümmögése töltötte be a…Tovább olvasom…
Kamaszlány korában korán serdülésnek indult Linka teste. Ez a becenév ragadt rá, még óvodás korában. Osztálytársai még kisgyermekeknek látszottak, amikor rajta már elkezdtek mutatkozni a nővé válás első jelei. Vidéki kisváros iskolájába járt, ahol a gyermekek, de még a szüleik is eléggé elmaradott nézeteket vallottak. A kor, amibe született, szerette az egyforma, átlagos embereket. Aki egy kicsit is eltért tőlük, azt megszólták, rosszabb esetben ki is közösítették. Hamar észrevette magán, hogy másképp néz ki, mint a kortársai. Testvére, aki egy évvel előbb született nála, vékonyka, csenevész lányka volt. Ő vastag csontú, dundi és egy fejjel magasabbra is nőtt, mint a testvére. Felmenői között mindkét oldalon voltak igencsak megtermett nagymamák, nagypapák. Állítólag apai nagymamájára…Tovább olvasom…
A szoba még a hajnal puha szürkeségébe burkolózott. A csend sűrű volt és védelmező, mint egy láthatatlan palást. Az Asszony kinyitotta a szemét, de még nem mozdult. Figyelte a mellette pihenő Társa egyenletes lélegzetvételét – a férfi arca az alvásban kisimult, minden földi gondtól mentesen. Az Asszony érezte, ahogy a tudatossága lassan visszatér a testébe. De ma nem a napi teendők listája zakatolt a fejében, és nem is az óra rideg ketyegése sürgette. Egy mély, belső rezgés ébresztette fel, egy suttogás, amely nem füllel, hanem szívvel volt hallható. „Jó reggelt, kedvesem” – csendült fel benne a Hang, amely saját lelkének és a Mindenségnek a közös visszhangja volt. „Itt az idő, hogy kinyisd a szemed a fényre. Itt az idő, hogy egy újabb napot szenteljünk az életnek – közösen.” Ebben a…Tovább olvasom…
A város zaja távoli morajlásnak tűnt az öreg kolostorkert falai között. Egy idős asszony ült a padon, kezében egy kopott kerámiacsészét tartott. Nem ivott belőle, csak nézte, ahogy a gőz finom táncot jár a hűvös levegőben. – „Mindenki a nagy válaszokat keresi” – suttogta maga elé, amikor a fiatal tanítvány mellé telepedett. – „Azt hiszik, a sorsuk valahol a távoli hegycsúcsokon vagy a jövő ködös ígéreteiben rejtőzik. Pedig az élet nem egy távoli célállomás. Az élet a szünet két szívdobbanás között.” A fiú a sietségtől még zaklatott volt, a gondolatai már a holnapi teendőknél jártak. – „De hogyan találhatnám meg a teljességet egy egyszerű percben?” – kérdezte türelmetlenül. Az asszony rámosolygott, és a kert végében lévő öreg fára mutatott, amelynek levelei között épp áttört a délutáni…Tovább olvasom…
A Könyvtár I. rész. Jócskán elmúlt éjfél, mire ágyba kerültem, ma ismét sikerült túltolnom a munkát. Hogy a napi stresszről lekapcsoljam gondolataimat, egy ideje kitaláltam magamnak egy módszert. Sőt, már rutinosan alkalmaztam. Képzeletben lemegyek egy lépcsőn. Le, egyre lejjebb. Megérkezem, karokat húzok le, hatástalanítva minden aktív gondolatot. Egyiket a másik után. Mintha leállítanék egy gépet. Végül a vészleállító gomb. Az egy nagy piros gomb. Probléma leáll. Így történt ez most is, ágy és jöhet a „lépcső”… de most más történt. Talán nem vettem észre egy kart, és nem húztam le. A lépcsőn leérve nem a szokásos helyre jutottam. Egy Könyvtár várt lent. Bámulatosan szép! Nem is értettem, hogy kerülhettem ide. Tekintetem éppen csak körülért, mikor megszólalt egy ismeretlen, de…Tovább olvasom…