Újjászületés

Kamaszlány korában korán serdülésnek indult Linka teste. Ez a becenév ragadt rá, még óvodás korában. Osztálytársai még kisgyermekeknek látszottak, amikor rajta már elkezdtek mutatkozni a nővé válás első jelei. Vidéki kisváros iskolájába járt, ahol a gyermekek, de még a szüleik is eléggé elmaradott nézeteket vallottak. A kor, amibe született, szerette az egyforma, átlagos embereket. Aki egy kicsit is eltért tőlük, azt megszólták, rosszabb esetben ki is közösítették. Hamar észrevette magán, hogy másképp néz ki, mint a kortársai. Testvére, aki egy évvel előbb született nála, vékonyka, csenevész lányka volt. Ő vastag csontú, dundi és egy fejjel magasabbra is nőtt, mint a testvére. Felmenői között mindkét oldalon voltak igencsak megtermett nagymamák, nagypapák. Állítólag apai nagymamájára ütött, ugyanolyan volt az alakja, a járása, a mozdulatai is, mint neki.

Tizenegy éves korában hirtelen ráeszmélt, hogy nagylány lett. Vélni se tudta, mire vélje a dolgot, először azt gondolta, hogy valami nagy betegsége lehet. Akkoriban a felvilágosítás még igencsak gyerekcipőben járt. Egymástól hallottak ezt-azt a lányok. Volt, akit érdekelt, volt, akit nem. Ő a második csoportba tartozott. Édesanyjának sem merte elmondani, hogy mi történt vele. De egy reggel, amikor anyja összevetette az ágyát, meglátott egy piros foltot. Ekkor lepődött meg ő is, mert arra sem számított, hogy ilyen hamar felnőtté válik gyermeke. Ellátta jó tanácsokkal, magához ölelte, és megkérte, hogy minden gondját, baját máskor mondja el neki.

Linkának tizennégy éves korára már akkora mellei nőttek, hogy a melltartókat reklámozó modellek megirigyelhették volna őket. De ő nem tudott mit kezdeni velük. Először szégyellte, hogy az osztályban csak neki vannak ilyen nagy mellei. Aztán szégyenlős lett, nagy pulóvereket hordott, hogy ne legyen annyira szembetűnő mindenkinek az ő testének „szégyene”. Lassan elmúlt a kamaszkora. Bakfisként visszahúzódó lett, nem járt szórakozni barátnőivel, úgy gondolta, hogy ő nem illik közéjük, mert mindegyik arányos testalkatúnak számított. Inkább a könyvek lettek a barátai. Este a takaró alatt, elemlámpánál olvasott, és minden házimunka helyett inkább a könyveket bújta.

Teltek, múltak az évek. Rövid udvarlási szakasz után az első útjába akadó fiúhoz feleségül ment. Jöttek a gyerekek sorban. Két kislánynak adott életet húszas éveinek elején. A szülések és szoptatások idején amúgy sem kicsi mellei duplájára nőttek. A háta és a vállai nehezen bírták már ezeket a súlyos terheket cipelni. Melltartót és bármilyen ruhát vásárolni magának kész rémálom volt. Nem volt olyan méret, ami megfelelt volna számára. Semmi sem állt rajta jól. Hiába volt átlagos a többi testrésze, a mellei a testéhez képest aránytalanul nagyok, már-már óriásiak voltak. Rengeteg kellemetlensége adódott ebből. Strandra sem járhatott, mert fürdőruhát nem kapott magára. Állandóan gombás fertőzés volt a hasa és a mellei között, mert bármennyire is tisztálkodott, nem tudott szellőzni a bőre.

Nagyon zavarta már ez az állapot. Mellei egyedül csak a férjének tetszettek. Kisebbségi érzése lett nőtársaival szemben is giga méretű mellei miatt. Irigyelte nőtársait. Nekik miért lehet normális mellük, és neki miért nem? Aztán, ahogy teltek-múltak az évek, elérkezett az a bizonyos negyvenöt éves kor, amikor a nőket kötelezően behívják mammográfiaszűrésre. Hősünk is elment a szakorvosi rendelőbe. Ám amikor az asszisztensek el akarták végezni a vizsgálatot, nagyon megdöbbentek. Egyikük meg is jegyezte:

– Asszonyom, maga hogy bír élni ilyen hatalmas mellekkel? Nem gondolt még arra, hogy megkisebbíttesse?

Az asszonyban meghűlt a vér, és csak annyit kérdezett:

– Tessék? Meg lehet kisebbíttetni? Hol és hogyan?

Az asszisztensek elmagyarázták neki, hogy hol végeznek ilyen műtétet, és elmondták azt is, hogy már mennyien átestek rajta. Amíg hazafelé utazott, elgondolkozott ezen a lehetőségen. Birizgálta az agyát, hogy milyen jó lenne, ha nem kellene tovább cipelnie ezeket a nagy emlőket.
Mikor hazaért, azonnal elmondta a férjének, hogy mit hallott, és megkérdezte, mit szólna hozzá, ha csinosabb és szebb lenne, mint most? A férje csak tátotta a száját, azt hitte, hogy rosszul hall. De aztán kis idő múlva válaszolt a feleségének:

– Tégy úgy, ahogy neked jobb! Rád bízom a döntést, én így is és úgy is szeretlek, és szeretni foglak!

Hátra volt még a gyerekei véleményének kikérése. Természetesen támogatták anyjukat. Látták, hogy mennyit szenved súlyos terhe miatt.
A döntés megszületett, de a megvalósítás még hátra volt. Minden egy érdeklődő e-maillel kezdődött. Gyors válasz és időpont-egyeztetés után a székes főváros neves kórházában megtörtént az első orvosi vizsgálat. A főorvos úr javaslatára a tb. által támogatott műtét időpontját a következő év januárjára tűzték ki. Nagy volt az izgalom a várakozás néhány hónapja alatt. Többször megfordult az asszonyka fejében, hogy helyesen döntött-e, mi lesz, ha rosszabb lesz, vagy ha valami komplikáció alakul ki a háromórás műtét alatt? De tudatosult benne, hogy sokkal jobban meg akar szabadulni régóta cipelt terheitől, mintsem holmi félelem visszafordítsa a döntésétől.

Elérkezett az újjászületés ideje. Lánya kísérte el a kórházba előző este. Másnap reggel is ő várta a kórteremben, amikor kitolták az anyját a műtőből. Kábult állapotban, de mosolyogva kérdezte:

– Kész vagyok már, Kislányom? Szép lettem?

A lánya biztatta, hogy csodálatos lett, igaz, nem látott semmit, mert le volt ragasztva és bepólyálva az egész felső teste. Csak az első éjszakája volt nehéz a műtét után a kórházban. És még az utána következő egy hét, de az már otthon. Mint akit összevertek, úgy nézett ki a karja, a hasa, a háta, kék-zöld véraláfutásos mindenhol. Úgy érezte magát, mintha iszonyú izomláza lenne, a torka is kapart, valószínűleg megsértették altatáskor. Egy hét után lehetett levenni először a kötést és megnézni a végeredményt. Ámultak, bámultak a férjével együtt. Mindkettő melléből egy-egy kilogramm zsírmirigyet távolítottak el. Igazi, formás kis melleket varázsolt neki a neves doktor.

A hála évekig nem múlt el a fiatalasszony szájáról és lelkéből. Azóta is mindennap úgy ébred, hogy imát mond, és hálát ad újjászületéséért, megköszönve a sorsnak és a Teremtőnek, hogy ilyen csodát tett vele.