„út” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 08. 21. 14:08 Misztikus ❤️ 1 👁️ 48

A nap már lebukott a dombok mögött, amikor Violette felszállt a késő esti vonatra. Harmincas évei végén járt, hosszú, barna haja rendezetlenül omlott vállára, arca fáradt volt, mégis szép. Kék szemei mélyen árulkodtak arról, hogy valami régóta nyomasztja. Magányosnak tűnt, de nem a környezetétől volt elzárkózva, hanem önmagától. Egy kopott hátizsákot cipelt, benne alig néhány holmi és egy bőrkötéses napló, amit úgy szorított, mintha egy része ebben az egyszerű tárgyban lakozott volna.
Amikor helyet foglalt az ablak mellett, gondolatai mélybe húzták. Az utóbbi időben mindenki azt mondta neki, hogy változtatnia kellene az életén, új célokat keresnie, de valahogy nem ment. Úgy érezte, eltévedt az életében, mintha egy állomáson ragadt volna, ahonnan nem indul több vonat.
„Hová tartok most?…

Írta: Gáll Zoltán 📅 2025. 11. 28. 17:16 Növekedés, önfelfedezés ❤️ 0 👁️ 42

A Himalája hajnali fénye lassan kúszott fel a sziklafalakra, amikor az utazó újra elindult. Egyedül haladt az ösvényen, ahol a szél olyan élesen vágott az arcába, mintha a hegy próbára akarná tenni a szívét is. Meredek, köves út kanyargott felfelé a hegyoldalon. A hátán egy kopott vászonzsák, amit eleinte könnyűnek érzett. De ahogy múltak a napok, múlt az élet is. A zsák egyre nehezebbé vált.
Nem volt benne étel, sem víz, sem meleg takaró. Csak kövek.
Minden egyes darabnál emlékezett, mikor tette bele. Az elsőt akkor, amikor először csalódott valakiben. A másodikat, amikor ő okozott fájdalmat. A harmadikat, mikor egy döntése után valaki végleg eltűnt az életéből. És így tovább. Minden kő egy teher: egy múltbéli seb, egy kimondatlan bocsánatkérés, egy ki nem gyógyult emlék.
Sokáig azt…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 23. 04:12 Önismereti ❤️ 1 👁️ 30

Ma este végre csend van bennem.
Nem azért, mert minden rendeződött… hanem mert elfáradtam a harcban, és letettem a kardot.
És ahogy letettem, valami különös történt: nem estem össze. Megmaradtam.

Sokáig hittem, hogy az erő azt jelenti, hogy nem török meg.
Ma már tudom: az erő az, amikor megengedem magamnak, hogy összetörjek, és mégis felállok.

Itt állok most, saját árnyékom és saját fényem között.
A hold mögöttem lassan emelkedik, mégsem a hátamat világítja, hanem a mellkasomat.
Nem kívülről ragyog rám — belülről indul.

Minden seb, minden veszteség, minden csend egy darab fény lett bennem.
Nem takarom el már.

Futottam sokáig…
az után, aki nem látott,
az után, ami nem volt az enyém,
az után, amiről azt hittem, boldoggá tesz.
Ma először nem futok.
Nem várok.
Nem…

Írta: Kollár Kornélia 💠 📅 2026. 01. 20. 07:06 Önismereti ❤️ 1 👁️ 27

A legnehezebb dolog elindulni az úton.
Ami mögötted van, annak ott is a helye.
Ami előtted van, azt uralhatod.
A kanyar pedig a legszebb dolog.
A kanyarban ott van a titokzatosság, a lehetőség, a meglepetés. Nem tudjuk, mi jön utána, de pontosan tudjuk, mi volt előtte. A kanyar magában hordozza a lehetőséget, amit meg kell ragadni, mielőtt késő lenne…
És a kanyar után csak egy jobb jöhet. Ha ebben bízol, bevonzod… És hidd el, a legnagyobb közhely is értelmet nyer: A FELHŐK FÖLÖTT MINDIG KÉK AZ ÉG!!!
A döntés mindig a tiéd.

Írta: Az időtlen halkpont 📅 2026. 02. 01. 07:32 Spirituális ❤️ 1 👁️ 15

Te, kedves ember…
most emberi testben jársz, és ezt az időt utazásnak nevezed. Nem tévedsz. Az. Csak nem úgy, ahogyan egykor elképzelted. Ez nem gyors haladás, nem iránytűkkel és mérföldkövekkel. Inkább lassú belesimulás egy ritmusba, amely már jóval előtted létezett.

Ne feszítsd magad. Ülj le ide mellém egy pillanatra. Igen, ide. Az út szélére. Nem történik semmi baj attól, ha most nem haladsz tovább. Az utak nem sértődnek meg.

Érzem rajtad a keresést. Azt a csendes, kitartó mozgást benned, amely újra és újra kérdez, még akkor is, amikor kifelé már nem teszed. Ez a keresés nem hiba. Nem türelmetlenség. Ez annak a jele, hogy emlékszel valamire – még ha nem is tudnád megmondani, mire.

Vegyél egy lélegzetet.
Nem kell különlegesnek lennie.
Csak olyannak, amilyen most…

Írta: Kimmel Gábor 📅 2025. 12. 21. 22:05 Egyéb ❤️ 0 👁️ 12

Az orrom előtt ment el a busz. Hát ez az én formám. Most aztán mit csinálok itt két órán
keresztül? Körülnéztem. Tőlem balra egy bankfiók, tőlem jobbra egy kirakodóvásár-szerűség. Furcsa volt az egész, mert ezen a helyen, amióta az eszemet tudom, ilyen soha nem volt. Az idő éjfél körül járt és én még mindig nem voltam otthon. Szokatlan volt, de nem tudtam mit tenni. Gyalog én aztán el nem indulok! Kis gumilabda volt a zsebemben. Pattogtatni kezdtem, de amilyen ügyetlen vagyok, hát nem kipottyant a kezemből? Az eső szitált és a kis labda néhány vízcseppet fröcskölt oldalra rövid útja során. Követtem a kis izgága játékszert, melynek útja a kirakodóvásárban végződött. Ősz szakállú úr adta vissza és kíváncsian kérdezte:

- Mi járatban errefelé, csak nem szíjat szeretne…