18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ez, amit most elmesélek, az Egyetemen kezdődött, a kétezres évek első felében, amikor mindannyian, de tényleg mindannyian, egytől-egyig arra voltunk kíváncsiak, hogy kik vagyunk, és hogy mit akarunk. Éppen kiléptünk az Egyetem épületéből az utcára, vagyis még nem léptünk ki, még bent kóvályogtunk az előcsarnokban, szenvedélyes beszélgetésekbe elegyedve, mely az avatatlanok szemében valóságos vitatkozással ért fel, amikor – éppen kiléptünk az utcára, azzal a megismételhetetlen könnyedséggel, azzal a ruganyos, lebegő tánclépéssel, ami a huszonévesek sajátja, egyébként nem is léptünk ki. Ezen az estén történt, hogy egy észrevétlen pillanatban mellénk lépett Cipi levakarhatatlanul, mint a lekvár, ránk tapadt. Úgy kezdett csorogni utánunk az utcán, mint a sűrűre főtt, ragacsos…Tovább olvasom…
Karácsonyillatú volt a város. Általában decemberben mindig ilyen. Le is esett a tudja hányadik hó, és – bár alig volt tíz centi – úgy érezte, hogy feketeszínű, műbőr csizmája totálisan átázott, és egyedül csakis a jó meleg téli zokni kínálhat számára némi ütőképes védelmet. Talán nem is az ünnepek hangulatával volt kibékülve. Sokkal inkább azzal a megcáfolhatatlan ténnyel, hogy a szeretet ünnepe is, akárcsak a legtöbb valamirevaló ünnep, egész egyszerűen kiüresedett, értelmét vesztette, és már egyáltalán alig jelenthetett bármit is, hacsak nem vettek ajándékokat a karácsonyfa alá, vagy nem adtak pulykapénzt, prémiumot a vállalati vagy céges karácsonyi partikon. Már a gyerekek is szabályosan szinte kikövetelték, ha kellett, ügyes manipulátorok módjára a szüleiktől, hogy ha a Jézuska vagy…Tovább olvasom…