ÖNADÓSSÁGOK KRÓNIKÁI

Majd évtizedek múltán
– ha egyáltalán –
születik egy-egy
felfedezés percköze;
titkos, szent pillanat,
hétköznapi megélt csoda,
mikor majd más arc néz
vissza rád ásító,
görbetükrök képében.

Az álom sokadszor
inkább béklyózza azt is,
mi elérhetetlen;
kicsinyes botrányok
lajstromában percemberkék
macska–egér játékát közvetítik.

Királydinnyés trónusok
elé aranypénzzel szokás fizetni?
Biztos kézzel velejéig lealázza
a soványka átlagot,
csak mert ahhoz van oltári kedve.

Derengő hajnali három
könnyedén átsuhan
patyolatéjszakák martján,
amikor még jó volna
bekuckózva szenderedni;
ti. most egyre inkább mellre
szívható lett a világ is,
mert történelemek mozivásznain
újra és újra ismétlődő rövidfilmek
peregnek, mintha elfelejtették
volna magukban
leszűrni a tanulságot.

Szolgamód mintha
mindenki önként inkább fejet,
meggyőződést, elvet hajtana.

S míg bestsellerlistára tett,
ikonkönyvek egymás után
nyomdák üzemeiből megérkeznek,
hol marad el a válogatás,
a szelektálás izgalmas
kíváncsisága; a cselekvés,
hogy a gondolkodó
ember önként dönthet?!

Araszoló gondok fölött ki
tud még kötéltánccal
egyensúlyozni?
Vaksi ösztönökkel egyre
szembekerülni,
mert amikor ki kellene lépni
a felnőttlétbe, öntudatlanul
is visszarántja gyermekit
az anyaöl dédelgetni vágyó mélye.

Ezüstözött halficánkolásként
hat a megtévesztett szó is,
melyet naponta kimondunk,
melybe bele-belekapaszkodunk,
miszerint az emberre
immár egyre több eltévedt
sárkupac fröccsen,
még akkor is, ha vigyáz.

Kényszerek közt
hányszoros ígérgetős
csalatkozások éldegél
az ember, aki már
önmagának is adósa?!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.