BEVARRT SZÁJAK ELLENPONTJAI

Az embernek sokszor
jobb fogadva hallgatnia
a néma ítéletet,
mert – titkon –,
még tudhatja sosem fog
fellebbezni ellene.
Befelé forduló szemekben
egyre inkább megnőtt
hitvány fölösleg-kupacként
a tartós gyanakvások láncolata.

Örökösökre sem
érdemes mostanság
hagyni a szorgos ideát,
az elképzelt álmok kósza
ábrándjait,
mert egyre kényszerítőbb,
irreálissá vált a Valóság.
Mert a Világnak ím
ellenpontjai is vannak,
melyek rendre,
akár isteni törvényszerűségek
egymás ellen feszülnek;
mert minden veszteség
egyben tiszta tanúság is kell,
hogy legyen s maradjon.

Bevert vagy bevarrt
szájak kicsinyes szégyene
még nagyon is hallható
a lélek rozsdásodásnak
indult városkapuin,
mert most már megint
protekció duruzsol
maga-magának
s seggen csúszkálva
nyaliznak spicliskedvű latrok,
s döglegyek.

Hogy már csupán
alig vehető észre
újfent törötté lett
minden hajdanvolt Egész.

Hogy újfent kétélű
pengévé lett minden
alantos párbeszéd is,
melynek hajdanán
még értéke-értelme volt,
hamis szépség,
hazug okosság mostan
- nagyon úgy tűnik -,
ismét jegyesek.

Mert most még
mintha a nyughatatlan
kutyák is emberként
ugatnák egymást
egyre acsarkodóbban.
Az önazonosság metafórájához
is egyre nehézkesebb
hűségesnek maradni.

A megkövesült,
tartós enyészet
méla közönye
az emberre önkéntelen
is rátelepszik,
a Lét iszapán gyönge,
könnyedén kipukkadó
szappanbuborék.

Az ember sokszor tán
jobb teszi, hogy lebukik,
akár valami különc madár
a nemlét kívánság-kosarába.

Feszülő s játékosan
elnyugvó szilárd
ösztön-indulat;
ordító némaság
bombatölcsérei még
így is dáridózó ricsajokat
okádnak magukból,
agymosott tudatok
elsivatagosított mezőin
a szabad-gondolatok
fáklyafényét már
nem lelni sehol,
legfeljebb csupán
ritkán látogatott
könyvtárszobák
barlangi mélységeiben.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.