ELREJTETT KUTYAUGATÁSOK

A lélekben titkon,
mélyen még kutyaugatás fészkel;
szénné égnek
a nem túl távoli jövőben
még a kegyesnek mondott
kicsinyes-szánalmas hazugságok is,
kétségek lüktetésébe
kicsit talán hiábavalóság
kapaszkodni is.

Előbb-utóbb mindenki
kicsit megtagadná
hányingerkeltő, émelygő
tudatban önmagát;
ti. totális csömöre lett
már az egész világtól,
hogy Hóhér-idők
történelmi tétovaságát
is egyre nehezebb bevallani.

Az ember mintha rendre
túlzsúfolná önmagát is;
azért még így is akadhat
bőven néhány eltévedt,
elraktározott hiányhely,
emlékek ringva lebegő
csendjét őrizné még a benti én,
miként az agy is kicsit
már minduntalan megágyaz
a szívének, s mégiscsak
inkább a szemekkel látnak,
mert a leélések végső pillanata is
megvalósulásra várhat,
akárcsak egy jól
kifundált tervezet.

Induló gólyák seregében
még jó volna imitt-amott
méltán felfedezni az illúzióvá
lett független történések látszatát.

Bizsergető ujjak
keresztmetszeteiből hamar
kiszaladhatnak mindenséget ígérő
tapintások dallamai;
és az ember kénytelen-kellemetlen
lesz rátérni megint
egy-egy újabb, viszonzatlan,
de kristálytisztán hűséges,
elárult érzelemszövetre,
hogy még bizton megérezhesse
a benti ösztönei
lehetséges helyét.

A leélések végső pillanata
minden másodpercben
csakis önmagára várakozik…

Lét-szünetekben
közöny-semmiségek
figyelmeztetik az embert,
ha egyáltalán még akarhat
valamit, jobb lesz cselekednie;
tervek nélküliségbe
nem szabad kapaszkodni
– de lyukas zsebekben sebeket
számolgatni s átvészelni
egyre nehézkesebbé lett
sivárabb holnapokat.

Mindennél alávalóbb végzetesség,
melyben nem kivirágzik,
de kicsit minden áldott
nyomorult nap meghal
a lélek csírája.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.