BEVARROTT SZÁJAK, LEFOKOZOTT ÁLMOK

A reggeli, könnyed nyárias szellő,
mintha máris megbontaná
hóhérunk kötelét;
hétköznapokra lépnek
a sötét gondok-bajok,
lopakodó, beszédes
feltételeket terelgetnek
immár ide-oda,
míg csak harsogó torkukon kifér.

Mintha a madárijesztők
önkéntes módon
ülnének egymás
tövén-hátán, karóba húzva.

Mintha immár bevarrták
volna mindenkinek
a szemét és a száját
lakatok súlyaival,
csakhogy tiltakozni,
lázadni ne kelljen.
– Szándékosan megvastagított
púderek vakolata terjeng
a modellek arcán,
de vajon ki láthatja igazi,
eltitkolt arcukat?!

Jobb volna tán két
igazmondó tükröt
egymással szembe fordítani,
hogy meglássák, ki hazudik,
s ki mond még látszatigazat.

Mintha csupán megszokásból
máris visszafelé peregtetné
önmagát a sárgára koptatott
kópia; hogy milyenné kellett
volna válnunk, amikor
még telis-tele voltunk
világmegváltó álmokkal
s gyerekes tervekkel,
egyre szaporodó tartozásaink
mások felé
– így kurvulunk meg magunk is.
Mintha tudatos
alkalmatlanságunkat
kellene szándékosan
megünnepelnünk.

Jócskán bennragadtunk
ebben az egyébként
is zsigerileg önfosztogató
rablókorban, melyből
nem lehet kiút;
mert halandók tán még sejthetik,
hogy a várakozás
minden szempontból csupán
a holtak kiváltsága
és erénye. Összeraktak
megannyi elcsépelt,
hiábavaló búcsúmondatot.
Égi lefokozást hajtanak
végre babonázó szemekbe
rejtett boldogságról
álmodó égi csillagok.

A mindenség ócska lavórjában
terjengő fekália, húgyszag
fogadja akármerre is forduljon
az egyszerű átlag; postaládák
mélyén várja a befalazott,
soványka éhbér-nyugdíj,
ami semmire sem elég,
legfeljebb csupán az éhenhaláshoz.
A borostás napnak
csupán csak akkor lészen vége,
ha a Gillette-penge véletlenül
mellémetsz,
s eltalál egy árván maradt ütőeret!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.