AZ ÜRESSÉG EGYENLETEI

Ember talán nem is gondoltál
még arra, hogy mennyit
nyom a latban az,
ha megérzed miként
s hogyan változik
egy képzeletbeni ítélőszék
előtt tetszőleges súlyod titka.

Igenek kósza, átláthatatlan
tömege egyszerre vonz,
de agyon is nyom;
már nagyon csábítana
inkább a tudatos nemet mondás.
Mert ropogva, sírva falja föl
önbizalmadat minden szálig
e mostani agyonzsigerelt,
kibelezett Kor, melyben az egyén,
mint kreatív individuum
jócskán megszűnik,
gyűrött mosoly
egy elszórt szájszögleten,
mert - tudható -,
minden vereség nyomorba dönt,
de sosem megtámasztja áldozatait.

A tömör Nirvána-semmi
hiánya inkább elsodorva
úsztatná zizegő,
méla tagjait a Létnek
mindhiába; csápol
a hiábavalóság milliónál
is több polipkarma.
Mert rendezni
s megoldani kellene
az érzelmek kétismeretlenes,
nehezen összeegyeztethető
egyenleteit, hívások,
baráti gesztusok ereje
még vonzza magához
a naiv-lelkűeket is,
mert föntről lefelé jön,
függeszkedik egészen
a lélek barlangmélyére
a tartósnak becézett üresség.

A legrosszabb, hogy tudható:
mindent s mindenkit
a háta mögül előz
meg előbb a múlt,
aztán az emlékezet,
míg végül talán már
nem maradhat senki
és semmije, melyhez
egykor igazán ragaszkodott.
S akár egy elszabadult
kőhajítás kicsit minden
másodpercben elhull szirmok
pergő nászaként a dolgok menete.

- Émelyítő, ideges hadarás,
fogadkozás hallatszik:
vallatja önmagát is
a Mindenség parázsló-fejű nyílvesszeje.
A kegyelem, irgalom,
megváltás gyanánt hiába is
vagdosná a harmónia-csöndet,
akár kétélű kard,
mely csak sáfárkodni,
kupeckedni tud önző,
mohó akaratával is, melyből vétetett.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.