Önmagamért

Mit szeretnék magam sem tudom,
egy életerős kiáltás talán,
mélyről, a lélek bugyraiból,
törjön fel az aki vagyok igazán.
Hangosan ordítani a világnak,
hogy hallja a belső csendet,
hogy a szótlan fájdalmat is értse,
szívem adni valaki tenyerébe.
Lelkem hadd szálljon szabadon,
mint egy madár a szélben,
át a hegyeken, s a völgyeken,
pihenhessen egy virágos réten.
Nem akarok kalitkát többé,
drágakövest, aranyból sem,
csak a végtelen szabad eget,
hogy szívem még erősebben verjen,
érezze az élet lüktetését,
a remény pattogó szikráit testemen.
Harcolni, senki láncokba ne verjen,
ne kössön gúzsba a félelem,
ne fojtson meg a múlt árnya sem.
Ó, de szeretnék teli tüdővel lélegezni,
szabadon, mélyen, tisztán,
e világban élni, virulni igazán,
önmagamért egyszer lépek talán.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.