Vágyom rád titokban

Vasalódeszkára keserű könnycseppeim hullanak. Kezemben gőzvasaló, arcom kipirosodva, nedves párája a sírást eltakarja. Egy férfi inget vasalok. A fájdalom remegésként fut át testemen. Gondolataim cikáznak. Lerakom a vasalót, mert egész testem érzem, feladja a gyötrelem alatti súly miatt. Elhatalmasodik a magány a szoba minden sarkát betöltve, a levegőt is átszőve.
Nézem vörösre sírt szemmel a félig kivasalt inget, annak kék csíkjait. Magam sem tudom, miért mosom és vasalom ki minden héten újra és újra már fél éve. Megsimítom a kezemmel. Mert az övé! Itt hagyta, amikor elment. A szennyeskosárban volt, amikor mindent összeszedett, és két kofferrel kezében elhagyott, mint ezt az inget. Új életet kezdett. Nem tudja, hogy én szenvedek hiányától. Felszakadt mélyen a zokogás belőlem, az ingbe temetem gyötrelemtől eltorzult arcom. Lehet, egyszer visszajön érte és értem. Remény nem fakul sosem. A vasalódeszka nyikorgott egyet, felkapom fejem. Nem a bejárati ajtó zsanérja adta ki ezt a hangot, tudatosul bennem, s nem ő lépi át kopott küszöbömet. Titkos vágyam, hogy visszajött hozzám, s újra rám mosolyog, átöleli fáradt testem, egy pillanat alatt elszáll a vasalódeszka felett a gőzben. Kivasalom lassan a könnyáztatta inget.
Mély sóhajom hanggá formálódik:
– Szerelmem, vágyom rád titokban örökre!