Mintha ölelne

Ülök a nagyszülői ház teraszán. Lábam felhúzva, ölemben egy férfi kardigánnal. Öcsémmel isszuk a hideg limonádét szótlanul.
– Te, miért ölelgeted azt a kardigánt? Olyan meleg van, szakad a víz rólam, te meg már majd belebújsz.
– Érzem az illatát...
– Kinek az illatát? Ugyan... nem érezheted. Ah, nekem is fáj, hogy elment örökre, de erősnek kell lennünk mama miatt. Tudod...
Könnyes szemekkel nézek rá, újra magamhoz ölelem a kardigánt és arcom belefúrom.
– Érzem az illatát, mintha ölelne tata. Ez volt rajta az utolsó nap életében. Érted?
Öcsém hallgat, odajön hozzám, székben átkarol a kardigánnal együtt.
– Akkor had érezzem én is..
Mélyen beszívja az orrán a levegőt. Könnybe lábad a szeme...
– Érzem őt. Ölel minket.