Szárnyak

A szárnyak ott voltak hátul a kertben,
ajándék volt csupán, vagy érdem?
Kissé gyűrött volt, poros de nagyon,
amint elterült a rozsdás pázsiton.

Megemeltem, könnyű volt, olyan kellemes,
kitárva hatalmas, parancsolóan nemes.
Körbenéztem, hogy nem lát senki sem,
magamra öltöttem, most már kell nekem.

Sasokkal szálltam, tisztelt a sok madár,
nem volt előttem távolság, nem volt határ.
Az emberek ámultak, úgy lesték az eget,
ki az, ki közülük ily magasra emelkedett.

Álom és valóság, mindezt épp ki dönti el,
mi az, mi földbe dönt, s mi az, mi felemel?
Hol várnak vajon csodák, szép remények,
hol van az a megálmodott szabad élet?

Mert szárnyam nem volt biz nekem soha,
az élet lett csupán ilyen nagyon mostoha?
De szállni gondolatban bármikor tudok,
poéta lelkemmel szabad madár vagyok.

Hangosvers:

Hozzászólások (1 darab)