Tűsarok

Mikor beleharapok a tavasz végső illatába,
kosztüm nyomja fáradt lelkem,
kiscipő helyett magassarkút cipelek,
vörös rúzs nyoma megéget –
mikor még illat lengte be a teret.

Lelkem léptei szabadok voltak,
ma bilincsek őrzik őket.
Minden koppanás a kövön:
üzenet.

Tükörbe nézve látom: elvesztem.
Az idegen már ismer engem,
Én hagytam magam idelenn.

Hozzászólások (1 darab)