Erdei fények

A szűrődő fény megölel,
meleget áraszt az erdő hűvösében,
a magas fák közt a szellő,
is szelídebben beszél.

Suttognak a vad lelkek,
nem félnek,
csak inkább mintha kérnének,
követve léptemet.

Meghunyorít a betörő,
nyársaló napsugár,
bizonytalan tétován,
tapogatva lépkedek.

Az erdei út melletti dombról,
a fehér muflon bölcsen felmér,
figyelő szemével még eltűr,
mintha terelne, engem elkísér.

Motoszkál, mozog valami az avarban,
átérzem, mily gazdag itt az élet,
rendezetlen sorokban,
fényben duzzadó gombakalapok,
tarka színben hunyorognak.

Mennem kell, talán még eljöhetek,
újra rabul ejtve a város széléről,
hogy ezer csodája megérintsen,
az Alkotó Isten szeretetének.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.