Valódi énünk

Ruhánk redőibe zárt halk suttogás az élet,
mit reggelente magunkra öltünk.
Egy döntés a szín, így válaszol a reggel,
míg aznap a világban időzünk.

Van, a ruha páncél és védelem,
máskor meg selymes, lágy és könnyű tánc.
Jól jön, hogy ne látszódjon a belső félelem,
s hogy lehulljon rólunk mindenféle lánc.

Nem csak takar a lágy esésű kelme,
mint víztükör, úgy ring a testen át.
Benne a lélek rejtett fegyelme
keresi önnön, hűs harmóniáját.

Egy kalap széle rejti titkok árnyékát,
gombok gondos sora rendről regél.
Egy csipke széle félénk vallomás,
a bársony mélye óvó menedék.

Mert bár a szív a szőtteseknél mélyebb,
valódi arcunkat belül hordozzuk.
Ruhánk a dal, mit rólunk súg a lélek,
mielőtt szótlanul elmosolyodunk.

Hozzászólások (12 darab)