Az élet iskolája

Az iskola kapuja előtted mindig nyitva áll,
A halállal sem kerül lakat alá a zár.
Hisz a lélek akkor a mennyekbe száll,
De van, akit bizony ám a pokol tüze vár.

Ott teszed le már az utolsó vizsgádat,
Milyen ember voltál? Indul a vizsgálat.
Mennyi embert epesztett miattad a bánat?
Elhagyta-e szádat a bűvös szó – bocsánat?

Volt-e olyan ember, kit boldoggá tett léted?
Volt-e kinek csillagfény volt a Te létezésed?
Volt-e, kit felemeltél, mikor mélyre hullt,
Vagy csak nézted némán, míg elsodorja a múlt?

Adtál-e reményt ott, hol már fény se élt,
Vagy hátat fordítva mentél tovább, mint nyár után a tél?
Mert nem a rang számít, sem a felhalmozott vagyon,
Hanem szíved melegsége a hűvös hideg fagyon.

S ha tisztán állsz majd ott, hol nincs több álarc már,
Talán egy halk szó vár: „jöjj haza, rád vár a határ”
S mikor véget ér majd minden földi álom,
Nem bújhatsz el többé sem szóban, sem máshol.

Mert ha neked véged is ér e testben földi léted,
A lelked, hidd el, tovább él, s Ő fejlődésre képes.
Mert minden út, mit itt bejársz, csak egy röpke állomás,
Hol tanulsz, érzel, s formálódsz – nem végső elmúlás.

Aztán ott állsz majd egyedül, minden tetteddel szemben,
S nincs, ki felmentsen a saját életedben.
Mert minden szó és tett most visszhangként kiált,
S megkapod érte jutalmad vagy büntetésed, mi kijárt.

Mert tanulni térsz vissza mindig a földre, előző Életed hibáit javítsd ki örökre.
S a lélek, mit nem tör meg a bűn, fényéhez újra elér,
S ráébredsz végül, hogy a szeretet lesz az, mi boldogságot ígér.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.