Fények útján

A Nap már eltűnik a csendes fészkében,
alszik nemsokára a horizont mögött.
A táj megmártózik a titkok tavában, vöröslő fénycsóvák között.
Az elföldelt emlékek az égre mászó Hold tükrében újra előtörnek,
Van, ami gyönyörködtet, s vannak, amik meggyötörnek.

Az ég udvarán kigyúltak a csodálatos fények,
a ragyogó csillagok szebb jövőt remélnek.
A szél suttogása átöleli a tájat,
s álomba ringat minden eltévedt vágyat.
Éjnek csendjében él a képzelet világa,
halk álomként száll a szív otthonába.

Mert amíg álmodunk addig táncra kél a lélek,
a felkelő nap aranyló sugara simogatja léted.
Arcodon harmatos könnycsepp búcsúztatja a múlt árnyait,
S csak a szép emlékek kísérnek,
míg a napfényes hajnal rád kacsint.
Mész tovább utadon, melyet a fény kísér,
Szebb jövő reményében, mely mely már benned él.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.