Az én hallgatásom súlya, mint egy éhező üres gyomra, kinyújtott marokkal könyörög, semmivel zuhan a porba,Tovább olvasom…
Egy régi, díszes láda áll a szoba közepén, mint elfelejtett mondat a csend peremén. Indák kanyarognak fedelén, s oldalán, mint megfáradt emlékek az idő homlokán.Tovább olvasom…
Sokfelé káosz a világban. Káosz a köbön... Máshol háború, szenvedés... Bennem meg öröm...? Szinte szégyellem magam... Ez talán közöny...?Tovább olvasom…
Lakat alatt nyomaszt a súly, mázsás a teher, Még a néma csend is fullasztóan nehéz levegőt lehel, Még súlytalan lebeg testünkben a megfagyott vér,Tovább olvasom…
Ma nem sietek sehova, csak lélegzem a pillanatban. A csend nem üres, hanem tág tér, ahol vagyok.Tovább olvasom…
Nyári éjszakában szellő susogásban, ülök kinn a padon, hallgatom a vadonTovább olvasom…
Csend lett a társam, itt nem hallasz zenét Nem pendült meg, már régen poros életem Olyanná vált, mint a mélyhegedűm, melyen sokszor játszott hangos szólamot kezem!Tovább olvasom…
Nyeltem nyomasztó megjegyzéseket, lelkem nyögte, nyelveltem ellenük, lassan az idő megbékéltetett. Nyikorogva nyílik szám keserű,Tovább olvasom…