Hallgatásom

Az én hallgatásom súlya,
mint egy éhező üres gyomra,
kinyújtott marokkal könyörög,
semmivel zuhan a porba,
kemény mint az acél,
mint sziklában a kard,
Kedves, lágy szavak
már nem enyhítenek rajta.
Az én hallgatásom makacs,
mint az évek barázdája az arcon,
betölt minden pillanatot,
árnyékot vet utamon.

Csak ki érti hallgatásom,
tudja milyen lágy és szerethető az,
nem bántja szó nélküli tettem,
mert bennem énekre fakad,
lelkem ringatózik a széllel,
gondolataimmal védelmet ad,
hallgatásom sokszor áldás,
mert nem sért, csak simogat,
mint a csend a templomban,
mint a tölgy ki erős gyökeret hajt,
hallgatásom soha nem néma,
beszél ahhoz ki hallani akarja azt.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.