Egyedül áll a hófödte ágon, mint elfelejtett imádság az Ég peremén. Alatta a táj fehérbe simul, csendje puha, akár az emlékezés.Tovább olvasom…
Bekuckózom – a fotelembe süppedek, régi lemez sercen, a tér is beleremeg. A tű alatt felragyog egy eltűnt világ, hol hangból születik fény, és fényből szabadság.Tovább olvasom…
Isten angyalai lapáttal hintik, terítik a csendet paplanként a havas tél esti tájra, mely konokul meglapul.Tovább olvasom…
A víz utat tör, Az élet felőröl. A csend hallgatag, Értékes e pillanat.Tovább olvasom…
Az ég sötétjében kúszik fenn a Hold, Fénye ezüst, bennünk csendet simít, S titkot mesél, mit fény soha nem mond, így lesz Két ősi testvér, fény és félhomály,Tovább olvasom…
Ketten ültünk a padon, a magány és én. Ő ült középen, én a peremén.Tovább olvasom…
A tél palástja lassan a földre száll, S a hópehely, mint álom a tájban táncot jár. A világra csend borul, puha, tiszta fény, S reményt hoznak az apró hópihék.Tovább olvasom…
Hócsipkét lehel az éj a fákra, Szél fuvoláz fagyos, tiszta tájba. Csillan a tél, mint ezüstszárnyú álom, Csend muzsikál a dermedt világon.Tovább olvasom…