Csak ő, meg én

Ő meg én. Nincsenek hétköznapok.
Nincs is rá szó..., csak a „végtelen-boldog” vagyok.

Rózsaszín, színes világ, lángoló szerelem,
Ha kérdezi... felelem: Igen! Igen!

Elsöprő szenvedély. Szedd szét szívem!

Csak ő, meg én. Mások nincsenek.
Vele képzelek egy örök életet,
Ha nincs velem, a perc is végtelen...
Mindig és örökké. Csak veled. Csak velem.
...
Ő meg én, és a hétköznapok...
Néha szürkeség, s van, hogy elfáradok.
A lobogás csillapul, de még forró a láng,
Összetart, szét nem szakít, száz szép csatánk.

Egy az út..., hát összeköt, már nem csak a jó,
A hánykódó tengeren, a közös hajó.
S ha a vihar elcsitul, szívünk megpihen,
Tudjuk... való világ... egyszer fent, egyszer lent.

De mi itt vagyunk egymásnak. Igen... igen.
...
Ő meg én, és a mindennapok,
Változnak lassan a kapcsolatok...
A parázs még izzik, bár láng nem lobog,
De a szívünk egymásért tovább dobog.

Ha jelen vagy mellettem, már az is elég,
Szeretet tölti be, kettőnk szívét...

Emlékszel, hogy szólnak, mind a mesék?

Az ölelés körbeér, kezed fogom...
Mennyi az örökké...? Már nem számolom.

Hangosvers:

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.