A könnyelmű napok tán sosem létezhettek; földi horgonyokként láncolják az átlagembertTovább olvasom…
A szándékolt magány, s büszke-makacs csönd mintha csak második énje volna; mivel a külső Világtól már így is,Tovább olvasom…
Benső mélyen rejtező nyughatatlanságom rendre rám talál, mikor csak kuporgó csapda-lelkem mélységeit megjárja;Tovább olvasom…
A boldogság s tán még a biztosnak gondolt öröm is csupán csak hunyorogni tud egymagában,Tovább olvasom…
Mert már széthulló vesszőfutásnak tűnik a jelenidő is, melyben élni kényszerültünk; élünk bár kétségtelen,Tovább olvasom…
Magad sem vagy s lehet immár totál független; alantos, aprócska féreg utat vág húsodba is,Tovább olvasom…
Leteremtett aggodalmak, gondok s bajok közt, akárha tátongó szakadékba esnék, állatok, hiéna-dögevőkTovább olvasom…
Mindennapok ártó, galád hulladékán egy magamban kell, hogy zuhanjak,Tovább olvasom…