VÉGTELENÍTETT MÉLYSÉGEK PURGATÓRIUMA

Leteremtett aggodalmak,
gondok s bajok közt,
akárha tátongó szakadékba esnék,
állatok, hiéna-dögevők
peremén félig már inkább
egyensúlyozva,
akár egy ingataglábú,
kissé tétova, alábecsült kötéltáncos,
– züllés huzatában
szándékosan
meg nem kapaszkodhatok.

Végtelen sín alvilágiasult purgatóriumában,
mintha én is egy lennék,
kiket Bosch még
megfesthetett életében;
pokol-formájú lélek-árnyék
látomások tombolni kész gyülevésze.
Jó volna még legalább
néhanapján visszabújni
valamiféle különös,
burjánzó Hawaii-szigeteki ősvadonba,
ahol a kristálytiszta, nyers-zsigeri
érzelmek is hatványozottabban,
önmagukhoz hűségesebben
jelentkezhetnek.

Nagyvárosok szennyén
középkorú rózsaszál pusztulva senyved,
hiszen nem maradhatott senki,
ki megvigaszalhatná
önző stróman-kupeckedő férje helyett;
mert horgasorrú próféták is
cethalakra buknak,
miután a legkisebb
ebihal-embriókat is rendre felzabálták.

Örökké csupán csak
körutasként lebilincselve spirális körökben,
mert így van most
az ember szándékkal
hozzákötözve elviselhetetlen,
teljesíthetetlen munkaórák,
kicsinyes-galád határidők
munkamódszereihez.

Mert most mintha újfent mosónők,
hostess-modellek árulnák
jólcsengő ezüsttallérokért
az egyébként is árucikk-szerelmet,
míg nem jön egy újabb érthetetlen,
nyakatekert vagyonmegosztási perirat;
„Apu és Anyu valósággal
imád benneteket, gyerekek!
Csak tudjátok, anyu és apu
már egymást nem bírja!
Legszívesebben egy kanál
vízben megfojtanák egymást,
már amennyiben ezt megtehetnék!”
– Így még mindig megmaradhat
a lassú, tudatos kiábrándulás.

Próbálkozások, olcsó
menekülések számító,
manipulatív műfajai közt
bizony már egy sincs,
ki ténylegesen értené a dolgát,
s úgy cselekedne,
ahogyan szíve parancsolja neki?!
– Vendég-maszkokon ott
ragadt pecsétes pofonokat
osztogat egy-egy alkalmi
partikirálynő, vagy
luxust imitáló díva.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.