Zebra mese

Fogadni mernék, sokan nem tudjátok, hogy a zebrák alapszíne fekete vagy fehér. Nem oly rég óta tudom én is, hogy mi az igazság ebben a kérdésben. Írásom végén fény derül majd erre a titokra és még sok egyéb érdekességre is.

Ha meghalljátok azt a szót, hogy zebra, akkor automatikusan a gyalogátkelőhelyre gondoltok, ugye? Több mint valószínű, hogy igen. Pici korunk óta belénk ivódott ez a kifejezés. Az oviban az óvó nénik, az iskolában a tanító nénik és a szüleink is arra okítottak bennünket, hogy az autóúton csak a „zebrán” mehetünk át, ha fel van festve. Bizony, azért ragadt ez a név a gyalogátkelőhelyekre, mert az úttestre festett fehér csíkok a vadon élő, zebrának nevezett állatot juttatják az eszünkbe.

Ez az Afrikában élő őshonos állat a gyerekek nagy kedvence. Magyarországon csak állatkertekben találkozhatunk velük. Sosem hagynánk ki, hogy megnézzük őket, amikor ott járunk. Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e már, hogy a zebrák fején és törzsén a csíkok függőlegesek, a farán és a lábán viszont vízszintesek. A csíkok a sörényén és a farkán is megtalálhatók. Azt hiszem, senki sem tudja, hogy miért csíkosak a zebrák. Nem találjátok ki! A természet azért alkotta ilyenre őket, hogy segítsen nekik az álcázásban, a rejtőzködésben a ragadozók elől. Fő ellenségük az oroszlán, aki színvaksága miatt a magas fűbe jól belemosódó zebrát a csíkjai miatt nem tudja észrevenni. Sőt, még a vérszívó cecelégyet és a böglyöt is megtévesztik csíkjaikkal, így azok ritkábban zavarják őket a csípésükkel. A szavannákon főképp fűnyíróként tevékenykednek, de ha megkívánják a fák leveleit, gyümölcseit, akkor azt is megkóstolják.

A zebrák nem szeretik a magányt, ménesekben élnek, akár a vadlovak. A zebrakancák egy évig hordják pocakjukban a zebrabébit. És képzeljétek el, hogy amikor világra jön a kicsi zebra, már egy óra múlva járni is tud. Az anyaállatok, amíg a tejükkel táplálják őket, óvják mindenkitől, senkit sem engednek a közelükbe. Szeretnék, hogy jól belevésődjön az emlékezetükbe az anya zebra képe. Aztán 3–4 éves korukban új családot alapítanak maguknak a felcseperedett állatok és kiválnak a ménesből.

Aztán azt tudjátok-e, hogy a zebrákon lovagolni is lehet? Sőt, még hintók elé is befoghatók. De el kell, hogy mondjam, egyik dolgot sem kedvelik túlzottan. Ezt inkább csak érdekességképpen említettem meg, eszetekbe se jusson kipróbálni! Az ő életterük a vadon, ahol nemigen illik zavarni őket.

No, de hogy ne furdalja tovább az oldalatokat a kíváncsiság, ezért elárulom, hogy melyik szín a zebrák alapszíne. A furfangosabbak már bizonyára kitalálták, hogy a fekete. Bizony, az. A természet fehér csíkokat festett fekete szőrükre, hogy így különböztesse meg őket az ember a lovaktól.

Remélem, tetszett ismeretterjesztő írásom e kedves állatokról, aminek megírása annak apropóján jutott eszembe, hogy Linda unokám nagyon kedveli ezeket az állatokat, és kérte, hogy meséljek róluk. Ha ezután még jobban rácsodálkoztok a fekete alapon fehér csíkos zebrákra az állatkertben, vagy az afrikai szavannákon, ha netalán arra jártok, akkor már megérte papírra vetnem e sorokat.