Szalagavató bál

Emlékszem az első bálomra,
szalagavató a gimnáziumban.
Tizenhét éppen hogy elmúltam,
te pedig már tizennyolc is.

Sorsolás döntötte el, hogy kinek
ki lesz a párja, mert mi még
döntésképtelenek voltunk.

Titokban persze reménykedtünk,
hogy a véletlen velünk lesz,
és kisorsolják titkos szerelmünk.

Természetesen nem így történt.
Csalódás lett a sorsolás,
volt is sírás-rívás!

Szomorú és csalódott voltam én is,
mert a fiú, aki nekem tetszett,
a legjobb barátnőm párja lett.

Bevallom őszintén, hogy te sosem
tetszettél, sőt észre sem vettelek!
Még az osztályban is elkerültelek.

Mi lesz ebből? – kérdeztem magamban,
legszívesebben beteg
lettem volna arra az egy alkalomra.

Elérkezett a nagy nap!
Fiúk, lányok felsorakoztak…
frakkban és gyönyörű ruhákban.

Körben kívül a fiúk, belül a lányok,
szemben ki-ki a párjával.
Megszólalt a zene, egyik kezem a válladon,
a te kezed a derekamon.

Másik kezünk görcsösen összekulcsolódva.
Már az érintésedtől is megborzongtam.
Lányos zavaromban a tánclépést
elrontottam, és a lábadra léptem.

Elmosolyogtad magad, majd
kedvesen ennyit mondtál csak:
„Ugyan már! Nincs semmi baj!”
Majd pillantásunk összetalálkozott.

Abban az egyetlen pillanatban
sorsunk megpecsételődött.
Szemünk egyre gyakrabban
mélyedt egymás szemébe.

A világ megszűnt körülöttünk.
Kezünk összekulcsolódott szorosan,
derekamon a másik kezed simogatóan.

Siklottunk egymás karjában
a táncparketten,
te és én
önfeledten.

Így kezdődött a szerelmünk.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.