Harmatka II.rész

Eljött a másnap és az ezeréves tündér folytatta meséjét:
Harmatka, a tavaszért felelős tündérlány, az utolsó élettelen tulipánszirmot érintette meg pálcájával, amikor hirtelen megcsillant valami az erdő fái között. A mozdulata megállt a levegőben, miközben a pálcával érintett virág pompázatos rózsaszínben kezdett tündökölni. A sűrű fák közé tekintett, végignézve a már jól ismert területet. Az erdő összes növényét és állatvilágát, név szerint ismerte, de ez a távolról jövő fény, idegen volt számára. Nekiiramodott majd hirtelen mégis bizonytalanul lelassultak szárnyai és csak aprókat csapkodtak egy helyben. Tudta, hogy jelentenie kellene ezt az új jelenséget a tündérek körébe, de nem bírt uralkodni a kíváncsiságán. Muszáj volt megnéznie, hogy mi okozza ezt a vakító csillogást, így vetett még egy pillantást a háta mögé, abba az irányba amerre a biztonságot nyújtó otthona volt, majd egy határozott szárnycsapással beszállt az árnyas erdőbe.
Amint csökkent a távolság a rejtélyes fénysáv úgy erősödött. Már látta, hogy honnan jön a fény.
Egy vaskos, kérges, öreg fának a tövénél volt a ragyogás kiindulópontja.
“ Hát megvagy ” - gondolta és izgatottan csapkodta apró szárnyait. Lehajolt a fa tövéhez, de nem látott semmit csak a szemet kápráztató apró fénysávot. Mintha közvetlen a földből áradt volna ki. Leszállt a földre és letérdelt a fa szerteágazó gyökereihez. Egészen közel hajolt a fához, érezte a föld és az avar savanykás illatát. Az apró orra előtt a fűszálak közt meglátott egy hajszálvékony, fénylő szálat, ami mélyen megbújt az aljnövényzet között.
Kezébe vette, olyan volt mintha világítania. Ahogy végigcsúsztatta ujjait a szálon az egyszer csak megfeszült, és egy nagy kattanást hallatott. Egy megriadt varjú szállt fel hirtelen a feje felett, pillanatnyi árnyékot vetve rá hatalmas szárnyaival. Ekkor a földben, mélyen az avar és a gyökerek alatt, megnyílt egy aprócska csapóajtó.
Kíváncsian nézett be rajta. Egy hosszú lépcsősor vezetett le, mélyen az erdő gyomrába. A lejárat olyan keskeny volt, hogy nem használhatta szárnyait, így csak becsúsztatta apró lábait és elindult a lépcsőn lefelé. Hosszan haladt, egészen addig, amíg már nem tudott tovább menni, mert egy falba ütközött. A falat végig tükör fedte, amiben meglátta enyhén riadt és kíváncsi tekintetét visszatükröződni. De nem ez volt az, ami felkeltette érdeklődését, hanem az a kecsesen kidolgozott ezüstösen csillogó tollpihe formájú kilincs, ami arra késztette, hogy megnézze, mit rejt a másik oldal.