Harmatka 1 rész.

– A tavasz mesét, Mamó! A tavasz mesét, Mamó! – kiabálta kórusban a két kis tündérlány a hófehér bársonyos tulipán szirmai között, ahol Mamóval, az ezeréves tündérrel éltek hármasban.
– Tündérkéim, az hosszú mese.
– Mamóka, lécci, lécci, lécci… – csapkodták körül kis szivárványszárnyaikkal.
– Hát legyen, de akkor be az ágyba – mondta a tündér nagymama, és betakargatta őket a puha nefelejcsszirom takaróval, majd elkezdett mesélni.

– Tavasszal történt ez a mese, mikor a tengernyi tulipán elkezdte bontogatni szirmait az aranyló napsütésben. Harmatka, a fiatal tündérlány, széles mosollyal az arcán repkedett a réten, kezében rózsaág varázspálcáját tartotta. Virágról virágra röppenve adott új erőt a téli álmukból ébredő növényeknek. Amint megérintett egy fát vagy bokrot, az abban a pillanatban lassan rügyezni kezdett. A meghajlott fűszálak is a sárgás színűkből magasra, az ég felé nyúltak, és zöld színben kezdtek pompázni. Lassan az egész rét felébredt álmából, és a sok színű virág és bokor ragyogott a napsütésben.

Mamó, az ezeréves tündér, ránézett a két kis álomba szenderült tündérlányra, és elhallgatott.
– Folytasd, Mamó – suttogta félálomban kicsi Tin.
– Majd holnap, tündérkéim, majd holnap folytatom – mondta halkan, majd megcsókolta mindkét gyermek orcáját.