A dédi átka

Anna, kezében az öreg fényképalbummal a heverőn ücsörgött. Most éppen nosztalgiázni volt kedve. Az utóbbi időben egyre érzékenyebb lett, gyakran jutott eszébe gyerekkora és főleg a dédi.
A dédit senki sem szerette a családban, kivéve Annát...A dédi sem szeretett senkit, kivéve Annát...Amikor Anna szomorú, bánatos volt, mindig azt mondta az anyja meg a nagyanyja:
- Menj panaszkodni a tót dédanyádhoz!
És Anna úgy is tett. Akárhányszor megbántotta valaki, mindig a dédihez futott. A dédi csak ennyit mondott neki:
- Potyszem Anyicska! - ami annyit jelentett: gyere ide Annuska!
Anna ilyenkor leült a dédi mellé a fonott kis székébe. A dédi pedig énekelt neki, sok-sok szlovák dalocskát. Anna kedvence az a dal volt, amiről a dédi azt állította, hogy róla, Annáról szól:
"Ányicská, dúsicská, gyészi bólá,
kégy sziszi csízsmicski zároszílá,
bólá szom hájicsku, zsálá szom trávicsku,
dusá mójá, dusá mójá.."
A dalocska szabad fordításban körülbelül ennyit jelent:
" Annuska, lelkecském, merre jártál,
hogy a csizmácskád harmatos lett?
A réten (ligetben) jártam, füvet kaszáltam,
lelkem..."
Szóval ő volt az Anyicska a kis csizmácskájával. Anna halványan emlékszik, hogy volt is neki egy piros gumicsizmája, s amikor azt felvette, mindig elénekelte a dalocskát.
Hát igen, a dédi...Annát gondolatai a régmúlt időkbe repítették vissza. A dédi egy Árva-menti kis falucskából került magyar vidékre. Egy gazdag ügyvéd fogadta fel őt a gyerekei mellé dadusnak. Tizennyolc éves volt akkor. Sajnos megtörtént az, ami abban az időben a cselédlányoknál elég gyakori volt: teherbe esett. A rossz nyelvek azt állítják, hogy maga az ügyvéd volt a "tettes", de ki tudja, hol az igazság. Amikor az ügyvéd felesége megtudta a dolgot, azonnal elbocsátotta a lányt. Dédi most már csak saját magára számíthatott. A pénz, amit az ügyvédtől kapott, elég volt arra, hogy egy kis szobát béreljen magának. Attól kezdve teljesen elzárkózott mindenkitől. Aztán egy napon megszületett a kislánya, Anna nagymamája. Nehéz időszak következett, de dédi ezt is túlélte. Akkor megfogadta, hogy soha az életben nem akar férfit látni...Így is lett. A dédi sosem ment férjhez és férfi ismerősei sem voltak. Közben dédi lánya szintén felnőtt, akadt is udvarlója, de a dédi elzavarta a fiatalembert. A lány viszont már gyereket várt, rimánkodott anyjának, hogy szüksége lesz a gyermekének apára is, de a dédi hajthatatlan volt. Azt mondta, hogy férfi nélkül is fel lehet egy gyereket nevelni, ugyanúgy, mint azt ő is tette. Így aztán a nagymama is egyedül nevelte fel egyetlen lányát. Telt-múlt az idő, a lányka felnőtt, s húszévesen szerelmes lett. A dédi óriási tiltása ellenére férjhez ment. Egy év múlva aztán megszületett Anna. A dédi ki nem állhatta unokája férjét, Anna apját. Mivel egy fedél alatt laktak a hatalmas házban, mindent megtett azért, hogy elűzze a férfit. Ahol csak tudott, keresztbe tett neki...Jenő, Anna apja két évig tűrte ezt a megalázó helyzetet, aztán elhagyta a családot. Anna szülei elváltak. A dédi megnyugodott, ismét csak nők "uralták" a házat. Anna hétéves volt, amikor dédanyja meghalt. Bár ezt akkor nem hitte el. Délután,amikor hazajött az iskolából, bement a dédi szobájába, hogy elújságolja neki, mi történt vele aznap. A szoba üres volt. Nagyanyja csak ennyit mondott:
- Na, a tót dédanyád már jó helyen van. Nem fog többé senkit sem szekírozni.
Anna akkor azt gondolta, hogy valahova elköltözött a dédi, valami jó helyre, de miért nem vitte el őt is magával? Csak jóval később fogta fel, hogy a dédi, az ő kedves dédije nincs többé, meghalt. A kislány sírni kezdett, bement a dédi szobájába, leült a kis fonott székébe és csöndben énekelni kezdett:
"Ányicská, dúsicska, gyé szi bóla..."
Nemsokára meg is nyugodott. Ugyanúgy, mint mindig, ha ezt a dalocskát hallotta.
Sok-sok év elteltével, amikor tizennyolc éves lett, megkapta dédnagyanyja örökségét: egy nagyobb pénzösszeget, amiből egy kétszobás lakást vett magának. Itt éldegélt egyedül, mígnem rá nem talált a szerelem. Gábor kedves fiatalember volt, könyvelő egy cégnél. Általában hétvégeken tudtak csak találkozni. Néhány hónapi randizás után Anna bemutatta Gábort édesanyjának és nagyanyjának. Amikor a férfi elment, nagyanyja csak ennyit mondott:
- Nem gondolod, hogy egy kicsit öreg hozzád?
Igaz, ami igaz, Gábor tíz évvel volt idősebb a lánynál, de ez egyiküknek sem jelentett különösebb problémát. Nemsokára az anyja is elkezdte neki mondogatni:
- Anna, keress magadnak fiatalabb férfit! Vagy lehet, hogy jobb lenne, ha egyedül maradnál...Úgy mint dédanyád, nagyanyád, meg én...
- Nem! - szólt vissza erélyesen a lány. - Én nem akarom úgy végezni, mint ti...Nem akarok egyedül megsavanyodni és igenis, férjhez megyek Gáborhoz, ha tetszik nektek, ha nem!
Anna idáig jutott a visszaemlékezéseiben. Hirtelen ránézett az órára és gyorsan felöltözött. Fél óra múlva a nőgyógyászánál kell lennie. Kíváncsian várta, mit mond majd neki az orvos...
Amikor kilépett a rendelő ajtaján, madarat lehetett volna vele fogatni. Igen!- kiáltott fel magában. Úgy van, ahogy gondolta: babát vár. Alig várta, hogy este elújságolhassa Gábornak az örömhírt. Este a szokásos helyen a városszéli kis presszóban találkoztak. Anna titokzatos arccal fordult Gáborhoz:
- Gábor, nem veszel észre rajtam valami különöset?
- Hát, azt látom, hogy csudajó kedved van...
- Ha megtudod az okát, akkor neked is csudajó kedved lesz, az már biztos!
- Na, akkor halljuk!
- Terhes vagyok, babát várok! Gyerekünk lesz!-bökte ki mosolygós arccal a lány.
- Micsodaaa!? - kiáltott fel Gábor.- Miről beszélsz, miféle gyerek?
- Hát a mi gyerekünk...
- Na, álljunk meg egy szóra! Semmiféle gyerekről nem volt szó köztünk. Sohasem beszéltünk közös gyerekről. Jól jegyezd meg, amit mondok: nekem nem kell gyerek, megértetted? Ennyi voltagyő!
A férfi elviharzott. Anna semmit sem értett. Mit jelentsen ez? Mi az, hogy Gábor nem akar gyereket? Felfoghatatlan volt számára az egész helyzet. Hazaballagott. Késő éjszakáig azon törte a fejét, mit rontott el...Azzal a gondolattal aludt el, hogy másnap biztosan felhívja őt Gábor, s akkor majd tisztázódik minden. De Gábor nem hívta se másnap, se harmadnap. Este Anna nem bírta tovább, felhívta Gábort:
- Mit akarsz? - kérdezte mogorván a férfi.
- Szeretném megbeszélni veled a...
A férfi közbevágott:
- Nekünk nincs semmi megbeszélnivalónk!
- De hát a gyerekünk...
- Nincs semmiféle gyerekünk,érted? Mondtam már múltkor, hogy nem akarok gyereket! - a férfi kinyomta a telefont.
Anna nem akarta elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet vele. A következő napokon hiába hívta a férfit...Néhány üzenetet is küldött neki, de arra sem jött válasz. Várt néhány napot és ismét felhívta Gábort. A férfi most kissé higgadtabbnak tűnt. Amit mondott, attól Anna szinte rosszul lett.
- Figyelj ide Anna! Eddig nem mondtam, most elmondom először és utoljára: nekem nem kell gyerek, mert már van két fiam. Az egyik nyolcéves, a másik kettő. Nős vagyok, feleségem van. Úgyhogy nagyon szépen megkérlek, hagyj engem békén! Ne hívogass, ne küldjél üzenetet, mert úgysem fogom elolvasni.
- Mi lesz a babával? - kérdezte kétségbeesetten Anna.
- Az már a te dolgod. Isten veled, remélem, többé nem zaklatsz.
- De hiszen szeretjük egymást! Vagy ez sem volt igaz?
- Anna, értsd meg, jó volt veled, de semmi több...Én a feleségemet szeretem.
- Ezek szerint én csak egy kis hétvégi kikapcsolódást jelentettem neked, igaz? - kérdezte a lány elcsukló hangon.
- Hát, ha ezt akarod hallani: igen, te voltál a hétvégi nőm...
- Hétvégi nő...- hüppögött Anna.
- Igen, az voltál...Most viszont be kell fejeznem a telefonálást...és ahogy mondtam: ne hívj, ne üzenj!
A vonal megszakadt. Anna két kezébe temette fejét és zokogni kezdett. Patakokban folytak a könnyei. Hosszú percekig sírt...Hirtelen eszébe jutottak anyja és nagyanyja szavai : "a dédanyád elátkozta a családunkat, mindannyiunknak egyedül, férfi nélkül kell(ett) felnevelni a gyermekünket."
- Ó, dédi! Ezek szerint tényleg igaz az átok? De miért? Mondd, miért?
Anna csak ült, ült, nézett maga elé meredve. Aztán egyszer csak elkezdte dúdolni a dalocskát:
"Ányicská, dúsicská, gyé szi bóla..."