HÁLÁS SZÖVETSÉG

Balra Gizus, jobbra Rami. Középen Kata. Gyerekkorok óta ismerik egymást.
A lányon fehér ruha, mely egyszerre mintha sokkalta egzotikusabbá, titokzatosabbá varázsolná egész földöntúli megjelenését. Testében egyszerre ott lappang a szökkenő gazella, mely mintha mindig is át akarna táncolni egy egész életen.
Nem lehet csodálkozni, hogy minden valamirevaló fiatalembernek valósággal megdobban a szíve utána. De hát egyetemistákról van szó, akik nemsokára – persze, csakha minden jól alakul, és a végzet is eléggé kegyes hozzájuk -, készek lesznek rá, hogy kiléphessenek a nagybetűs életbe, és megkezdhessék a felnőttség frusztráló, és idegőrlő hétköznapjait.
– Ti hova készültök? – kérdezi Kata incselkedni a másik kettőt.
– Ez jó kérdés! Még nem döntöttem el, de talán kipróbálom magamat az Államigazgatásin. – válaszolna kimért megfontoltsággal Gizus, aki most nagy komolyan máris babrálja a szemüvegét, mert így felnőttesebbnek tűnik kislányos, kissé cserfes arca.
– És veled mi a helyzet Ramikám? – fordul oda másik csoporttársához, hátha sikerül kivallatnia.
– Azt hiszem, megyek melózni! Elvégre érettségim van, igaz nem emelt szinten, nemsokára diplomám is lesz, és csak reménykedem benne, hogy így is kellek valahova! – Rami mintha szándékosan szeretne ferdíteni, megkerülni a kérdést, hogy ne kelljen az őszinteség nevében nyilatkoznia.
– Na ne hülyíts! Te, akinek olyan pengeeszed van! Miért nem jelentkezel valahova, és hagyod, hogy a tehetséged utat törjön magának? – kérdezi Kata kissé meghökkenve a másik válaszától.
– Na akkor figyelj ide aranyanyám! Gondoljuk át újra! – Rami máris körülíró, tekervényes magyarázkodásba kezd onnantól kezdve, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet nem teszi lehetővé a tehetséges szakemberek foglalkoztatását és hasonlók egészen addig, hogy mire véget ér a szónoklat, totálisan meg van róla győződve, hogy ezen a tetves világon csupán csak megfelelő kapcsolatok és elegendő anyagi forrásokkal érhet el bármit is az átlagember. Még hogy tehetség? Egy nagy büdös frászt! – könnyedén legyint.
– Hú! Hát őszinte leszek! Másmilyen válaszra számítottam egy olyasvalakitől, aki minden esetben tudta, hogy mit is akar majd magával kezdeni! – vallja be.
– Szóval akkor most kölcsönösen csalódtál bennem, erről van szó?! – gyanakvóan méregetni kezdi kissé szúrós, gülü szemekkel szemüvegén keresztül.
– Ugyan már, dehogy te buta! Én szeretnék egy kis esküvőt, és legalább egy gyereket! – már megint hangosan ábrándozik.
– Én szeretnék tízmilliót, hogy elindíthassam saját vállalkozásomat, és a magam főnöke legyek! – jelenti ki valósággal toppantva a lábaival Gizus.
– Igen! Valahogy sejtettem… Én mégis azt mondom, hogy a kreatív képességeinket nem volna szabad elkótyavetyélni. – vélekedik Kata szilárd meggyőződéssel.
– És mondd csak? Te hogy fogsz boldogulni, ha jóformán közel és távol senki sincs a közeledben, akire számíthatnál? Például elmész egy meetingre, vagy állásinterjúra és akkor mi van? Ha nincsen olyan embered, aki ismer egy-két fejest, szinte azonnal nyugodtan el is kapálhatod magadat! – szögezte le negatív véleményét, és a másik kettő is érezte, hogy igaza van. – Bocs, hogy kimondom az igazságot!
– Hát… ebben a válaszban lehet valami… – gondolkodott el egy rövidke pillanatra Kata.
– Ha rám vagytok kíváncsiak, én elmondhatom, hogy a munkavállalót egyedül az izgatja, hogy ugyanazt a melót jóval kevesebb fizetésért végeztesse el az alkalmazottal! Egyébként már ha így áll a dolog, legszívesebben én is vállalkoznék, de azonnal kimennék külföldre, mert itt úgy érzem, ketrecben vagyok, és nem tudok szabadon cselekedni. – válaszolta Rami.

Hamar eljön a diplomaosztó ünnepség. Mind a hárman fekete ünnepi tallárban és négyszög alakú sapkában feszítenek. Egy tucat fénykép készül, és persze ünnepélyesen megígérik főként saját maguknak, hogy a barátságuk szent nevében mindig lesz a barátságukra elegendő idő és energia.
– Csajok, kölcsönösen ígérjük meg, hogy sosem hagyjuk teljesen egymást magányosan, és mindig lesz elegendő időnk, hogy összejöjjünk, és dumáljunk? – most is Kata áll középen, és úgy teszi fel ezt a lényegre törő kérdést a másik kettőnek, mintha élet-halál kérdés volna.
– Én benne vagyok! – közli Gizus. – Nincs is jobb, mint egy jó kis balhé.
– Miért is ne… – fogalmaz visszafogottan Rami.

Később szétválnak. Míg Kata Nagymarosi Általánosban kezd tanítani, addig Gizus az Államigazgatásin filozófálgat legújabb barátnő-kompániájával, Rami pedig egyik állásinterjút járja a másik után, látszólag sikertelenül, és persze egyre tanácstalanabbul. Egyik nap váratlanul mindhármójuknak csöngeni kezd a mobilja.
– Igen… tessék… – szól bele először Kata, akinek egyszerre két fia is lett a férjétől.
– Szia csajszim! Emlékszel még az ígéretünkre?! – kérdezi Gizus.
– Viccelsz? Mi az, hogy!
– Hékás! Én is itt vagyok! – jelenti ki tüntetően Rami, hogy őt se felejtsék el megemlíteni. – közli Rami is, hogy a másik kettő el ne felejtse.
– Annyira örülök nektek csajok! Várjatok csak! Lefektetem a két rosszcsont fiókámat! – közli Kata, mire a másik két barátnő kíváncsian hallgatózik a vonal másik végén, hogy vajon a gyerekzsivaly honnét jöhet?
Néhány perc múltán visszatér, és kissé megviselt, elhasznált hangon szól bele a mobiba:
– Itt vagyok csajok! Bocsika, hogy ennyit kellett várni, de Matyika és Barnus is igazi rosszcsontok tudnak lenni! – jegyzi meg könnyedén nevetve, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Közösen megbeszélik, hogy a Kazinczy utca sarkán lévő kisebb kiszolgálóhelységben fognak találkozni. Remélik, hogy még nem bontották le, vagy újították fel. Ott taliznak a héten egy csütörtöki napon, amikor mindhárman ráérnek.

Ujjongó kiáltásban törnek ki mind a hárman, akár a vinnyogó kiscsibék, amikor először megpillantják egymást, és persze tüzetesen végigmérik, hogy legalábbis külsőre ki mennyit változott?
– Sziasztok csajok! De jó benneteket újra látni! – mindhárman átölelik egymást, és hosszú percekig meghatottan állnak, majd leülnek.
– Látom Katám, hogy te aztán nem loptad a napod! Egyszerre két tüneményes gyerkőcöd is van! – jegyzi meg óvatoskodva Gizus. Mintha az egyetemi évek röpke pillanatnak látszanának, és nem tízéves időszaknak.
– Miért? Ne mondd Gizusom, hogy neked még senkid sincs?! – lepődik meg érezhetően.
– Hát… fogalmazzunk úgy, hogy a pasim kurva nagy seggfej tudott lenni! – jelenti ki dacosan felemelt fejjel.
– És veled mi a helyzet Ramikám? – végigméri a másik barátnőjét is, aki mintha kissé megviselt, fáradékonyabb lenne.
– Hát… most épp dolgozom, mint a gűzű, és még hétvégeken is helyettesítenem kell! – hangja fáradt, és kissé kásás.
– Mit dolgozol? – kérdezi élénk kíváncsisággal Kata, mert mindenre kíváncsi, ami barátnőivel történt az évek során.
– Ha arra gondolsz, hogy tanítok-e? Akkor lekopogom, hogy nem! Most egy telemarketinges cégnél vagyok, ahol mindig megemlítik, hogy elő fognak léptetni, de persze sosem gondolják komolyan.
– Látjátok! – csattan fel Gizus. – Pontosan erről beszélgettünk az egyetemen, ahol még voltak álmaink, terveink, és meg akartuk reformálni ezt az egész elcseszett világot!
– Hé, hé! Csak a magad nevében beszélj kisanyám! – utasítja rendre Rami, de amint észreveszi Gizus szúrós, szemüveges tekintetét, visszafogja magát.
– Fölteszek egy egyszerű, de annál fontosabb kérdést, és szeretném, ha őszintén felelnétek! – a másik kettő döbbenten figyel. – Lássuk csak, hogy ti mire is vittétek az életben?! – egyszerű kérdés, mégis az ezt követő néma, gondolkodó csend az, ami különösen figyelemreméltó. Mintha senki se merne megszólalni, így hát Gizuson a sor, hogy kicsit felrázza a társaságot.
– Nézzétek csak! Én megértem, hogy az embernek élnie kell az életét, de basszus már! Ha nem tesz hozzá semmi pluszt, mondjuk azon túl, hogy családos lett, és születtek gyerekei, akkor egy szép napon arra ébred, hogy az egész életét kurvára elvesztegette! Én amondó vagyok, nem szeretném, ha hátralévő életemben folyamatosan azon keseregjek, hogy mi az, amit elrontottam. – fújt egy nagy levegőt. Mintha kiszáradt volna a torka, mert párszor megnyalta az ajkait. – Most jól esne egy koktél!
– Tényleg csajok! Rendeljünk valamit! – dobja fel a témát Kata, mert érezte, már nagyon kikívánkozott belőle ez a kérdés.

– Ezt most komolyan kérdezed, remélem?! – vette át a szót Gizus.
– Na ná! Még szép! Szóval? – nézett vele farkasszemet.
– Voltak kurvára szar napok, és kurvára szépek! – tömör megfogalmazás, amitől viszont egyikük sem lett okosabb.
– Jaj már! Most komolyan! Részletesen! – kérlelte mindkettőt.

Raminak megjöhetett a bátorsága, mert részletesen beszámolt ügyvéd barátjáról, aki feleségét és két gyerkőcét hagyta el miatta, és ő nagyon sokáig lelkiismeret-furdalást érzett, amiatt a görény idióta miatt, aki nem tudott a farkának parancsolni.
– …Az igazság persze az volt, hogy én akartam volna rendezett családi körülményeket, de a pasim inkább meggondolta magát, és visszament a családjához. Hát ez van! Nem mondom azt, hogy nem viselt meg a dolog, de inkább magamra vagyok mérges, hogy hagytam eddig elfajulni. – újabb üdítős korty következett a hűsítő nedűből.
– Amikor Bálinttal összejöttünk, mintha már ezer év óta ismertük volna egymást! Nem terveztünk nagyon előre, mégis amikor megtudtam, hogy egyszerre két fantasztikus kisfiúval is terhes vagyok, olyan voltam, akár egy cserfes, ujjongó kislány, akinek nem lehet megálljt parancsolni! Azt hiszem, megtaláltam azt, amit mindig is kerestem, mégha a tanári pályát most – legalábbis –, egyelőre hanyagolom.
– Csak azt ne mondd nekem, meg Raminak, hogy a tanári pálya téged maximálisan kielégít, mert akkor máris a falba verem a fejemet!
– Szavadon foglak! Jó! Voltak nagyon jó, szívet megható percek, amikor az osztályaimmal nagyon közös hullámhosszra kerültünk, de a kollégáim kekeckedését, szívózásait sehogy sem tudtam megérteni. – hangja szomorú lett, mintha búcsúzni akart volna az adott emléktől.
– Sajnálom csajszi! De őszintén! Tudod, mindenütt vannak rohadékok és seggfejek is! Nem kell annyira messzire menni! – próbált vigasztaló hangot megütni Gizus.
– Ebben látod, tökéletesen igazad van! Sokszor úgy érzem, hogy ezt későn ismertem fel, ami miatt sokszor nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy azt szerettem volna.
– Én amikor megkaptam ezt a telemarketinges pozíciót annál a cégnél, bevallom, totálisan zöldfülűnek éreztem magamat! Azon kívül, hogy tudtam a laptopot kezelni, szinte halvány fogalmam se volt róla, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkoznak napi tíz-tizenkét órában a munkatársak. Aztán később elég szépen beletanultam, bár a fizú lehetne egy kicsivel több! – mesélte Rami.
– Jaj kisanyám! Hogy lehetsz ennyire vakarék! A nagy lóvét a vezetőség aratja le, míg az olyan kishalak, mint te vagy, gürizhetnek ítéletnapig is! – kicsit kemény volt Gizus hangja, de mentségére legyen mondva a puszta jószándék vezette.
– De azért élvezed a munkád, vagy nem?! – kérdezett rá Kata.
– Hát… mondjuk a hétvégéket leszámítva, de egyébként semmi bajom vele!
– Tehát elmondhatjuk, hogy ti unatkozó csajok lettetek, akik közönyös unalmassággal simultok bele a szürke hétköznapokba, és nektek ez tökéletesen megfelel! Már megbocsássatok, de az úgy, ahogy van szánalmas! – tette karba mind a két kezét, és nézett duzzogón, mint akit vérig sértettek.
– Jól van Gizusom! Nyugi van! Miért kell neked mindig kinyírnod a hangulatot, amikor olyan jól elbeszélgettünk? – dorgálta meg egy kicsit Kata.
– Azért, mert képtelenek vagytok felfogni a valóságot csajszikáim! Neked is van egy berendezkedett életed, miközben eszedbe nem jut elgondolkodni azon, hogy mit akartál valóban kezdeni az életeddel?
– Gizuskám, csak nem történt valami, amiről tudnunk kellene? – kérdezte aggódva Kata.
– Ugyan dehogy! Csak kurva hosszúnak tűnik tíz kemény év! Ennyi! – próbálta elhárítani a kérdést, de tudhatta, hogy barátnői között nem ússza meg ennyivel. Kis idő múltán kibökte: – Jól van! Majdnem lett egy kisbabám, csak nem jött össze a dolog! Nem nagy ügy! – legyintett.
– Hogy micsoda??? – lepődöttek meg jócskán mind a ketten. – Ezt hogy érted?! – kérdezett vissza nagy szemeket meresztve Kata.
– Hát ez nem igaz! Szerinted mégis hogy lesz a gyerek, mi?! A nő és a férfi lefekszik egymással, és szeretkezik! Kakukk! – mint aki ötéveseknek magyaráz a nagybetűs életről.
– Én nem is… bocsáss meg, hogy felhoztam… – kért őszintén elnézést Kata.
– Hogy történt a dolog? – most Ramin volt a sor, hogy kicsit megpiszkálja a titkokat.
– Szólt bárki is hozzád, édesem?! Ugye, hogy nem! De mivel mégiscsak nagyon régóta ismerjük egymást, elmondom, hogy volt egy álompasi, aki szabályosan levett a lábamról, meg minden, aztán amikor a koton véletlenségből kiszakadt, és kiderült a dolog, mintha egy rongybábú lennék, egyszerűen közölte, hogy neki nincs szüksége egy nyavadék kölyökre, majd lelécelt az életemből. – érezni lehetett Gizus hangján, hogy valósággal sokként hatnak mondatai.
– Micsoda egy rohadék, szarházi féreg! – Rami kapásból kimondta a véleményét.
– A babáddal mi történt…? – reszkírozott meg egy kérdést Kata.
– Neked gőzöd sincsen semmiről, ugye?! – kérdezett idegesen vissza. – Elvesztettem… – bökte ki megtörten, miközben leplezni igyekezett könnyeit.
– Drága barátnőm… annyira sajnálom… – vigasztalón megpróbálta átölelni, de Gizus elhárította:
– Nincsen szükségem a tetves szánalmatokra, de azért jólesik, hogy próbáltok gondoskodni…
– Aztán hogy alakult az életed? – próbált Kata témát váltani.
– Hát… ha arra gondolsz, hogy megcsíptem valami rohadék álommelót, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak! Marketinges voltam egy cégnél, ahol később tökön kellett rúgnom az idióta, nyomulós igazgatót, aki meg akart kettyinteni! – kortyolt bele üdítőjébe.
– Hú! Az nem lehetett semmi, ugye?! – kérdezték a másik ketten.
– Hát bevallom, még jót is tett az önbecsülésemnek! Miért hiszi minden hülye pasi, hogy szórakozhat a nőkkel?!
– Hát erre több válasz is adható, de teljesen igazad van, hogy nőkkel udvariasan kellene bánni! – jegyezte meg Kata.
– Az is igaz! – helyesel Gizus, és úgy tűnik, nagy kő esik le a lelkéről.
– Mit szólnátok hozzá, ha ezentúl kicsit gyakrabban taliznánk, és közös programokat szerveznénk a barátságunk nevében? – kérdez rá nyíltan Kata, és úgy tűnik, másik két jóbarátnőjének semmi ellenvetése sincs a dologgal kapcsolatban.
– Részemről teljesen rendben van! – jelenti ki Gizus.
– Nekem sincs bajom vele! Persze a hétvégék még mindig kérdőjelek! – Rami kicsit hezitál.
– Jaj, te lüke tyúk! Most akarsz összejöveteleket, vagy sem?! – bögi oldalba Gizus.
– Jól van már! Ne bökdöss! Miért is ne!

Azzal a három barátnő meg is ebédel, és miközben jót falatozgatnak, hirtelen olyan sok feledhetetlen, közös emlékük akad, hogy ki nem fogynak a szóból, és mire négy-öt óra múltán érzékenyen búcsút vesznek egymástól, úgy érzik magukat, mintha újabb élettapasztalatokkal gazdagodhattak volna.