Spirális Körök Titkos Násza

Gombolyagként még oly jó lenne
- csupán csak pár pillanatra -,
magam köré tekernem
a burok-magányt,
mely egyszerre enyhít, vigasztal.
Tán kevesebb is lenne
mellkasom ketreceiben
a hipertóniás nyomás,
mely infarktusos
vulkánkitöréseit szorgalmazza.

Még jó volna
- legalább csupán csak egyszer -,
látni az Egy-Kedvest,
amint a tengerparton
homokvárat épít a gyerekekkel.

Be kellene bábozódni
a benső Lélek csendjébe,
bármit is mondanak ismerősök,
vagy álcázott jóbarátok,
hogy az ősrezgés,
mely a Mindenséggel egyszerre
rokon s viselős még
megtarthassa önmagát.

Örökké szomjazó,
felsebzett sivatag-szám
még kimondaná azt,
melyet rendre vissza illik fognom;
menekülő álmaik után
kapdosnak „egyesek”
míg újfent egyre inkább
sekélyes, kétsíkú alkukba
bocsátkoznak.

Az ember manapság jobban teszi,
ha nem nyitja meg
dobbanó szívét akárkinek,
s inkább szándékos
megközelíthetetlen marad,
mert a legbensőbb feloldódás
csupán csak akkor történhet
igazán meg, ha kiszorulva
Térből s Időből a lélek levetkezi
magáról a legutolsó, zsigeri földi
leplet is s felismeri benső természetét.

Jó volna még ha
a belvárosi sikátori kapualjakban
kuporgó kutyaként elvackolódott
tárgyaknak is gazdát találhatna
néhány gondoskodó segítő kéz.

Jeleket karcolnak a bőr pórusai alá
a halhatatlannak hitt szerelmek
szent sóvárgásai,
csókok közti földöntúli,
s kozmikus lebegések
átmeneti mámor-függőségei,
melyekben muszáj volna
egyszerre feloldódni s megváltódni,
hogy az ember még érezze
így 40 után, hogy nem szorult ki
a spirális körök titkos nászaiból,
s hogy nincs totálisan egyedül.
Álmokon túli virrasztásaimra
a megtörtént, boldogabb idill
-emlékek még őszintén
s hűséggel elkísérnek.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.