16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Lassan kezdett fény derengeni az utcán. A korán kelő énekesmadarak már javában nótáztak. Ébresztgetni kezdték a természetet, vidám dallal köszöntötték az új napot. Belli ekkorra már kezdett kijózanodni. Semmit nem hallott a kinti csicsergésből, egyfolytában azon gondolkodott, hogy hogyan kerülhetne ki innen mihamarabb. Hosszú és fáradságos volt az a négy év, amit a középiskolában eltöltött, meg kellett ünnepelni a végét. Úgy érezte, ideje lesz kifújni a gőzt, ami az évek alatt bennrekedt. Osztálytársaival együtt már mindnyájan betöltötték a tizennyolcat, jogukban állt immár hivatalosan is felönteni a garatra. Életükben először megkóstolták a grogot is. Idősebb társaiktól hallottak már róla, és nagyon kíváncsiak voltak az ízére. Most nem kellett a személyi igazolványukat megmutatni…Tovább olvasom…
Kövér izzadtságcseppek gördültek le a homlokomról, hátamon a vászonruha csuromvizes volt, miközben a városi dugóban várakoztam. Pokoli meleg volt. Sohasem fog zöldre váltani a lámpa! Piros kis suzukim ventilátora heroikus küzdelmet folytatott a kinti szaharai forrósággal. Az aszfalt képlékeny péppé változott a hőségben. A lehúzott ablakokon át betolakodott a tikkasztó, meleg levegő, ami vibrált a júliusi hőségben. Mindjárt megjelenik egy délibáb is. – kuncogtam magamban. Oldalra pillantottam. A járókelők elcsigázottan vánszorogtak a kegyetlen, perzselő napsütésben. A buszmegállóban néhány ember a fémből készült váró árnyékában keresett magának menedéket. Lehunytam a szemem. Egy különleges találkozás emléke furakodott be tikkadt elmémbe. Sok-sok évvel ezelőtt egy ugyanilyen…Tovább olvasom…
Gugyerák Lajos leginkább elipszilonnnyyyyal..-))) avagy Gugyi… csak így lazán. Egy kabaréjelenet főszereplője, akit Bárdy György művész úr személyesített meg. Késő ősz volt már. Napnélküli, ködös, nyirkos volt az idő. Endre a műszak végén jött ki a vállalat kapuján. Szürke nyúlszőrkalapját a fejébe nyomta, és a sálját szorosabbra fonta a nyaka körül. A gyár kapujával szemben volt a buszmegálló. Igyekezett, hogy ha jön a busz, felférjen rá. Mellettük még volt egy textilgyár is. Annak a munkásai is ebben az időben jöttek ki a gyár kapuján. Nem tülekedett, felfért a buszra így is. Megállt egy üléssel szemben. Lenézett, és egy kis aranyos kb. 2 éves fiúcska nézett vele szemben. Egy férfi ölében ült. A kis nadrág szára feljebb csúszott, és kint volt a pici lába, a zokni meg épphogy…Tovább olvasom…
Vasárnap virradóra a derűs éjszakai égboltot baljósan sötétlő felhőtenger borította be. A piacra siettem éppen. Lazán felkaptam egy esernyőt a székről, majd pattogó léptekkel szökelltem a buszmegállóba. Riadt tekintetemet a rémisztő feketeségbe temettem, vártam, mikor csap le ránk a zivatar, a tomboló égi háború. Hatalmas koronáját fejem fölött tartva az ég hirtelen könnyezni kezdett, majd jéghideg cseppjei koppantak a fejem búbján. Nyitom az ernyőmet, azután hirtelen ledermedek. Mit keresnek ananászok a fejem felett? Egye fene, ha már úgyis a piacra megyek, ananászos esernyőmmel egy kis ananászt is veszek... Rímeskedve morfondíroztam magamban, miközben a busz is megérkezett.Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Szimfónikus madárcsiripelés, lágy szélsuhogás a fák lombjai közt, ejtőzés a hintaágyon, tábortűz feletti nyárson sülő húsok illata, már-már túl szép, hogy igaz legyen. Egyszer csak villámként csap belém a napfény az árnyékot adó lombok közül. – Mondanám, hogy jó reggelt, de akkor hazudnék! – ezt mondom, amikor anyám felhúzza a redőnyt, szívem szerint viszont ez a mondat valahogy így hangzana: – Mégis mi a jó édes teherbevert árokba fingadozó, fospermetező öreganyám telibevert aranyeres valagáért húzod fel azt a szájbavert redvadék redőnyt, mi? Ha nem tűnt volna fel én még rohadtul aludnék!!! Értem én, hogy hangyafingásnyi időérzéked sincs, de nézd szombat van és még 10 óra se múlt te hajnali macskanász! – tudom ez most durvának hangzik, de egy embert mutass, aki nem népművészeti…Tovább olvasom…
Reggel a buszmegálló üres padja még hideg volt az éjszakától. A levegőben friss kenyér illata keveredett a lassan ébredő város zajával. Az utca csendje nem volt teljes, inkább csak türelmes. Az idő lassabban haladt, mint máskor. A percek nem siettek, mintha tudnák, hogy van még hely a napban. Egy szélmozdulat végigsöpört a járdán, papírdarabot sodorva arrébb. A távolból egy motor zaja közeledett, majd elhalkult. A csend visszaült a megálló fölé, mintha soha nem is mozdult volna. A várakozás nem tűnt üresnek. Inkább olyan volt, mint egy rövid szünet egy hosszú mondatban. Amikor végül megérkezett a busz, a reggel már egészen felébredt. A nap pedig folytatta azt, amit minden nap: lassan megtöltötte történetekkel a várost.Tovább olvasom…
Megkérdezte, hogy jó felé tart-e a Dayka Gábor kollégiumhoz, mely mintha szándékosan, és már-már egyre kényszeresebben szándékozott volna titokban meglapulni egy erdős, jobbára fenyőkkel körbeültetett terület mélyén. A buszmegállóból szinte alig lehetett észre venni. Az embernek még így is bizony jócskán ügyelni kellett rá, ha azt szerette volna, hogy megbízható távolságból észre vegye a szocialista oktatáspolitika egyik kultikus betonépítmény remekét. Mackós alkatú fiatal egyetemista szállt be az ötvenhármas buszról a megállóban, és határozott, nagy öles lépésekkel igyekezett megközelíteni a kollégium épületét, ahol elviekben testnevelésórája lett volna. Ha valaki akárcsak a későbbiek folyamán megkérdezi tőle, hogy miért utálta a sportokat, a válasza sem váratott sokáig magára, ti. aki…Tovább olvasom…
Akkor délután volt, és én éppen a Bach-csomóponthoz közeli buszmegállóban várakoztam, mert szerettem volna – késésemet elkerülendő – felkapaszkodni még idejében a nyolcas buszra, hogy azzal hatékonyan beszáguldjak az egyetemre, ahol nagy valószínűséggel már javában tartott az újabb, halálosan unalmas előadás a Trabant-gyártásról, ahelyett, hogy Konstantinápoly ostromáról hallottunk volna. Így megy ez! A sárgafényes, lidérces lámpák sárga tigrisfényekkel szórták tele az utcát, és a hőmérséklet annyira lehűlt, hogy nagy volt a rizikója, hogy havazni fog. Amit a havazásnál is jobban utálok, az az, ha az embernek egy totálisan sötét, kietlen, emberektől teljesen elhagyatott területen szükséges boldogulnia, vagy adott esetben átevickélnie. Sálam, bolyhos sapkám jó erősen a fejemre volt húzva…Tovább olvasom…