16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Mik azok a dolgok az ember életében, amelyek sötét, hatalmas hullámokká tudnak tornyosulni? Minden ember életében más-más: rossz házasság, munkahely, reménytelenség, céltalanság, vagy talán a magány. Az utóbbi miatt negyvenen túl már kezdhetünk aggódni. Keressük az okokat, először másokban, majd önmagunkban. Elveszítjük a kontrollt, és döntünk. Nincs miért tovább élni. Éva is így döntött. Évát még gyerekkoromból ismerem. Tehetős családban nőtt fel, orvos apuka, jogtanácsos anyuka, egy szem gyermekeként. Természetesen a neveltetése is különleges volt, nem olyan, mint egy átlag munkásgyereké, pedig igyekezett átlagos maradni, de nem hagyták! Csakis az orvosi- vagy a jogi pálya jöhetett szóba. Éva vágya mindig az volt, hogy légi utaskísérő legyen, álom is maradt mindörökre, csak nekem mondta…Tovább olvasom…
Volt egyszer egy vándor, aki egy hatalmas, ködbe burkolózó vidéken élt. Hosszú ideig azt hitte, a sűrű köd az egyetlen valósága, és minden lépését a félelem vagy a kényszer vezette. Kereste a válaszokat, küzdött az elemekkel, és próbált „valakivé” válni a sötétségben. Egy napon azonban elfáradt a harcban. Megállt, és egyszerűen csak mélyet lélegzett. Ebben a csendben egy halk hangot hallott a szívéből: „Dönthetsz úgy is, hogy mostantól csak a fény létezik.” A vándor elmosolyodott. Nem akart többé bizonyítani. Úgy döntött, minden mozdulata – legyen az egy kő félregyűrése az útról vagy egy kedves szó a szembejövőnek – nem kötelességből, hanem belső örömből fakad. Abban a pillanatban a köd oszlani kezdett, és a vándor rájött, hogy egy végtelen, buja kert közepén áll. Rájött, hogy nem egy…Tovább olvasom…
A nap már lebukott a dombok mögött, amikor Violette felszállt a késő esti vonatra. Harmincas évei végén járt, hosszú, barna haja rendezetlenül omlott a vállára, arca fáradt volt, mégis szép. Kék szemei mélyen árulkodtak arról, hogy valami régóta nyomasztja. Magányosnak tűnt, de nem a környezetétől volt elzárkózva, hanem önmagától. Egy kopott hátizsákot cipelt, benne alig néhány holmi és egy bőrkötéses napló, amit úgy szorított, mintha egy része ebben az egyszerű tárgyban lakozott volna. Amikor helyet foglalt az ablak mellett, gondolatai mélybe húzták. Az utóbbi időben mindenki azt mondta neki, hogy változtatnia kellene az életén, új célokat keresnie, de valahogy nem ment. Úgy érezte, eltévedt az életében, mintha egy állomáson ragadt volna, ahonnan nem indul több vonat. „Hová tartok…Tovább olvasom…
Ahogy mondani szokás: az ember harmincas évei elején van a toppon, és a csúcson! Ilyen korában már – elviekben –, megtörténnek az anyagi, és a normális élet megteremtésének konzisztens lehetőségei, és az ember úgy érzi magát, mintha az élet császára lenne. Eszébe se juthat azon gondolkozni, hogy vajon miként alakult volna eddigi élete, ha másként csinálta volna eredeti dolgait, vagy, ha – ne adj ’isten – nem állt volna mögötte egy, vagy két mecénás patronálló, akik bizonyos bizalmas kapcsolataikkal máris jóval több kiváltságos kedvezményeket tudtak számára biztosítani. A meglehetősen extravagáns, és kissé túlzásba vitt stílusos-csinos hölgy – aki lelkes állatvédőként valósággal rajongott az állatokért, és a természet minden apró, cseprő teremtményéért – Lillának hívták, és bár nagyon…Tovább olvasom…
Júlia minden évben visszament ugyanazon a napon. A városban ilyenkor már halvány volt a fény, az erdőben viszont mindig ugyanaz fogadta: a nedves avar szaga, a fák között megbúvó hideg, és az a pontos hely, ahol tizenkét éve a fia eltűnt. Akkor, eső után, gőzölgött a talaj. A fiú – Bence – nevetve futott előre, mintha versenyezne valakivel. – Bence, várj! – kiáltotta Júlia, és utána eredt. A fiú még egyszer visszanézett, aztán eltűnt a fák között. Júlia pár lépés múlva már csak a saját lihegését hallotta. – Bence! – ordította. – Bence, felelj! Válasz helyett csend jött. A keresés napokig tartott: emberek, kutyák, lámpák, szalagok. Júlia később egyedül is visszatért, és a mellkasa körül mindig megszorult valami, egy hirtelen belégzés, amit soha nem tudott végigvenni. Évről évre…Tovább olvasom…
Az esőcseppek sűrűn hullottak az égből, talán nem is akarják abbahagyni a végtelen zuhogást. Monoton zene volt ez Ákos füleinek. Ma nem mehet ki a határba, pedig nagy szükség lett volna rá. Szántóföldjeinek harmada várta még, hogy megmozgassa a talaját. Késésben volt már, a vetőmagnak már a földben lenne helye. Nem tudott mit tenni, az égiek szava erősebb a földi dolgoknál. Ma a csendes elmélkedés napja lesz. Dologidőben úgy sincs erre idő. Sok mindent kell átgondolnia. Sorsa válaszút elé állította. Amikor itt lett volna az ideje, nem talált magához illő párt. Negyvenes évei közepén járt már, amikor látókörébe került egy elvált asszony, aki egyedül nevelte két gyermekét. Nem volt könnyű közelednie hozzá, mert mindketten zárkózottak voltak. Egy közös rendezvényen tört meg a jég. Szóba…Tovább olvasom…
Akkor délután volt, és én éppen a Bach-csomóponthoz közeli buszmegállóban várakoztam, mert szerettem volna – késésemet elkerülendő – felkapaszkodni még idejében a nyolcas buszra, hogy azzal hatékonyan beszáguldjak az egyetemre, ahol nagy valószínűséggel már javában tartott az újabb, halálosan unalmas előadás a Trabant-gyártásról, ahelyett, hogy Konstantinápoly ostromáról hallottunk volna. Így megy ez! A sárgafényes, lidérces lámpák sárga tigrisfényekkel szórták tele az utcát, és a hőmérséklet annyira lehűlt, hogy nagy volt a rizikója, hogy havazni fog. Amit a havazásnál is jobban utálok, az az, ha az embernek egy totálisan sötét, kietlen, emberektől teljesen elhagyatott területen szükséges boldogulnia, vagy adott esetben átevickélnie. Sálam, bolyhos sapkám jó erősen a fejemre volt húzva…Tovább olvasom…
Nem szerette a reggeleket, mert elűzte éjszakai álmait. A szép álmait, amelyekre még felébredéskor tisztán emlékezett, de ahogy telt a nap, eltűntek a feledés homályába. Délután már hiába próbált visszaemlékezni, csak egy-egy képfoszlányt tudott felidézni. – Nem baj – sóhajtotta ilyenkor. Majd éjjel újra álmodom őket, addig is boldog leszek, meg fiatal, és örömmel megyek dolgozni. Szüksége is volt azokra a szép álmokra, különben teljesen összeroppant volna. Hetek óta céltalan volt az élete. Szép otthonában úgy érezte magát, mint rab a börtönben. Reggel lement az ABC-be, megvette a napi ennivalóját, és más programja nem volt. Az internetezés sem tudta lekötni figyelmét. Lakását kétnaponta újra suvickolta, már-már sterilen tiszta volt. A nem várt változás úgy jött életébe, mint…Tovább olvasom…