„emlék” – novellák címszó szerint

Írta: Zofia 📅 2026. 03. 30. 22:34 Nosztalgikus ❤️ 2 👁️ 12

Egy téli nap, kora reggel kinézek az ablakomon, s látom, hogy sűrű pelyhekben hull a porcukorfehér hó. Havazik. Szívemben melegséget érzek, hisz eszembe jut a gyermekkorom. Akkor is ilyen sebesen szállingóztak az égből lefelé a pihe-puha „vattacukorszerű” nagy hópelyhek. Megállapítom magamban, hogy a hópelyhek oly egyenletesen szállnak, mint Időapó homokórájában a homokszemek. Nagyon szeretem a havat, mert ilyenkor minden egyformán fehér színben pompázik az utcánkban, a drága Mercedes autó és a kicsi „bogárhátú” Fiat is. Kimegyek a szerszámoskamrámba, hogy ismét elővegyem a hólapátomat, s miközben azt keresem, kezem ügyébe akad egy réges-rég elfeledett emlék, egy számomra különleges nagy értékkel bíró tárgy: Édesapámtól kapott szánkó. „Nem is olyan nagy, mint akkor” – tűnődök magamban…

Írta: Oláh Timi 📅 2026. 04. 02. 10:24 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 12

Eszter… Eszter! Várj meg! – kiabálta Beni a
kislánynak, aki nagy sebbel-lobbal
elviharzott mellette. Fel a dombtetőre.
Zöld buckák, sűrű pázsit, fenyvesek
vették körbe a völgyet. Alattuk zuhatag,
mely táplálta a folyót. Mesebeli táj terült el
alattuk. A vadon nyugalmat árasztott.
Eszter és Beni jó barátok voltak, a
családjuk születésük idején barátkozott
össze, és így a gyerkőcök is együtt nőttek
fel. Tíz év körüli gyermekek, kik még
élvezték nagyban ezeket a csodálatos
gondtalan gyermekéveket.
Eszter! – kiáltott megint utána a kisfiú,
most már igazán megvárhatnál!
Abban a pillanatban, mikor kimondta a
leány nevét, az megtorpant és az eget
fürkészte. Csak állt némán, és a szája is
tátva maradt a gyönyörűségtől.
A fiú utolérte, és mérgesen letorkolta, Hé,
miért nem…

Írta: Garami Nelli 📅 2026. 04. 15. 16:30 Lírai mininovella ❤️ 2 👁️ 16

Délután üldögéltem a szobámban. Unalmamban bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam a csatornákat, egyiket a másik után.
Ráakadtam egy műsorra, ami a csipkéről, csipkeverésről szólt. Végignéztem. Tetszett, amit láttam.
– Kár, hogy ügyetlen vagyok az ilyesmikhez. Különben egyből beiratkoznék egy csipkeverő-tanfolyamra. Micsoda csodálatos dolgokat készíthetnék! – morfondíroztam magamban. Aztán megállapítottam, hogy százszázalékosan biztos: a csipkében én csak gyönyörködni fogok.
A csipkeverésről tehát lemondtam, fogtam egy könyvet, és elindultam a szokásos helyemre, a tópart mellé. Végigmentem a falun, elsétáltam egy csatorna mellett. Kiértem a tóhoz. Ott leültem, és elővettem egy réges-régi könyvemet, Carolyn Keene ifjúsági detektívregényét. A címe: A régi csipke titka.